Montenegróból hívott fel kispesti cimborám a minap. Egy jelentéktelen, apró szívességet kért, amire azonban azonnal szüksége volt. Természetesen rászántam azt a két percet, amibe a kérés teljesítése került. Nem volt ebben az égadta világon semmi rendkívüli. Épp ellenkezőleg: a világ legtermészetesebb dolga volt. Pláne, hogy az ember fiát jóleső érzéssel tölti el, ha egy egészen apró, erőfeszítést nem igénylő gesztussal segíteni tud felebarátján. 
Később azonban elgondolkodtam ezen egy kicsit. Egész pontosan azon, hogy a fenti történet napjainkban ugyan teljesen hétköznapi, de ez nem volt mindig így. És ehhez nem kell évszázadokat visszautazni az időben, elég lesz huszonöt év is. A múlt század utolsó évtizedében a legtöbben még nem is hallottunk mobiltelefonokról. A 2000-es években kezdtek elterjedni a készülékek, eleinte még a gazdagok hóbortjának számítottak. Akkoriban vékonypénzű diák voltam Kolozsváron, és ki nem állhattam a mobiltelefonjaikkal vagánykodókat. Státusszimbólumként használták, és emiatt a készülék birtoklása is gyűlöletesnek számított, elvégre ki akart közösséget vállalni „azokkal a beképzelt majmokkal”?
Első telefonomat, egy úgynevezett „féltéglát” 2003-ban vettem meg meggyőződésem ellenére. Ennek az volt az előzménye, hogy unaloműzésből pár diáktársammal zenekart alapítottunk. A próbák megszervezése nem volt egyszerű, barátaimat bosszantotta, hogy nem tudnak elérni mobiltelefonon. Így szelíden megpróbáltak rábeszélni arra, hogy szerezzek be egy készüléket.
– Ha nem veszel egy mobiltelefont, szétrúgjuk a segged – mondták biztatóan. Szelíd rábeszélésük hatott, eléggé el nem ítélhető módon ragaszkodtam hátsóm épségéhez. 
A technológia fejlődésének következő lépése az okostelefonok megjelenése volt. Eleinte az is a gazdagok szórakozása volt, azután meghódította a világot, akárcsak elődje a „maroktelefon”. Huszonöt évvel ezelőtt még nem volt túl elterjedt az internet kishazánkban. Az is a 2000-es évek elején terjedt el. Egyetemistakoromban még 3D-s volt a Facebook. Kimentünk Kolozsvár főterére, és ott azzal találkoztunk, akivel csak akartunk.
Ehhez képest ma már mindez távolinak, digitális őskornak tűnik. Azóta a kortárs információs technológia alapjaiban határozza meg mindennapjainkat. Noha sokszor átkozzuk az egészet, és Zuckerberg anyja gyakran csuklik, mégis tagadhatatlan, hogy számos előnyét élvezzük. Például azt, hogy eltűntek az emberek közötti távolságok. Ma már teljesen hétköznapi dolog, hogy egy embernek nemcsak közvetlen közelében, hanem a világon szinte bárhol lehetnek jó ismerősei, barátai.
A személyes találkozást nyilván nem pótolja a telefonon, interneten folytatott eszmecsere. De már egy videohívás elég hatékonyan meg tudja teremteni a személyes találkozás illúzióját. Ez pedig lehetővé teszi, hogy egy-egy barátság akkor is teljesen élő maradjon, ha évente legfeljebb egyszer vagy kétszer találkozunk személyesen. 
Valahol hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan korban élünk, amikor a világ legtermészetesebb dolga, hogy kispesti cimborám felhív Montenegróból.