– Milyen volt a verseny előtt a kapcsolatod a mesemondással?

– Mindig szerettem színpadon állni, közönség előtt beszélni. Második osztályos voltam, amikor először részt vettem az országos mesemondó versenyen. Akkor második díjat hoztam haza. Az idei az ötödik alkalom volt, hogy beneveztem. Végre sikerült megszerezni az első helyezést, amellyel országos „mesemondó bajnok” lettem. Nyilvánvaló, hogy mindenki nyerni szeretett volna, de nekem idén feltett célom volt, hogy mind közül a legjobb legyek. Már több mint harminc mesemondó megmérettetésen léptem fel, de most az első díjra úgy tekintek, mint a fejlődés új mérföldkövére. Számomra a mese a szórakoztatás tökéletes műfaja. Nem olyan történetként gondolok rá, ami csak a kisgyerekeknek szól. Gyakran mondok meséket esküvőkön, évfordulókon, különböző ünnepségeken. Az ilyen eseményeken óriási sikert lehet aratni egy-egy tréfás mesével, a felnőttek imádják hallani a frappáns sztorikat. Minél idősebb leszek, úgy a mesemondó stílusom is folyamatosan érik, formálódik. Az eddigi tapasztalatok segítenek abban, hogy kisebb improvizációs részeket szőjek a népmesékbe.    

– Hogyan készültél a versenyre?

– Bíró Sára, az udvarhelyi Tamási Áron Gimnázium tanára segített a felkészülésben. Támogatott abban, hogy jól teljesítsek a verseny megyei szakaszán, majd később az országos döntőn. Mindkét alkalommal az Ádám és Éva című népmesét mondtam el a zsűrinek. Kicsit átalakítottam, kiszíneztem, a saját stílusomra formáltam, majd a színpadi rögtönzéssel összesítve született meg az a mese, amit hallottak. Sosem mondok el kétszer ugyanúgy egy mesét. A mese tartalmát vázlatosan tartom észben, de mindig azt mondom, ami eszembe jut mesemondás közben. Otthon gyakran hallgatok meséket vagy humoristák előadásait, és ezekből a műsorokból építek be hangulatokat, elemeket, szófordulatokat a meséimbe. Minden mesemondónak vannak olyan visszatérő elemei, melyeket szívesen használ fel az összes elmondott mesében. Az a célom, hogy az én visszatérő elemeim minél változatosabbak legyenek azért, hogy aki már sokadik alkalommal hall mesélni, ne érezze, hogy ismétlem önmagam. Én a mesékkel egyediséget mutatok a közönségnek.   
  
– Mi az, amitől a mese ennyire különleges számodra?

– A tanulság miatt, amit a mese végén levonhatunk magunknak, majd beépíthetjük a saját életünkbe. Persze vannak olyan mesék is, amelyek inkább a szórakoztatásra vannak kihegyezve. Azok megmutatják a népi életet, a régi idők mulatságos helyzeteit. De közel tizenegy év mesemondás után annyira a lényemmé vált a mese, hogy nem is tudom pontosan, miért szeretem ennyire. Még azt a kis lámpalázat is élvezem, ami a fellépések előtt hatalmába kerít. 

– Milyennek tűnt a többi versenyző?

– Többnyire „régi motorosok” voltak, akikkel már korábban is találkoztam az országos versenyeken. Idén is erős volt a mezőny, különösen a IX–XII. osztályos kategóriában. Az ország minden területéről érkeztek versenyzők. Nagy kihívást jelent, hogy más tájegységek dialektusa, illetve sajátos népmeséi mellett olyat mutassak a zsűrinek, amitől az én mesém és nyelvjárásom a többinél érdekesebb lesz. Az a sok verseny, amit a hátam mögött tudhatok, hozzájárult ahhoz, hogy szakmai szemmel tudok tekinteni saját magamra. Másokat, de önmagamat is tudom értékelni. Az idei versenyen volt még öt olyan mesemondó, akikkel összehasonlítva magam, nem tudtam rangsort felállítani.    

– Mit értékelt leginkább a zsűri?

– A színpadi jelenlét volt a legfontosabb szempont. A zsűri tagjai megfigyelték, hogyan adja elő a mesemondó a mesét, mennyire kommunikál a közönséggel, s mennyire van jelen a történetmondás pillanatában. A tájnyelvi elemekre is figyeltek, de összességében a mese eredetisége nyomot sokat a latban. Az volt a jó versenyző, akinek a meséje közben a közönség képzeletében úgy jelentek meg a történések, mintha a mese egy képernyőn elevenedve meg.     

– Mit éreztél abban a pillanatban, amikor megtudtad, hogy első díjban részesültél?

– Sajnos, személyesen nem lehettem ott a díjkiosztón, de amikor megtudtam, hogy én kaptam az első helyezést, azt éreztem, hogy végre beteljesült, amiért már évek óta küzdöttem. Ez a legnagyobb boldogság egy mesemondó számára.