Néhány évvel ezelőtt azt sem tudtam, merre van az Úz völgye, ebben az évben viszont egyéni rekordomat megdöntve közel tízszer jártam ott, ahol az első és második világháború egyik jelentős frontja húzódott. Az itt és bárhol élő magyarság számára fontos az úzvölgyi katonatemető, akárcsak a Nyerges-tető, ahol az 1848–49-es szabadságharc egyik jelentős ütközete zajlott, a császári csapatok és a segítségükre siető orosz hadsereg ellen.
A napokban a végére jutottam Lev Tolsztoj Háború és béke című regényének, és a moziban megnéztem a Ridley Scott által rendezett Napóleon című filmet. Ha böngészem a netet, bekapcsolom a tévét, akkor ömlenek szembe a háborús hírek.
Maradjunk a régi idők harcainál: párszor előfordult velem, hogy a március 15-i megemlékezés alkalmával a Nyerges-tetőn elképzeltem magam korhű öltözetben, harci jelenetben. Elgondolkodtam azon is, hogy jó lenne egyszer-kétszer megváltoztatni a történelem menetét, de egyvalami állandó: akárhonnan is nézzük az említett eseményeket, mi, magyarok, székelyek mindkét helyszínen csak a vereségre emlékezhetünk.

Az Úz völgyében is végigjártam az ösvényeket, és elborzadtam. A történelmi gyorstalpalón hallottak alapján egyszerre éreztem magam mélyen lesújtva és fennkölt hangulatban. Igazából romantikus vonás, hogy sosem tisztként vagy parancsnokként képzeltem el magam, hanem a közkatona szemszögéből láttam az eseményeket. A családok – szülők, gyermekek és családanyák – katonákat adtak nemzetüknek.
Mi van, ha kétszáz-száz év teltén ez nem romantikus?
Tolsztoj szerint a történelmi eseményekben az úgynevezett nagy emberek csupán címkék, csupán nevet adnak a történéseknek; ezeknek, akárcsak a címkéknek, épp a legkevesebb közük van magukhoz az eseményekhez. Minden cselekedetük, amelyet ők maguk szabad akaratukból eredőnek tartanak, történelmi értelemben eleve meghatározott, mivel összefügg a történelem egész folyásával, tehát korántsem tetszés szerint való. Mekkora hatalmuk volt ezeknek a személyeknek, akiket a történelem nagyjaiként emlegetünk?
Kérdezhetjük, ahogyan Tolsztoj is tette: az ember mint értelmes lény hogyan élhet az erőszak nyomása alatt?
Az ember vagy értelmes lény, vagy nem az. Ha nem az, akkor mindent csak erőszakkal intézhet el, de akkor semmi alapja annak a felfogásnak vagy gyakorlatnak, hogy némelyeknek van joguk a hatalomhoz, másoknak pedig nincs. Ha azonban az ember értelmes lény, akkor a közösséget nem az erőszakra, hanem az értelemre kell alapoznia.