Székelyudvarhely északkeleti részén, a Nagy-Küküllő jobb part­ján, a Kadicsfalvi-réten 2007-ben bukkantak rá a 3–4. századi vizigót település maradványaira. Az egykori telepesek életmódjáról mesélő, információkban gazdag tárgyi leletekben bővelkedő, nagy jelentőségű régészeti feltárás a korábbi helyszín szomszédságában folytatódik. A terepszemlén a feltárást irányító Sófalvi András, a Haáz Rezső Múzeum régésze kalauzolt. [caption id="attachment_53420" align="aligncenter" width="2896"] Pillanatfelvétel a Kadicsfalvi-réten folyó régészeti ásatásokról[/caption] Kisebb-nagyobb földbe á­sott gödrök, szabályos alakú mélyedések, mellettük szá­mo­zott papírlapok – ez a látvány fogadja azokat, akik a város terelőútján levő MOL-benzinkúttól a Vizigótok utcába kanyarodnak, és onnan jobbra, Kadicsfalva felé veszik az irányt. Látogatásunkkor éppen rekkenő júliusi kánikulában dolgoztak a Haáz Rezső Múzeum munkásai a búzatáblával határolt, agyagos terepen, ott, ahol a Kr. utáni 3–4. században virágzó vizigót falu állt. A helyszínt és a feltárást is jelentőssé teszi, hogy Erdély eddig legnagyobb és legalaposabban kutatott, a Marosszentannai-kultúrához tartozó egykori vizigót falujának feltárása zajlik. A már tavaly elkezdett komplex és aprólékos munkálatokat Sófalvi András régész vezeti. A korábbi folytatása Lapunkban már beszámoltunk róla, hogy a közel egyhektáros, a Color Metal cég tulajdonában levő területen – tervezett építkezést megelőzően – tavaly nyáron kezdődött el a régészeti feltárás. A szondázást követően derült ki, hogy a terület szervesen kapcsolódik a szomszédos, 2007–2008-as ásatások helyszínéhez, és értékes leletanyagot rejt a föld. A feltárásának már 2016 őszén nekifogtak, de a kedvezőtlen időjárás miatt félbeszakadt a munka, idén áprilisban tudták folytatni. A feltárásra eredetileg fél évet szántak, de a hat hónapos határidőt az intenzív leletanyag áthúzta – Sófalvi reményei szerint nyár végére sikerül befejezni a helyszíni kutatást. A mostani kutatás tulajdonképpen folytatása a kilenc évvel korábbinak, utalnak erre az objektumok mellé gondosan elhelyezett sorszámozó cetlik is, amelyek arról tanúskodnak, hogy 1170-re gyarapodott a területen feltárt házhelyeket, tárolóvermeket, a házaknál nagyobb alapterületű műhelyeket jelző mélyedések száma, ugyanakkor ez a rendszerezés megkönnyíti a későbbi számítógépes adatfeldolgozást is. Cölöpházak, paticcsal tapasztva Az előző helyszíni kutatások eredményét a mostanival egybevetve eddig 2 hektáron összesen 35 – nem egy időben lakott – épületet tártak fel. A jelenlegi ásatások helyszínén is több jellegzetes korabeli gót ház alapjaira bukkantak a régészek. Ezek szerény, 3 x 4 méter alapterületű, négyzet vagy téglalap alakú építmények, a sarkaiban a falakat tartó oszlopgödrökkel. Az oszlopok közötti részt vesszőfonattal egészítették ki, amit sárral tapasztottak be. Kiégett, vessző- és gerendanyomokat őrző sarat – arab nevén paticsot – is szép számmal leltek a telepesek által szemétgödröknek (is) használt vermekben. – A gót házakra jellemző, hogy a bejárat általában dél-délnyugati fekvésű volt, vele szemben állt a tűzhely, amelyet a ház északkeleti vagy északnyugati oldalába helyeztek el. Ez az alapforma, de nem sablon, mert tártunk fel most ettől eltérő tájolású házat is. Az is jellemező, hogy a házakba földbe rakott kőkemencét építettek, a jobb tapadási felület miatt