Vannak a világon olyan könyvtárak, ahol az olvasmányokat önismeret-fejlesztésre, kom­mu­nikációs vagy kapcso­lat­te­remtési nehézségek csök­kentésére is használják. Egy-egy vers, regényrészlet általában nem megy el közömbösen mel­lettünk, az érzelmek pedig, amelyeket előhív, rólunk mesélnek. Erre alapoz a biblioterápiának nevezett eljárás, amellyel néhány érdeklődő a városi könyvárban is megismerkedhetett, ahol egyébként rendszeresen működtetnek könyv­klubot is. A foglalkozást a Székelyudvarhelyről elszármazott Király Hajnal tartotta, aki épp mostanában ér végére a kétéves biblioterápiás képzésnek, amelyet a Pécsi Tudományegyetem indított. Hajnal filmrészletekkel is kipróbálná a módszert, és megígérte, ha igény van rá, nyáron is tart majd néhány foglalkozást. Őt kérdeztük az érdekes „könyves” foglalkozásról. – Mifelénk nem igazán ismert a biblioterápia. – Magyarországon sem annyira elterjedt még ez az eljárás, Budapesten inkább, de Szegeden, ahol élek, mi vagyunk az elsők, akik elkezdtünk ezzel foglalkozni. Mint tudjuk, nagyon rég segítik magukat az emberek az olvasással, de maga a kifejezés a 20. század elejéről való. Az Amerikai Egyesült Államokban óriási gyakorlata van, főleg függőségek kezelésében alkalmazzák, hosszú útmutatókat, teljes listákat dolgoztak ki arról, hogy milyen problémákra milyen olvasmányok használhatók. Finnországban is nagyon ismert, ők kreatív írással társítják, és Nagy-Britanniában is. Magyarországon kissé megoszlik a tábor, mert létezik az irodalomterápiás megközelítés, amelynek hívei szerint csak a „magas” irodalom, a klasszikus művek alkalmasak arra, hogy változást idézzenek elő a személyiségben. Emellett az a vonal, amelyet én is képviselek, azt vallja, hogy bármilyen szöveg képes „működni”, és elindítani valamit az egyénben, lehet ez egy blogbejegyzés, egy levél, egy naplótöredék is akár. – Gyógyító eljárásról van szó? – Talán nem szerencsés a biblioterápia kifejezés, mert a terápiát az emberek betegséggel, gyógyítással kapcsolják össze. Pedig erről szó sincs! Mi a terápia szót kísérésként értelmezzük, azaz csak kísérjük az önismereti folyamatot, amely a szöveg segítségével bontakozik ki. Személyiségfejlesztő hatása van, segít az önreflexióban, a saját érzelmek megfogalmazásában, kimondásában, ezáltal feszültségcsökkentő, és segíti a társas kapcsolatok alakulását is. A művészetterápiák csoportjába szokták sorolni, és egyben egyfajta szocioterápia is, amely nagyon jól működhet különböző célcsoportok esetében, például öregotthonban, gyermekvédelemben, anyaotthonokban, veszélyeztetett serdülők között. Nagyon hasznos kiegészítő, segítő foglalkozás lehet, tudok olyant, hogy egy skizofrén fiú jár biblioterápiás csoportba, maga a kezelőorvosa ajánlotta, hogy vegyen részt alternatív terápiás foglalkozásokon is. Indíthatók tematikus csoportok, például női csoportok is gyászfeldolgozás, kapcsolatok, életközépi válság stb. témákban, amikor a csoportvezető ezekhez válogat szövegeket. Nagyon hatékony módszer lehet a veszélyeztetett fiatalkorúakkal való foglalkozásban, esetükben már egyáltalán annak nagyon jó hatása van, hogy elmondhatják a véleményüket, és azt meghallgatják, mert ezeken a foglalkozásokon nincs jó vagy rossz hozzászólás. Náluk nagyon jól működnek például a kortárs dalszövegek. – Hogyan képzeljünk el egy biblioterápiás foglalkozást? – A csoportvezető a kereteket adja, lazító, feszültségcsökkentő bevezetés után felolvassa a – nem túl hosszú – szöveget (az udvarhelyi foglalkozáson Darvasi László Azért olvasok című verse volt a „hívószöveg”), majd segíti véleménycsere kibontakozását, a csoporttagok közötti interakciók beindulását, a feltárulkozást, majd átbeszélik a kiváltott érzelmeket. Egy ilyen alkalommal mindennek jelentősége van, még a csendnek vagy akár a haragnak is. Bár egyénileg is alkalmazható a módszer, az igazi a csoportos foglalkozás, mert tulajdonképpen a csoport dinamikája adja a lényegét. A mások véleménye, reakciója, a visszatükrözés mind rámutathat, hogy mennyi nézőpontja lehet egy szövegnek, amit mindenki a saját élettörténetéből kiindulva értelmez. Fontos tudni, hogy nem irodalmi elemzést végzünk, és nem szükséges irodalmi előképzettség! Általában egyéves folyamatról van szó, a résztvevők 10 alkalommal, átlagosan havonta egyszer találkoznak. És többnyire könyvtárakban zajlik. Asztalos Ágnes