Elnézést, téves!
Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát. A megemlékezés ötletét Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben. Szavai szerint „ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”.
De mi is a kultúra? Az értelmező szótár szerint azoknak az anyagi és szellemi értékeknek az összessége, amelyeket az emberi társadalom létrehozott történelme folyamán – a latin nyelvből átvett szó egyébként az ókorban a földművelésre vonatkozott. Találóan határozta meg a kultúrát a csíkszeredai József Attila Általános Iskola harmadik osztályos diákja is – mondatát be is emelték az iskola kórusának mai fellépésének beharangozójába: „A kultúra az, amit magunkról tudunk”. S mint olyan, rendkívül széles körű. Lehet egy népdal, amelyet hasonlóan dúdolunk, egy szobor, mely előtt mindennap elhaladunk, festmény, koncert vagy hangverseny, színházi előadás, a bűvös kocka, melyet az utazás unalmas óráiban pörgetünk, és lehet maga a Himnusz is, akár egy sportesemény díjátadó ünnepségén – az összetartozás egyik sarokköve.
Munkámból adódóan hírek sokaságával dolgozom naponta, ezért hajlamos vagyok furcsa párhuzamokat vonni az egyes események között. Így fordulhatott elő, hogy a magyar kultúra napján, amikor valamennyi megemlékezésen pátosszal idézik fel a nagy elődök emlékét, nekem a tiltótábla jut eszembe, amelyen az áll: Kulturált ember nem szemetel, a többinek pedig tilos. De milyen a kulturált ember? Mélyen és sokoldalúan művelt, fejlett, kifinomult ízlésű, illő magatartású. Például véletlenül sem telefonbetyárkodik, nem hívja fel a 112-es segélyhívó számot indokolatlanul, „viccből”, terhelve ezzel az operátorokat, és életveszélybe sodorva azokat, akik valóban segítségre szorulnak.
A Romániai Különleges Távközlési Szolgálat közzétette a 112-es segélyhívó számmal kapcsolatos tavalyi statisztikát, amelyből kiderült, hogy 2024-ben a szolgálat közel tízmillió hívást fogadott, ezek hatvan százaléka minősült sürgős esetnek. A maradék közel negyven százalék olyan hívás volt, amely nem igényelte a mentőszolgálat, a rendőrség, a tűzoltóság, a csendőrség vagy a hegyimentők beavatkozását. A legfelelősségteljesebb régiók között Kolozs megye, Bukarest–Ilfov és Bihar megye szerepelt, ahol a sürgős hívások aránya 67-70% között mozgott. Ezzel szemben Gorj, Kovászna és Maros megyében a nem sürgős hívások aránya meghaladta az 50 százalékot. Arra sajnos nem tér ki a statisztika, hogy ezek a nem sürgős esetek milyen jellegűek, de valószínűnek tartom, van néhány valóban véletlen hívás, jó néhány, amely tudatlanságból fakad, és olyan is, amely kifejezetten rosszindulatból. S bár a kulturáltság, vagy éppen kulturálatlanság ebben az esetben sem nemzetspecifikus, az biztos, hogy emberéletek múlhatnak rajta. És ilyenkor kevés azt mondani, hogy elnézést, téves!