Tizenhetedszer ünneplik nyolc napon át úgy a Himnusz születésnapját Székelyudvarhelyen, hogy a programok közepette elismerik azon közművelődés terén tevékenykedő személyiségek és a kultúra iránt elkötelezett művészeti vagy műkedvelő csoportok tevékenységét, akik jelentősen hozzájárultak az udvarhelyszéki szellemi értékek gyarapításához. Ebben az évben négy ilyen díjat adtak át. Bíró Barna Botond Sándor-Zsigmond Ibolya néprajzkutatót köszönti Vasárnap este, a hat órakor kezdődött ünnepi eseményen Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere és Szőcs Endre, a Városi Könyvtár igazgatója mondott ráhangoló köszöntőket, ezt követően pedig Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsnak alelnöke üdvözölte az egybegyűlteket. – A kultúra adja meg az identitásunkat, ettől vagyunk/lehetünk magyarok, amihez mi még hozzárendeljük ezeken a tájakon a székely furfangot, a leleményességet, a magunk pluszértékeit, tárgyi és szellemi javainkat, legendáink csodás világát – hangsúlyozta a politikus. Amint arról lapunk tegnapi számában értesülhettünk, ebben az évben a korondi Józsa János (77), a mindig tiszta forrásból dolgozó és iskolát teremtő fazekasmester vehetett át életmű-díjat. A jeles keramikusról tudjuk, hogy hat évtizede műveli a szakmáját. Nemcsak a korondi népművészet legnemesebb hagyományait ötvözi munkáiban, hanem egész pályafutása során az újítás és az erdélyi fazekasság értékeit hasznosítva kísérletezett, alakította ki azt a stílust, amelyet ma már világszerte ismernek. A díjátadó előtt készített portréfilmben büszkén mondta el, hogy családjukban ma négy generáció foglalkozik fazekassággal, hiszen a míves edénykészítés igazi csapatmunka, rengeteg szintje van. Boldog, hogy megteremthette ezt a folytonosságot. Kevesebben ismerik viszont Józsa Jánost, a műgyűjtőt, aki fiatal kora óta járja a különböző vásárokat, ószereket, bolhapiacokat. Mivel sok képzőművész barátja és ismerőse van, a kerámiákért szerzett bevételei, illetve a megta karított pénzének egy részét műtárgyakba – festményekbe, kisplasztikákba – fektette. 2013-ban 141 darabból álló gyűjteményét felajánlotta Korond községnek, pontosabban a Firtos Közművelődési Egyletnek, amely ezek egy részét a helyi művelődési házban létrehozott kis képtárban helyezte el, azzal a kinyilvánított szándékkal, hogy előbb-utóbb egy külön múzeumot létesítenek. Az adományozó bízik abban, hogy ez a hagyaték teljes egészében méltó helyet kap, és előbb-utóbb látogathatóvá válik. Gálfi Árpád Józsa Jánosnak nyújtja át az elismerést                                                           Fotók: Lőrincz Csaba Sándor-Zsigmond Ibolya néprajzkutató, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum vezetője a gyűjteménygyarapításért és a múzeum kincseit bemutató köteteiért részesült Értékmentő-díjban. Pályáját magyar–román szakos tanárként 1988-ban, Petrozsényban kezdhette volna, ám a kihelyezést nem fogadta el. A keresztúri múzeumban akkor takarítónőként alkalmazták, „rangrejtve”, s csak a rendszerváltás után kaphatott igazi státuszt. Több tízezer darabos fotó- és műtárgyhagyatékot dolgozott fel, bekapcsolta Székelykeresztúr városát a Petőfi-turizmusba. Kilenc fontos és igényes kötet szerzője. Elmondta, hogy semmi akadálya annak, hogy megírja a tizediket és az utána következőket is, hiszen a múzeumban, valamint a kisvárosban és környékén bőven van tárgyi és szellemi érték, amelyre rá kell irányítani a figyelmet. P. Fincziski Andrea színművész kimagasló színpadi eredményeiért és a civil társadalomban kifejtett önzetlen munkájáért Értékközvetítő-díjban részesült. A művésznő, bár Nagyváradon született és nőtt fel, 2000 óta a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház oszlopos tagja. Alakításai emlékezetesek. Viszont azt is jó tudni, hogy hétköznapi magatartásával is mintát szolgáltat. Felfigyeltek arra az udvarhelyiek, hogy „Finczi” – ahogyan városszerte becézik – másképp megy be a boltba, és másképp vásárol, mint az átlag. Esemény nála a pénzköltés aktusa is. Ugyancsak ő volt, aki rendhagyó március 15-ét kezdeményezett, és színésztársaival korhű jelmezben vonult fel a 19. század pesti életét megidézve Udvarhelyen. Túl mindezeken önismereti tréningeket is szervez, részt vállal a kamaszok művészeti nevelésében, időnként pedig sporteseményeken személyes példával népszerűsíti az egészséges életmódot. Lövéte község életében meghatározó szerepet vállal fel az idehaza és külföldön is jól ismert Kákvirág Néptáncegyüttes, amely most Közösségért-díjat vehetett át. Orbán Ernő, az egyesületi formában működő csoport vezetője elmondta, hogy volt miből építkezni ugyan, de 1999-ben maguk sem gondolták, hogy húsz év múltán is működni fognak. Álmodni sem merték, hogy az egykori alapítók gyermekei viszik majd tovább a sajátos tánckultúrát. Ehhez kiváló zenekaruk is van, a Késefa, amely olyanformán szolgál, mint névadója, a hagyományos szekér-eszköz, amely összeköti a lovakat a terűvel, hogy azt húzhassák – hiteles és élő zene nélkül nincsen igazi tánc. Amikor átadták a díjat, kérték a jelen levő tagokat, hogy álljanak fel a tapshoz. Egy teljes üléssort töltöttek meg, ott volt köztük a település korábbi és jelenlegi polgármestere is. Vezetőjük elmondta, hogy az együttesben csak a „java” jut szerephez, 120 táncot tanuló gyermek közül tudnak utánpótlást válogatni. Ha pedig valaki elmegy Lövétén egy hagyományos bálba, láthatja, hogy a helyiek tudják, ropják a régit, s úgy cifrázzák, hogy az idegenből jött legénynek igencsak helyt kell állnia, ha ki akar emelkedni a szürke tömegből vagy a passzív nézőseregből. Ezt követően – amint azt az elmúlt időszakban az ilyen gálaesteken gyakorlattá vált – a jelenlevők közös himnuszéneklése tette még emlékezetesebbé a vasárnapi pillanatot. Az eseménysort színielőadás zárta, a Tomcsa Sándor Színház társulata Thorton Wilder A mi kis városunk című darabját adta elő az ünneplőknek.

Simó Márton