A város első említése 1205-re tehető, így az ide érkezőre nyolcszáz év emlékei tekintenek. Kufsteinnek mint határvárosnak megvoltak a helyzeti előnyei és hátrányai. Előnyként említhetjük, hogy a kereskedelem révén a város gyorsan gyarapodhatott, viszont a háborúk sem kerülték el. 1703-ban a bajorok felégették, egy évszázadra rá – egy évtizedre – el is foglalták. A második világháborút is megszenvedte a város. 
A napjainkban az odaérkező turista elé viszont már konszolidált városkép tárul. A Römerhofgassén, a borok utcáján lépünk be az óvárosba. Az évszázados kereskedői tradíciók nyomán pincék sora kínálja itókáit, így torok nem marad szárazon. A főtéren megcsodálhatjuk a Szent Vitus-templomot. A XV. században épült istenházát 1660-ban barokkosították, majd a XIX. század közepén nyerte el mai formáját.
A városközponttól nem messze rendezték be a Ma­dersperger Múzeumot. Az egyszobányi kiállítótér Josep Maderspergernek, a város híres szülöttének állít emléket. A mester a varrógépe megalkotásával szerzett örök érdemet. A világhálót idézem: „1755-ben Charles Fredrick Weisenthal készítette el az első kéthegyű tűt, amelynek közepén volt az a nyílás, amin a cérnát át kellett fűzni. Ehhez 1814-ben Josef Madersperger olyan gépet szerkesztett, amely ezt a tűt hol az egyik, hol a másik végén fogta meg és szúrta át a varrandó anyagon.”

A kis múzeum interaktív kiállítása szemléletesen mutatja be a világot megváltó szerkentyűt: maguk a varrógépek idézik fel emberi hangon, képekkel megszületésüket.
A várba kényelmes siklón lehet feljutni, a kabinból már nagyon szép panoráma tárul a látogató elé. A látogatást a Polgár-toronyban kezdjük, itt található az 1931-ben épült Hősök orgonája, ami a világ legnagyobb szabadtéri hangszere. A Heldenorgel az első világháború hőseinek állít emléket, s mindennap délben szólal meg: a mintegy ötezer sípos hangszer békét hirdető szava messzi távolra elhallatszik. Ránk fér…
Szombat lévén, igencsak benépesült a vár. A szabadtéri büféjében már délben pezsgett az élet: a kerek asztalok megteltek söröskriglikkel, borospoharakkal. 
Aki tüzetesen meg akarja ismerni a vidék életét, annak melegen ajánlom a helytörténeti kiállítást. Az egykori viseletet vitrinekben mutatják be: magas csúcsos kalapú úr mellett széles karimájú fejfedőt viselő hölgy mosolyog, a pipázó polgár pedig hosszú házikabátot visel. Velük szemben méretes céhládák bonyolult zárszerkezetét tanulmányozhatjuk. Egy másik teremben a mesterségek mutatkoznak be. A gazdag kiállítási anyagból nehéz kiemelni egy tárgyat, mégis ha lehet, egy szappanprést említhetek. Jóllehet naponta használjuk az illatos tisztálkodószert, a formázásán még sohasem gondolkodtam…