darabokra tört vízi görgetegkövekből vagy konglomerátum tömbökből, amit sárral tapasztottak, és ebből U alakú tüzelőteret alakítottak ki. Az álboltozatokból ma már nem maradt semmi, az idők folyamán, legkésőbb a modern kori szántásokkor beszakadtak, hiszen nem is volt kötőanyag, ami tartsa. A szerencsénk az, hogy nagyon sok mindent – kivéve a komplex funkciójú tárolóvermeket (gabonát is tároltak bennük) – a földbe mélyítettek, de nem túlságosan. Az elhagyott települést, a házak alapgödrét, a vermeket aztán belepte a föld, konzerválta, így nem volt, ahogy teljesen tönkremenjenek. Jelenleg nagyon közel, alig 10-15 cm-rel lehetünk a korabeli járószint alatt – magyarázta Sófalvi. Hozzátette: a jelenlegi kutatás helyszíne valamikor egy nagy völgyteknő volt, amely az idők alatt teljesen feltöltődött, részben azért, mert a lelőhely északi oldalán ma is álló domboldalról kivágták az erdőt, ami talajeróziót okozott. Az egykori lakók állattartó életmódjáról tanúskodnak az archaeozoológia tudománya által vizsgált állati csontok, amelyek még nincsenek bevizsgáltatva, de Sófalvi úgy gondolja, hogy előfordulásuk gyakorisága és sorrendje meg fog egyezni a korábbi feltárás helyszínén találtakkal: szarvasmarha, kecske, juh, disznó, baromfi, ló és kutya is, természetesen. Ugyanakkor itt is előkerültek – bár szerény mennyiségben – a földművelésre valló bizonyítékok is, többek közt a gabona őrlésére szolgáló kézimalomkő-darab, de szövés-fonáskor használt orsónehezék, halászatkor szolgáló hálónehezékek, vashorgok, kések, tűk, poncolók és ismert vagy feltételezett rendeltetésű fémeszköz is. Kereszténységre, írásbeliségre utaló objektumokat sem korában, sem most egyáltalán nem találtak, ez megerősíti a tényt, hogy a Nagy-Küküllő jobb partján letelepedett gótok pogány népek voltak. A mindennapi életmódjukról mesélő tárgyakból annál többre bukkantak. Előkerült a korábbi hasonló leletanyagot gazdagító, féltucatnyi állati csontból készült, púpos vagy félpúpos hátú, karcolt vagy poncolt mintával díszített fésű, ami nemcsak mindennapi használati tárgy, de a gót nők jellegzetes hajéke is volt. A másik gyakori objektum a bronzból öntött fibula, a mai biztosítótűk őse, amiből csonkán vagy töredékeiben közel tízre bukkantak. Ezeken kívül rengeteg cserép, például hombár, amfora, csészék, tálak maradványai is előkerültek. – Tipikus, korongolt darab, nagy, széles, lefelé fokozatosan keskenyedő edény, széles peremmel, ami alatt egy jól látható bekarcolt vonalminta húzódik – magyarázta a régész a 3–4. századból származó hombár jellegzetességeit. Ami biztos és ami még nem A vizigót falu lélekszámára vonatkozó kérdésünkre pontos választ nem kaptunk: a kutatási eredmények feldolgozása után is csak egy körülbelüli számadatot tudnak meghatározni. – A nyújtott tojás alakú egykori vizigót település kétharmadát, a magterületét, azaz központját már biztosan feltártuk, de nem kutattuk még a matricagyár és a Kadicsfalva irányában levő terepet. Úgy tippelem, hogy akár egyhektárnyi is még a föld alatt van, így a majdani feltárások során a lakóházak száma elérheti akár az 50-et is. Ha ezekből egy időben kb. 25 állt a felszínen, és ezt megszorzom a középkorban használt 5-ös szorzóval, akkor 125 az eredmény. Nagyon fontos, hogy ez csak egy spekulatív szám, több tévedési faktort (település méretei, lakóházak száma, szorzó) rejt magában, amely a valós eredményt döntően