Hétfőn kezdődött és vasárnapig tart a homoródkeményfalvi Kuckó-tábor, ahová nem csupán azért íratják be a szülők gyerekeiket, hogy egy hétre csend legyen a házban, hanem mert a kézműves-foglalkozások elsajátítása és gyakorlása mellett életre, önállóságra is nevelik a gyerekeket. Ugyanakkor, aki gyerekként részt vett, felnőttfejjel is visszakívánkozik a falusi környezetbe. [dropcap]1[/dropcap]998-tól szervez kézműves nyári táborokat kisebb és nagyobb gyerekeknek a Kuckó Alapítvány. Voltak évek, amikor a nyári vakációban három tábor is összejött, más években pedig csak egyet sikerült megszervezniük. Az első négy évben a helyi lelkészek segítségével Homoródalmáson és Ok­lándon táboroztak, azt követően költöztek át a kis-ho­mo­ród­menti Keményfalvára, Bencze Ilona oktató őseinek birtokára. „Kezdtük kinőni a helyszínt, és mivel a szívem hazahúzott, nagymamám szülői háza alkalmas volt a tábor megszervezésére. A kezdetekkor elfértünk a házban, de aztán egyre többen jelentkeztek, bővítenünk kellett a szálláshelyet, ezért két jurtát vásároltunk. Így a nagyobb gyerekek kipróbálhatják a jurtában alvást” – mondja Ilike, miközben a minket körülvevő gyerekek számtalan, bútorfestéssel kapcsolatos kérdéssel fordulnak hozzá. A tábor kezdetekor szavazásra bocsátották a helyszínt. A gyerekeknek választaniuk kellett: bent, a művelődési házban, vagy kint, a családi házban szervezzék meg a tábort. Egy gyerek szavazott a kultúrotthon mellett, a többiek kikívánkoztak a zöldbe. Bencze Ilona mellett több oktató segít a gyerekek foglalkoztatásában. „Bartók Piroskát a Népművészeti Szövetségtől hívtam, hetedik éve velünk van Lőrincz Tünde, Mihály Réka pedig egykoron a tábor lakója volt, ma már tanárnőként vesz részt. Sokan kinőttek már a gyerekkorból és visszajönnek segíteni.” A táborban szakemberek irányításával minden napra jut kézműves-foglalkozás: nemezelés, bútorfestés, ostorfonás, vesszőfonás, gyöngyfűzés, barantázás is a napi program része. Tánctoktatást is beiktattak a programba, az itt tanult táncokat majd vasárnap adják elő a szülőknek. A tábor létszáma még sosem volt ilyen magas: ötven gyerek tölti együtt hasznosan a hetet. „Nagyon sokan jelentkeztek, és nem tudtam nemet mondani senkinek. Többségük a tanítványaim közül jelentkezett, ugyanakkor sokan visszatérők. De vannak Amerikából, Magyarországról is gyerekek. A legkisebb táborlakó hatéves” – mondja Ilike. A reggelit és vacsorát maguk készítik, a meleg, kétfogásos ebédet pedig a városból szállítja ki az egyik vendéglő. Esténként sem unatkoznak, Ilike szerint haladni kell a korral, ezért kerti mozit is kellett szervezniük, de szerencsére megmaradtak a hagyományos tevékenységek is: esténként gitároznak, énekelnek. Minden este különféle csoportfeladatok várnak a gyerekekre, például kis levélkéket kell írniuk egymásnak, amit felolvasnak. A foglalkozások a ház melletti csűrben és a melléképületek hűs árnyékában zajlanak, s azok, akik nem bírják a hőséget, az udvaron felállított medencében csobbanhatnak. A kész munkákat mindenki hazaviheti, de előtte még kiállítás nyílik a zárónapon, és bemutatják az itt tanult táncokat is. „Vasárnapra teljesen elfelejtik azt az érzést, hogy hiányzik anyuka, apuka, ilyenkor már nagyon büszkén mutatják, hogy mit dolgoztak a tábor ideje alatt. Az első generáció már felnőtt, de közülük sokan meglátogatnak a táborban. Azokon az estéken ők is bekapcsolódnak a közös játékba, éneklésbe, és ez nemcsak nekünk jó érzés, hogy kötődnek ide, jól érzik magukat, hanem a kicsikre is nagy hatással van. Néhányan közülük Dániába, Amerikába, Budapestre, Bukarestbe szóródtak szét, és amikor kiszállnak az autóból és leveszik a cipőjüket, akkor ugyanazok a gyerekek lesznek, akik idetartoznak” – mondja könnyes szemmel Ilike. A régi kőház, az udvaron lévő hatalmas diófa és a jókora csűr valóban olyan összhatást képez, ahol a várostól távol mindenki jól érzi magát. A Kuckó közössége összetartozik. Nagyálmos Ildikó