Az ember már ősidők óta egyfajta csodálatos borzongással tekint az éjszakai égboltra. Titokzatosság övezi a ragyogóan rideg csillagvilágot. Bár a számos modern technológiának köszönhetően egyre több sötét folt kerül az emberiség látóterébe, egyre több tárul elénk az ismeretlenből, a végtelennek nevezett puzzle egyre több darabja kerül meg, mégis az emberiség pillanatnyilag magányosan éldegél a Föld nevű bolygóján. 

Ezért csak nézzük a csillagos eget és várjuk az idegeneket, miként egykor az amerikai kontinens indiánjai is várták a visszatérő isteneket, akik egyszer csak megjöttek az európai konkvisztádorok képében, akik egyáltalán nem isteni lelkülettel, szándékkal léptek az Újvilág földjére. Az aztékok hittek egy fehér bőrű, jóságos félistenben Ketzalkóatl néven, aki a régmúltban földművelésre és építészetre tanította a törzseket. A jóslat szerint valahonnan keletről kellett hazatérnie, amerre eredetileg eltűnt. És kelet felől megérkeztek a fehér „istenek” által behurcolt betegségek, irtó hadjáratok, amelyek hozzájárultak az őslakosok számának drasztikus csökkenéséhez.

Az emberiség évezredek óta kémleli az eget, és vár. Várja, hogy egyszer eljöjjenek a sötét végtelenből az idegenek, mert érzi, hogy valahol rajta kívül még lehet intelligens élet, mert szinte lehetetlen, sőt felfoghatatlan, hogy a végtelenségben valahol ne legyenek hozzánk hasonló humanoidok. 
De biztos, hogy jó lesz nekünk egy ilyen találkozás? Ha egyáltalán bekövetkezne az, hogy egy idegen civilizáció felfedez minket? Vagy a kezdeti nagy öröm tragédiába torkollna, mint egykor az Újvilág őslakosainak esete is mutatja?

Tudós körökben már rebesgetik, hogy a 20-as évek végére kaphatunk üzenetet először a földönkívüliektől, de ehhez óriási szerencse is kellene. Az amerikai Berkeley Egyetem két tudósa számolta ki, hogy milyen messze jutottak eddig a NASA űrszondái által sugárzott jelek, és azokra mikor érkezhet válasz egy idegen civilizációtól. A Publications of the Astronomical Society of the Pacific című tudományos lapban megjelent tanulmány szerint leghamarabb 2029-ben várhatjuk azt, hogy valamilyen idegen civilizáció által küldött rádiójel érkezzen a Földre. Feltéve persze, hogy azt válasznak szánják.
A „levelezés”, üzengetés persze még nem jelent közvetlen kapcsolatot, de abból már kikövetkeztethető lesz a távoli jövőben a nagy találkozás lehetősége. Viszont a történelem számtalanszor bizonyította, hogy nem feltétlenül szerencsés a különböző fejlődési szinten lévő civilizációk találkozása. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Amerika felfedezése. 

Az emberiség most hangosan üvölti az éterbe, hogy itt vagyunk, fedezzetek fel minket, de vajon jó irány ez? Nem lenne jobb csendben maradni? Egy sokkal fejlettebb idegen civilizáció biztos, hogy jó szándékkal fog közeledni hozzánk, ha netán egy ilyen pillanat eljönne? Vagy csak a nyersanyagainkat akarja majd? Irtó hadjáratokat és járványokat zúdítva a Föld lakóira?
Költői a kérdés. De ha megtörténne egy ilyen találkozás, vajon nem mi leszünk majd az univerzum indiánjai?