befolyásolhatja. Az biztosan állítható, hogy ez a maga korában egy viszonylag jelentős kiterjedésű település volt. Ez momentán a legnagyobb ismert gót település Erdélyben – magyarázta a feltárás jelentőségét Sófalvi András. – Nem állíthatjuk, hogy nem voltak ennél nagyobbak, de ha igen, akkor jelenleg nem ismerjük őket, így nem léteznek a tudomány számára. Ez is jól tükrözi az erdélyi, romániai régészet helyzetét, azt, hogy az építkezések során nem történtek meg a feltárások, vagy ha igen, akkor csak korlátozott mértékben – summázta a hazai szakmai valóságot a régész, aki elismerően beszélt a nagy volumenű, időigényes ásatást finanszírozó Color Metal Kft. vezetőségének a régészeti kutatáshoz való pozitív viszonyulásáról. A lelőhelyen talált, gondosan összegyűjtött, felcímkézett objektumok az egykori lakosok életmódjáról, szokásairól árulkodnak – megerősítenek és cáfolnak, mondta a szakember. – Sok minden van, amiből – korlátozott mértékben – próbálunk információkat szerezni arról, hogy a gótok hogyan is éltek itt. A 2008-as feltáráshoz képest, ahol a telepen a házak közt egy utcás szerkezet kezdett kirajzolódni, az újabb felületen semmiféle ilyen rendszer nincs. Ami biztos: el kell felejteni azokat a – neves régészek, történészek által már nem vallott – teóriákat, miszerint a gótok vándorló népek voltak, akik naponta változtatták a szálláshelyüket. Ez a település teljesen azt mutatja, hogy egy állandó lakhellyel rendelkező populáció lakott itt, amely adott történelmi helyzetben települt be Erdélybe, és amely továbbállásra késztette a rómaiakat, majd pánikszerűen menekültek el a 4. század végén a hunok elől a Kárpátokon át egészen a mai Spanyolországig. A két időszak között szilárd településeket hoztak létre, és nemcsak itt, hanem máshol is. Például Telekfalván a református templom alatt pici területen három gót ház maradványait találtuk meg – mesélte Sófalvi. [caption id="attachment_53422" align="aligncenter" width="2896"] Egy összeroskadt tárolóedény maradványai feltárás után[/caption] Gyár alatt a temető? A gótok temetkezési helyének feltárása is foglalkoztatja Sófalvit, aki szerint az egyik legvalószínűbb támpont az az információ lehet, miszerint a mostani matricagyár helyén volt a temető. – Tavaly mondta el egyik munkatársam, hogy amikor az első irodákat építették, a markológépek halomba dózerolták az emberi csontokat. Ez nem száz, de 90 százalék, hogy a gót temető volt ott, amit a már eltűnt patak választott el a településtől. Már nem tudunk beásni a gyár alá, ami elpusztult, az elpusztult. Kultikus temetkezési helyet nem, viszont tavaly találtunk egy verembe bedobott tetemet. Valószínűleg a telep felhagyásának fázisában került oda, amikor már nem volt jelentősége annak, hogy hová temetik – magyarázta. A jelenlegi feltárás helyszínét – hasonlóképp, mint a korábbi terepet – visszatemetik. A Kadicsfalvi-réten előkerült gazdag leletanyag osztályozásának, leltározásának és egy terjedelmesebb monográfiában való bemutatásának a hosszadalmas, minuciózus munkája ezután következik. Hogy mikor tesznek pontot a végére? Sófalvi András szerint lehet, hogy legjobb szándékkal is csak tíz év múlva sikerül száz százalékban befejezni, mert a régészeket folyamatosan terepre szólító kutatómunka miatt alig-alig marad idejük a becses és eddig ismeretlen információkat is hordozó leletanyag szakszerű feldolgozására. Lázár Emese