Számos újdonságot tartogat a hétfőn kezdődő 2023–2024-es tanév – olvasom az egyik román hírportálon. Többek között 26-ra csökkentik a maximális osztálylétszámot, új tantárgyakat vezetnek be, az új oktatási törvények ismét lehetővé teszik, hogy kicsaphassák a diákot az iskolából, változnak az ösztöndíjak feltételei és diákkártyát kaphatnak az iskolások. 
Az újdonságok hallatán a legtöbben kétféleképpen reagálunk: félünk és szorongunk, vagy kihívásnak tekintjük. Reakciónk sokszor leginkább attól függ, milyen lelkiállapotban vagyunk, illetve milyen tapasztalataink vannak az újdonságok megismerésével. Nem vagyok szakértő, a közoktatásban sem dolgozom, mindössze a munkánk kapcsán és pedagógus, illetve szülő barátaim és ismerőseim által egy kicsit belelátok a rendszerbe. Nem akarok károgni a vészharang kötelén, de oktatási rendszerünket és működését ismerve ezúttal is kételkedem az újdonságokkal kapcsolatban, és nemcsak… A tanév kezdete előtt beharangoztak néhányat, amelyekkel így vagy úgy a tanár és a diák egyaránt számolhat. Ami miatt egy kicsit félek – és féltek mindenkit –, az az állandó újdonság, amire nem lehet felkészülni, amit szinte egyik napról a másikra kell alkalmazni, mindezt úgy, hogy ne hibbanjon meg tőlük sem a pedagógus, sem a szülő, de legfőképpen a gyermek. 
Tapasztalt pedagógus, korábbi tanfelügyelő mondta egyszer, amikor az oktatás helyzetéről kérdeztem: „A fordulat után vártuk a változást. Reménykedtünk, hátha lesz egyszer egy bátor, okos ember, akit miniszternek kineveznek, és elindít egy olyan reformot, ami megújítja az oktatási rendszert. Ebből sajnos csak annyi valósult meg, hogy a reformokat reformok hátára halmozták. Szinte évente cserélődtek a miniszterek, így érdemi változás nem történt. Azt látom, hogy az elmúlt 30 évben gyakran hülyítették a tanárokat és diákokat egyaránt. Ha alapvető formákban, technikai dolgokban nincs helytállás, akkor a tartalmi változtatásokról nincs is értelme beszélni.”
Néhány napja szintén egy tapasztalt, lassan nyugdíjba készülő tanító nénivel beszélgettem, ő azt mondta: „A 30 éves tanítási tapasztalatom alapján azt látom, a legnagyobb kihívásokat a változó világ hozza. Az oktatási rendszerünk is valóban olyan, hogy újabbnál újabb törvényekkel rukkolnak elő, felvetések és rendeletek jönnek-mennek, változik a tanévszerkezet, változnak a tankönyvek és módszerek. Ez nem egyszerű. Nehézségnek érzem az állandó kiszámíthatatlanságot, azt, hogy valamit mindig másképp kell végezni.”
Szóval jól állunk az újdonságokkal, csak tudjunk helytállni, mint az a diák, aki számára csak az az újdonság, hogy megkezdődött a tanév, de ő ugyanúgy, mint tavaly, édesanyjával sort áll az OTP-s automatánál a Szülőföldön magyarul támogatásért, hogy megvehesse a szükséges tanfelszerelést, a tanévnyitó napján kopott nadrágban, szakadt cipőben, „esik szét” és nem SX7 telefonnal a kezében hallgatja a burkoltan önmagukat fényező politikusokat. S ki tudja, mi az újdonság annak a pedagógusnak, akit eleve leterhel a rendszer, és a pedagógusi közösségben sem érzi jól magát, de nem tud változtatni?! Mi van azzal a (gyermekét akár egyedül nevelő) szülővel, aki az állandó újdonságokat tartalmazó munkafüzetekre nem győz keresni, nemhogy a mindennapira?! Kitartást, kevés haszontalan újdonságot, könnyű iskolatáskát és boldog új tanévet mindenkinek!