Tegnap ünnepeltük Márton napját, amit sokan a finom libalakomával kötnek össze: sült libacombokkal, ropogós bőrrel és ínycsiklandóan illatozó libamájas fogásokkal. Szokás mondani, hogy aki Márton napján libát nem eszik, az egész éven át éhezni fog. Így hát vélhetően sokan ünnepi asztalhoz ültek, hogy ezzel biztosítsák maguknak a bőséget az elkövetkező esztendőre. Igaz, nem minden tájegységen gyökerezett meg a libás lakoma hagyománya, a Márton-napi szokások tanulsága és üzenete mégis időtálló, mindannyiunk számára ösztönző, hisz nemcsak a test, de a lélek számára is táplálékot kínál, nem egy napra, hanem időtlen időkre.  

A Szent Mártonhoz köthető történetek örök érvényű üzeneteket hordoznak, melyek évszázadok óta tanítanak minket. Az egyik hozzá köthető legenda szerint Márton – aki a szegények, katonák, sőt, a borászok és koldusok védőszentje lett – megosztotta köpenyét egy fázó koldussal, mely cselekedete nemcsak a jóság és önzetlenség példája lett, hanem egy olyan értékrendet is közvetít, amely túlmutat a világ anyagi hajszáján és arra figyelmeztet, hogy a valódi gazdagság nem a pénzben vagy a sikerben rejlik, hanem abban, hogy képesek vagyunk-e megosztani javainkat a rászorulókkal, segíteni és szeretni az esendőket.
Ugyanakkor a Márton-napi hagyományok egy régi falusi életképet is megidéznek, a természetközeli ember életbölcseletét. Ez az időszak a betakarítás végét jelentette, egyfajta pihenőt a tél beköszönte előtt. A szántóföldek és kertek gyümölcsét már biztonságba helyezték, és ilyenkor a gazdák időt szakítottak arra, hogy hálát adjanak a termésért, amit az esztendő hozott. Az ünnepi libavacsora nemcsak a bőségről, hanem a közösségi együttlétről is szólt: a családok, a barátok egy asztalnál ülve ünnepelték azt, amit a természet adott. Ez a közösségi élmény napjainkban talán még fontosabb, mint valaha, hiszen emlékeztet bennünket arra, hogy értékes időt töltsünk szeretteinkkel, megosztva örömeinket, bánatainkat, történeteinket.
A Márton-napi lakomát követően és az adventi időszak előtt lehetőségünk nyílik arra, hogy visszatekintsünk az elmúlt évünkre, és hálát adjunk mindazért, amit kaptunk, nem feledkezve meg arról, hogy a világban mennyi ember szenved hiányt. Márton példája, aki a köpenyét adta egy fázó koldusnak, arra ösztönözhet bennünket, hogy akár kis dolgokkal – egy jó szóval, egy apró figyelmességgel – mi is hozzájáruljunk mások életének jobbá tételéhez, figyelmet fordítva a körülöttünk élőkre.
Advent közeledtével megsejthetjük, hogy a Márton-napi ünneplés többről szól, mint egy finom vacsoráról vagy a bőség biztosításáról. Ez a nap egy lehetőség arra, hogy hálával tekintsünk a jelenünkre, és értékeljük mindazt, amit az év során kaptunk.
Tegnap, Márton napján is esélyt kaptunk mindannyian, hogy egy kicsit jobbak, figyelmesebbek legyünk, megosztva a testi és lelki bőséget másokkal is – és ha ezt a szellemiséget át tudjuk vinni a hétköznapokba, akkor a valódi ünnep már ma elkezdődhet bennünk.