Székely falukép, porta, ház. Mit is jelentenek ezek a fogalmak pontosan? Mit jelentett régen, és miként értelmezzük manapság? Hogyan lehet napjainkban hagyománytisztelő modern házat építeni Székelyföldön, amely eleget tesz a 21. századi ember igényeinek? Sorozatunkban olyan építményeket mutatunk be, amelyek követendő példaként szolgálhatnak bárki számára, aki megbecsüli a helyi, hagyományos népi építészet értékeit. Érdekes megfigyelni a székelykapu faragott és festett díszítéseit, hiszen nemcsak vidékenként változnak a használt motívumok, hanem időben is. Udvarhely vidékén nagyon díszes és színes kapukat láthatunk, és észrevehető, hogy míg régebben ritkán ábrázoltak emberalakot – vagy például antropomorfizált napot –, addig ma már egyre több olyan székelykaput készítenek, amelyeken megjelenik az ember. Csergő Bálint Az Udvarhely vidéki székelykapu című könyvében (Csíkszereda, Pro-Print Könyvkiadó, 1999) azt írja, hogy a tulipán a kapufaragás kezdetén nem fordult elő, az egyik Udvarhely környéki kapufaragó, Kaditsfalvi Kováts Péter kapuin vált gyakori virággá, és követői munkáin még gyakoribb lett. Hozzáteszi, hogy ma – vagyis a kötet megjelenésének idején, 1999-ben – egyre több virágféle jelenik meg. Az állatábrázolások közül leginkább a madármotívumok figyelhetők meg a régi kapukon, de újabban szarvas, őz, medve, de akár tehenek, lovak, kutyák, pásztorok és szántó-vető emberek is megjelennek a kapukon. A szerkezeti ornamentikáról A faragott és festett díszítőelemek mellett megemlítendők a szerkezeti elemek is, amelyeknek ugyan gyakorlati szerepük van, de díszítőelemként is funkcionálnak. Csergő Bálint a már említett kiadványban azt írja a székelykapu szerkezeti elemeiről (zábék, szemöldökfák, betétlapok, rácsozatok, hónaljkötések), hogy mindennek gyakorlati szerepe volt, azaz semmi sem hiányzott róla, és semmi sem volt fölösleges. A szerző szerint a székelykapu szerkezeti ornamentikáját tekintve a legfontosabb a szimmetria, a részek egymáshoz való hasonlósága, az arányosság és az elemek ritmikus ismétlődése. Az Udvarhely-vidéki székelykapukról így ír: „A két kicsi hónaljkötés például mindenben azonos, tengelyszimmetriás, két oldala egymásnak tükörképe, a két nagy hónaljkötés pedig az előbbiekhez csak hasonló szabású, de nem tengelyszimmetriás. Felső vonalaik metszése hasonló, de hosszabb vonalszakaszokból álltak, amit a bejáró laposívesen kívánt. A kapuszárnyak hasonló felépítésűek, de a nagy kapuszárny támasztóhevedere kivétel, mert így kívánta meg a gyakorlati szempont. A ritmikus ismétlődések a párkányzaton, a galambdúc párkánylécein, a galamblyukak, rácsozatok, zsindelycsipkézet formáiban figyelhetők meg.” Végül is, a szerkezeti ornamentika a szerző szerint az együvé tartozást fejezte ki, a szilárdságot és a maradandóságot. Ennek köszönhetően azok a kapuk is a befejezett alkotás hatását keltették, amelyeken nem volt egyéb díszítés. A faragott díszítésekről A faragott és festett kapukról azt írja Csergő Bálint, hogy a korábban készült kapuk díszítése egyszerűbb volt, és idővel gazdagodott. Az Udvarhely-vidéki székelykapukról azt állítja, hogy nem a szerkezeti ornamentikájuk bővült, hanem a faragott és festett díszítés, ami szerinte a helyi népművészetben általánosan tapasztalható díszítőkedvnek köszönhető, hiszen a gazdag díszítés hímzéseken, szőtteseken, kerámiákon, festett bútorokon is megfigyelhető. Ezeken a székelykapukon megfigyelhetők növényes, ember- vagy állat­alakos díszítések, égitest motívumok és geometrikus formák. Balázsi Dénes néprajzkutató érdeklődésünkre elmondta, hogy a faragott, festett díszítések legfőbb forrása a természet, hiszen az akkori székely élete szorosan összekapcsolódott a természettel. Az indák, a virágok, a levelek, a pálmalevélcsokor – a palmetta –, a madár és akár az oszlopdísz mind olyan motívumok, amelyek nagyon gyakran megjelennek a faragásokon. Csergő Bálint könyvében azt írja, hogy az oszlopdísz csak az Udvarhely-vidéki székelykapun fordul elő. Ez a díszítőelem nem rátét, hanem a zábélapból faragták ki. Az oszlopdísz idővel elmaradt, és átvette a helyét a két- vagy háromsoros indázat, amelyhez társult a palmetta, a tulipán és forgóvirágok. Mint Balázsi Dénes mondta, az inda a bőséget, a növekedést szimbolizálja, és a két inda egymásba csavarodása utalhat arra, hogy a férfi és a nő összekötötte az életét. A palmetta az egyházi művészetből átvett díszítőelem, amely a Jeruzsálembe bevonuló Krisztusra utal. A virágmotívumok és a madárábrázolás a természet szeretetét jelenti, ugyanakkor a galamb a jóság, a szelídség szimbóluma is. Hozzátette, hogy van, aki úgy gondolja, hogy a madárábrázolás a lélek szimbóluma.

Péter Ágnes