Álmosan ébredtem szombat délelőtt. Végre hétvége – sóhajtottam, és élveztem az édes semmittevés örömét. Egyetlen tervezett programom a Hófehér című rajzfilm megtekintése volt, hogy pótoljam az általános műveltségemen tátongó szörnyű űrt. Közben tőlem alig bő 1800 kilométernyire délkeletre – légvonalban – a Hamász terrorszervezet támadást indított Izrael ellen. Az eredménye: legalább háromszáz halott és mintegy ezerötszáz sebessült. 
Szombat reggel erről mit sem tudtam. Nem volt kedvem híreket böngészni a szabadnapomon is. Nyújtózkodtam egy nagyot, és pár komótos lépéssel a gáztűzhelyhez vonszoltam magam azzal az eltökélt szándékkal, hogy kávét főzök. Miután senki nem ellenkezett, ezt a tervemet minden további nélkül végre tudtam hajtani. 
Közben Székelyudvarhelyen épp mézesnapokat tartottak, Gyergyócsomafalván gazdanapot, míg Csík­je­nőfalván épp vágóhídavatásra készültek. Az FK Csík­szereda pontot szerzett Bukarestben.
Lefőtt a kávé. Élvezettel kortyoltam, hiába, senki sem főzi úgy a kávét, ahogy én – állapítottam meg magamban némi önteltséggel. Utána azért önkritikusan eszembe jutott, hogy nálam sokkal jobban viszont rengetegen. Hiába finomabb objektív mércével a világ legtöbb kávéja, a saját magam főzte fekete valahogy mégis jobban esik ilyenkor. Meglepne, ha ezzel egyedül lennék a világon. A szombati kávézás ugyanis nem akkor kezdődik, amikor az ember már kortyolja a kávét, hanem már a készítésekor. Egyfajta privát szertartás, amikor az ember megbékél a világgal és önmagával. 
Közben a világ vezetői elítélték a Hamász támadását. „Az EU szolidáris az izraeli néppel ebben a szörnyű pillanatban” – írta Charles Michel, az Európai Unió Tanácsának elnöke. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, a terrorizmus „legmegvetendőbb” megnyilvánulásának nevezte a támadást. „Elborzaszt bennünket ez a válogatás nélküli erőszak. Minden szolidaritásunk az áldozatoké” – reagált José Manuel Albares spanyol külügyminiszter. Holnapig tartana, ha a világ összes vezetőjét idézném. Az orosz–ukrán háborúban ötven katonai összecsapás is történt szombaton. A világ közvéleménye vállat vont: régóta lövik ezek egymást, nincs itt semmi látnivaló.
Megittam a kávém, majd felkészültem a mozilá­togatásra. Kávé után jól tud esni szombat délután valamilyen kulturális program. Ingyenes volt a vetítés, emiatt azt hittem, telt ház lesz, esetleg tömegnyomor. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. Negyedét sem töltöttük meg a tágas moziteremnek. Emiatt a vetítésnek is kimondottan családias hangulata lett. Futólag két kollégával is találkoztam.
A rajzfilm ugyanakkor nem okozott csalódást. A Hófehér (csak semmi Hófehérkézés, mert nem szereti, ha becézik) tényleg első rangú társadalom-szatíra. Le az összes kalappal! Könnyesre nevettem magam. A végére eltűnt a műveltségemen tátongó szörnyű folt is. 
Vasárnap már Libanonból is támadtak a Hamász terroristái, túszokat, köztük gyerekeket raboltak el. Az áldozatok száma egyre nőtt. Nekem meg jegyzetet kellett írnom.