Megőrizték az örökséget
A Bükkfalvi négyes néven emlegetett látnivalókat érdemes megtekinteni, ha a Homoródmentén járunk. Egy lokálpatrióta házaspár lelkes munkájának köszönhetően maradtak fenn és váltak ismertté ezek az értékek.
Bükkfalva Homoródszentmártohoz tartozik, a községközpont egyik távolabb eső falurésze. Az 1917-es udvarhelyszéki térképen még külön szerepel a település neve. Amint elhagyjuk Homoródszentmártont Recsenyéd irányába, a 131-es megyei úton, jobb kéz felől tábla jelöli a letérőt. Köves út vezet Bükkfalvára, a lakók maguk tartják rendben. Egykor közel húsz család élt itt, főleg kézművesek, mára azonban elnéptelenedett a település, lakói elköltöztek, a házak többsége az enyészeté lett. Jelenleg a csend és nyugalom a falurész legfőbb jellemzője, itt mintha megállna az idő is.
Néhány éve az ősök birtokára új házak kezdtek épülni, ezeket főként hétvégi házként használják a tulajdonosok. A település mindössze négy állandó lakossal rendelkezik, ebből kettőt ad a László házaspár.
Tíz éve nyílt
László Árpád tősgyökeres bükkfalvi, ragaszkodik is a gyökereihez, itt nőtt fel és mindent megtesz annak érdekében, hogy megőrizze az elődi örökségét. Mint mondta, az elnéptelenedés egyik fő oka az volt, hogy 1977-ben bevezették a villanyáramot Homoródszentmártonban, Bükkfalva azonban kimaradt, és csak 1999-ben sikerült ellátni árammal. Emiatt pedig sokan felköltöztek a faluba, vagy Székelyudvarhelyre, munkát vállalva a gyárakban, maguk mögött hagyva Bükkfalvát.
László Árpád édesapja kerekesmester volt, és nagyon sok szerszámot, eszközt, különböző szekereket hagyott rá, mondhatni, egy egész műhelyt, mindezt ő megőrizte. Ugyanakkor évtizedeken át gyűjtötte a régi tárgyakat, kiegészítve örökségét. Nagyszülei házát, az 1850-es években épült kis parasztházat feleségével, Ildikóval rendbe tették és tíz évvel ezelőtt megnyitották a látogatók előtt. A tájház a Múlt Idők Háza nevet viseli.
Alkotók háza
A nyitás óta évről évre emelkedik a vendégek száma, főleg nyáron keresik a turisták, diákcsoportok. A Via Transilvanica útvonal is a közelben halad át 2019 óta, így ennek köszönhetően is többen betérnek, hogy megcsodálják a magángyűjteményt.
A tájház nyitását követően a pár egy újabb szomszédos, romos ingatlant vásárolt, ezt is megmentve az enyészettől. 1864-es dátumot rejtett az egyik gerenda, gyönyörű kapu és kőkerítés tartozott hozzá. Saját kezűleg tatarozták, elvégezve a szükséges javítási és állagmegőrzési munkálatokat. Ez is hagyományos parasztház, amelyet bővítettek és vendégszobákat alakítottak ki benne, de rendezték a hozzá tartozó udvart, pihenőket és színpadot építettek. Különböző rendezvények, alkotótáborok, időszakos kiállítások otthona ez a porta, legutóbb, július 19-én a már hagyományos Bükkfalvi Nyíres Napokat szervezték itt.
Szoborpark
Bükkfalván aprócska mérete ellenére további két látnivaló van. A görögkatolikus temető, amelyet az ortodox egyház próbált kisajátítani. Itt nyugszik a homoródszentmártoni nemesi Bíró család leszármazottjai közül több is, eredetük egészen az 1500-as évekig vezethető vissza, és soraikból került ki a Magyar Unitárius Egyház első főgondnoka, Bíró Sámuel, de László Árpád ük- és dédszülei is itt pihennek.
Ugyancsak itt, Bükkfalván kapott helyet a Román Viktor szoborpark, amelyet a művész testvére Román Elemér készíttetett 2009-ben. A közel egyhektáros területen a művész számtalan alkotásának felnagyított mását láthatják az érdeklődők, mint például az Eke, az Attila szekere, a Kárpátok kútja, a Bika vagy a megszemélyesített, női alakot öltött Zene című alkotás.
Ezen látnivalók gondozását a László házaspár végzi, sőt igény szerint körbevezetik, bemutatják a látnivalókat az érdeklődőknek. Önzetlen értékmentő munkájukat 2023-ban Udvarhelyszék Kultúrájáért életműdíjjal ismerték el.
Sok idejüket felemészti és rengeteg mindennapi munkát igényel ez a feladat, amit már a 70-es éveiben járó pár egyre nehezebben tud ellátni. Segítséget a helyi önkormányzattól remélnek, hiszen ezek a látnivalók idegenforgalmi szempontból is értéket képviselnek.