Azt mondták, most aludj, mert ha megszületik a gyermeked, úgysem hagy majd aludni. Azt nem mondták, hogy évek múltán, amikor már nincs szüksége éjszakai gondoskodásra, etetésre, pelenkázásra, akkor sem fog álom jönni a szemedre, mert épp azért viaskodsz magaddal, hogy aznap türelmetlen, túl szigorú vagy túl engedékeny voltál.
Azt mondták, mindegy, csak egészséges legyen. Azt nem mondták, hogy milyen lázasan, amikor saját magad ellátására sincs erőd, felkelni és ápolni a szintén lázas gyermekedet. Azt sem mondták, milyen egy műtő folyosóján zokogni, mikor aznap már másodszor vitték be a gyereked, és azt sem, hogy a legnehezebb eldönteni, kik azok a hiteles szakemberek, akiknek a véleményében bízhatsz.
Azt mondták, szerencsés vagy, mert két év gyermeknevelési szabadságot kapsz, élvezd ki! Azt nem mondták, hogy mennyire monoton és magányos sokszor a kisgyermekes lét.
Azt mondták, add intézménybe, lesz időd magadra, végre felnőtt társaságban is töltekezhetsz. Azt nem mondták, hogy ezért ötkor kell kelned, hogy legyen időd elkészülni és tízórait csomagolni, hogy az édesdeden alvó gyermeket valahogy ki kell imádkozni az ágyból, és az autóról a jeget kaparva indulni a ködös utcákon. Azt sem mondták, hogy folyton bűntudatod lesz: azért is, ha hazaviszed a munkát, és azért is, ha a munkahelyi feladataidra jut kevesebb figyelmed. Azt sem mondták, hogy az intézménybe szoktatás első két-három évében többet lesz otthon betegen, mint az óvodában.

Azt mondták, ne adj neki cukrot, tápláld egészségesen. Azt nem mondták, hogy a fél karod is odaadnád, ha a válogatós gyermeked néha a sült krumplin és a makarónin kívül mást is megkóstolna fintorgás nélkül, ahogy azt sem, hogy örömtáncot lejtesz, ha gyomorrontás után egy korty víz megmarad benne.
Azt mondták, legyen sokat szabad levegőn, sportoljon a gyermek. Azt nem mondták, hogy ez azt fogja jelenteni, hogy heti négy délutánod fog arról szólni, hogy edzésre vidd, és mindig lesz negyvenöt perced, ami pont egy kicsivel kevesebb annál, hogy valami értelmes programot be tudj iktatni, de sokkal több annál, amennyit szívesen áldozol a telefonod görgetésére. A könyvet az esetek többségében pedig otthon felejted…
Azt mondták, az ő érdekében ne posztolj róla a közösségi médiában. Azt nem mondták, mennyire nehéz ellenállni a kísértésnek, amikor a legcukibb ruhácskákba öltözteted, amikor pótkerekek nélkül biciklizik, amikor először ül lovon, amikor az első felismerhető dallamot játssza a billentyűkön, vagy épp életében először áll a dobogón. Írni róla azért szabad?
És azt is mondták, majd megtudod, ha neked is gyermeked születik. Bár még az út elején járunk – mert ahogy mondani szokták, kis gyermek kis gond, nagy gyermek nagy gond –, most már kapiskálom. A vállalt feladat súlyát akkor érezzük, amikor már a mi vállunkat is nyomja, és akkor tudunk igazán hálásak lenni, ha már mi is megtapasztaltuk, hogy mennyi áldozatot követelnek a puha babatalpak, a ragacsos puszik és a selypítve elmondott anyák napi versek. Álljunk hát meg egy pillanatra, legalább május első vasárnapján, és adjunk hálát ezért az áldozatért. Isten éltesse az édesanyákat!