Néhány napja tanácskozásra hívták össze a Hargita megyében működő művelődési házak vezetőit, a közművelődésben szerepet vállaló civil szervezetek képviselőit és a három régió – Csík-, Gyergyó-, Udvarhelyszék – megyei fenntartású kulturális központjait. A szentegyházi Gábor Áron Művelődési Ház kiváló és szimbolikus helyszíne volt ennek, hiszen olyan objektumról van szó, amely otthont biztosít a városi könyvtárnak, a Gyermekfilharmóniának és az intézményesített műkedvelésnek, amely György László igazgató szakirányításával működik. Ez a többrétű tevékenység kiválóan megfér itt, szépen kiegészíti egymást. Úgyszólván példaértékű is, hogy a kisvárosban, amely amolyan hibrid településként – faluváros létére – akár hátrányos helyzetű is lehetne. De nem az. Mivel az itteni kultúrház-igazgató hívta életre anno ezt a programot, amely a maga fizikai valóságában két évig szünetelt – tulajdonképpen rendezvények is alig voltak a közegészségügyi megszorítások miatt –, most kiváló alkalmat teremtett az újrakezdéshez. 
Két pandémiás év után, miközben búvópatakszerű rejtekhelyeken működött minden, kezdett magához térni a kultúra. Olyan, mintha visszazökkent volna a rendes kerékvágásba… Ha már összegyűltünk, akkor ki-ki elmondta a tapasztalatait, az örömeit, a fájdalmait. Kiderült, hogy több községben szépen magához tért a nép, ismét jelentkezett a művelődés és az együttlét iránti igény, sőt, új formák is meghonosodtak, amelyek akár a kovid hozadékaként is értelmezhetők. Például sokan megtanulták a kibertér célirányosabb használatát, több helyen online próbákat tudtak tartani, és kialakult az internetes konferenciák, tájékoztatók, „agytágítók” rendszere is. 
Több helyen az amúgy is eléggé néptelen vagy elöregedett falvak lakóit gyakran nehéz rámozdítani egy-egy programra. Elhangzott, hogy olykor arra kényszerül a kezdeményező, hogy egyik faluból a másikba szállítsa az embereket. Vagy mondja vissza a műsort? Netán küldje el az előadót?... Tíznél több kultúrház kulcsa van a népművelő zsebében, aki tisztában van azzal, hogy egyik helyen jó az épület, megfelel a célnak, máshol pedig még nem történt meg az évtizedek óta esedékes felújítás. Türelem, kezdeményezőkészség és kitartás kell, még akkor is, ha nincsenek rá források. Ha jól összehangolják az elképzeléseket, akkor bevonhatók az iskolák, a mindenhol (még) jelen levő történelmi egyházak, a helyi vállalkozók és a közbirtokosságok. Menet közben erről az összhang-igényről is szó esett, hiszen tanítók, tanárok, lelkészek, cégvezetők nem ültek be közénk. Ismét válság közeleg, forrásmegvonások várhatók a kulturális támogatások térfelén, viszont használni kell a kultúrotthonokat, keresni kell a lehetőségeket. Keresnünk kell egymást. Még ott is, ahol tizenkét bezárt művelődési ház van egy községben. Vagy tizenhárom?
Ha állandó jelleggel működtetünk egy „saját piacot”, ha napi rendszerességgel tartjuk egymással a kapcsolatot, ha folytonos „konferenciában élünk” és élő az ötletbörzénk, akkor van remény. Még akkor is, ha Piszkos Fred szerint elúszott minden. Együtt többek vagyunk!