– Ki Virág István?

– Gyimesbükkben láttam meg a napvilágot 1997. augusztus 3-án. Gyerekkoromat a csángó életmód, kultúra, illetve a vallásosság határozta meg. Olyan környezetben nőttem fel, amelyben ezek az értékek fontosak voltak, lévén szó a családi, falusi, iskolai közösségekről vagy az egyházközösség szempontjából. Pezsgő életet éltem, éltünk, amelyből tényleg nem hiányzott a közösségiség. Kibontakozásomat nagyban elősegítette a Dani Gergely Általános Iskola, valamint a plébánia papjai, segédlelkészei és gyakorlati éves kispapjai. Az istenkeresésem és hitem, vallásom fontossága indított arra, hogy utamat a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumban folytassam. Itt mélyültem el a hitéletben és az Istennel való kapcsolatban.

– Hogyan alakult a hivatása?

– Vallom, hogy Isten terelgetett engem erre az útra, az ő hívása vezérelt, hogy életem fordulópontjainál jó döntést hozzak és megfelelő irányba haladjak. Már a középiskolai évek kezdetétől céltudatosan készültem a jövőmre, akkori terveim szerint is Isten házában akartam szolgálni, igaz, kántorként, családos emberként. A meglepetések Istene ez idő alatt hívott el az Ő szolgálatára. Mindez egy lelkigyakorlat alatt történt, amelyet Berszán Lajos atya tartott. Az egyik nap, amikor sikerült teljesen elcsendesednem, az ebédlő felé menet egy belső hang (mint a lelkiismeret hangja) szólalt meg bennem, ami így szólt: „pap leszek”, és ezzel a hanggal együtt olyan intenzív öröm töltött el, amelyet addig soha nem tapasztaltam. Sőt mi több, abban a pillanatban késztetést éreztem, hogy elkiabáljam ezt az örömhírt, de nem tettem, elhallgattam a többiek elől. Abszurdnak tartottam, ami velem történt, mert nem akartam pap lenni, tudtam, mit akarok, meg volt a forgatókönyvem, és ezt próbáltam követni. Az évek folyamán nem hagyott nyugodni az a hang, állandóan foglalkoztatott, így imáimban Isten színe elé vittem. Az évek folyamán sikerült megbizonyosodnom, és elfogadnom azt, hogy Isten valóban elhívott. A végső megerősítések végzősként értek, szerelmes lettem, és ezalatt azt vettem észre, hogy Isten hívása erősebb a szerelemnél, inkább vágytam Istent követni, mint a szerelem mellett kitartani. A másik ilyen visszajelzés Istentől a medjugorjei zarándoklat volt, amely alatt a Szűzanya közbenjárását kérve újabb igazolást kaptam, hogy ezt a szent hivatást kell választanom. A szemináriumi évek alatt az érsek atyák, a segédpüspökök, az elöljárók, tanárok, kispapok, papbarátok, az otthon szolgáló káplánok és az egyházközösség, illetve a plébánosom, a világi barátaim és más közösségek segítettek hivatásomat alakítani, elmélyülni benne. Mindezért hála és köszönet nekik.

– Milyen meghatározó istenélményei voltak, amelyek a papság felé vezették?

– Különösebb istenélményeim nem voltak a meghívásomig. Elegendő istenélmény volt azt megtapasztalni, hogy Isten gondoskodik rólam, és segít amikor szükségem van rá. Ugyanakkor az egyik meghatározóbb istenélményem Salamon Józsefhez, a jelenlegi plébánosomhoz kötődik. Ő volt az, akivel kiskoromban azonosítottam Istent, mivel jósága, szeretete és törődése, amit a gyerekekkel szemben tanúsított a plébánián, azt a benyomást keltette bennem, hogy Isten olyan jó, mint ő.

– Mit tart a papi hivatás legszebb feladatának, illetve legnagyobb kihívásának?

– A legszebb papi feladat a családpasztoráció, amelyen keresztül az egyház több generációt meg tud szólítani és segíteni tudja őket, hogy hitéletük gyümölcsöző legyen az egyház számára, részt vállalva az evangelizációban. Szerintem a legnagyobb kihívás a fiatalok elérése, megszólítása, bevonása az egyházközség életébe. Nagyon értékesek ők az egyház és a világ számára, habár ezt ritkán hangsúlyozzuk. Ők a jelen és a jövő egyházának éltetői és megújítói, bizalommal kell fordulni feléjük és meg kell hallgatni nézőpontjaikat, hogy együtt előre tudjunk haladni.

– Mi lesz a papi jelmondata?

– Szerintem fontos az emberek életében, hogy amit tesznek, azt kiért és miért végzik. A jelmondatomat ez alapján választottam, illetve amikor a többi lehetséges jelmondat közül választottam, figyeltem arra, hogy az igerész életem legnagyobb értelme és célja legyen. Tehát János evangéliumából választottam: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.” (Jn 3,30) A jelmondatom számomra egy imádság is, amely a figyelmemet naponta Krisztusra irányítja, akiért a papi szolgálatot végzem. Ez azt is kifejezi, hogy mindent Őérte, Ővele és Őbenne, az Ő nagyobb dicsőségére kell végeznem. Nem utolsósorban segít, hogy ne önmagamat helyezzem a középpontba, hanem azt, aki elhívott és küldött engem.

– Milyen üzenetet, esetleg kérést fogalmazna meg a papszentelésen részt vevő családtagjainak, rokonainak, barátainak?

– Azt kérném tőlük, hogy továbbra is ápoljuk egymás között a kapcsolatot. A távolság ne legyen akadály, hanem bárhova is hív Isten és küld a főpásztorom, bátran látogassanak meg, vagy keressenek a közösségi média eszközein keresztül. Mindig a szívemben fogom hordozni őket és imáimról biztosítom.

– Mikor lesz az első ünnepélyes szentmiséje?

– Az első ünnepélyes szentmisém 2023. július 15-én lesz, szombaton délelőtt 11 órától a gyimesbükki plébániatemplomban.

– Hogyan tekint a jövőbe?

– Bizakodóan és vágyakozva tekintek a jövőbe. Nagyon várom, hogy az Úr szőlőjébe kimenjek és munkálkodjak a lelkek üdvösségén. Célom, hogy a rám bízottakat közelebb vezessem ahhoz az irgalmas és szerető Istenhez, akit én megismertem.