A hónap elején bejárta a világsajtót a hír, hogy Franciaország alkotmányában rögzítette a terhesség megszakításhoz való jogot. Jelenleg tehát a francia állam területe a világon az egyetlen, ahol az alkotmány szavatolja, hogy a nő megkötések nélkül rendelkezhet saját teste felett az abortusz tekintetében. A kezdeményezést sokan vitatták, és még többen üdvözölték – számomra visszás, hogy egy ilyen alapvetést a huszonegyedik században meg kell ünnepelni, pedig az előzményeket és más országok példáit tekintve ez érthető. Amerikában az elmúlt években eltörölték az abortuszhoz való alkotmányos jog garanciáját, a tagállamok nagy része változatos módon korlátozza azt; Lengyelországban ideológiai társadalmi szakadékhoz vezető, szinte teljes tilalom van, Máltán teljes abortusztilalom érvényes, Magyarországon az állapotos nővel az orvosnak meg kell hallgattatnia a magzat szívhangját abortusz előtt. Romániában pedig, bár létezik arra törvény, hogy a terhesség 14. hetéig annak megszakítása legális, a kórházak nagy része nem végzi el az abortuszt. Az, hogy Franciaországban alkotmányba foglalták a döntés szabadságát, nálunk is elindított egy kritikusabb hozzáállást a jelenlegi abortusztörvény alkalmazásával kapcsolatban.

A Független Bábák Egyesülete például közzétett egy felmérését, amelyből kiderül, hogy a romániai állami egészségügyi intézmények 80 százaléka, a magánkórházak és klinikák 57,55 százaléka egyáltalán nem végez terhességmegszakítást. Ezen intézmények közül alig akad olyan, ahol máshová irányítják a pácienseket. Természetesen – vallási, etikai, lelkiismereti okokra hivatkozva – bármelyik orvos megtagadhatja az abortusz elvégzését, ehhez joga is van, ugyanakkor az orvosi hivatás alapvető eleme az élet tisztelete és védelme. De hogyha nem végzi el a műtétet, akkor olyan kollégához vagy intézményhez kell irányítania a beteget, aki vagy ahol elvégzik a beavatkozást – az etikai kódex erre is kitér. A felmérés szerint azonban a kórházak, klinikák többsége (90 százaléka) nem nyújt alternatívát ilyen esetekben. 
Bár az abortusz bonyolult társadalmi, egészségügyi, morális, etikai, szociális kérdés is, elsősorban mégiscsak egy nő saját testével kapcsolatos döntésének joga, amit a legtöbb országban férfiak szabályoznak. A legnagyobb empátia, biztonságos környezet és professzionális egészségügyi ellátás lenne a minimum egy ilyen élethelyzetben – ehelyett sokszor számonkérés, hibáztatás van. Pedig egy gyermek vállalása, felnevelése nem elsősorban ezeken múlik, sokkal inkább egy elfogadó (teljes ) családon és egy anyagilag is viszonylag biztonságos környezeten. Ha mindezt a leendő édesanya mérlegeli, és úgy dönt, hogy inkább a terhesség megszakítását választaná, bizonyára nem a könnyebbik úton jár, hiszen meg kell küzdenie a bűntudattal, az egészségügyi kockázatokkal, a pszichés teherrel és még rengeteg egyébbel. Hogyan dönthetne helyette más, és miért kellene más döntsön helyette? 
Az Európai Parlament 2021-ben emberi jognak nyilvánította a biztonságos abortuszhoz való hozzáférést, de úgy tűnik, ennek a gyakorlatba ültetését sajátos módon értelmezik a tagállamok. A korlátozások kétségbeesés szülte helyzeteket idézhetnek elő, amelyek orvoslása újabb kérdéseket vet fel. Helyes lenne ezeket végre megnyugtatóan tisztázni.