Bevallom, nagyon szeretem az üveget, ez az életérzés két szombathelyi kiállításon tört fel elementáris erővel belőlem, a tárlatokról később beszélek részletesebben.
Szóval kedvelem az üveget, no nem a budapesti Kálvin tér botrányos „üvegpalotáira” gondolok, hanem a dísz- és használati tárgyakra, amik megszépítik életünket. Családunkban az ünnepi asztalra mindig szépen metszett, úgynevezett hántolt üvegpoharak kerülnek. A legnagyobb készlet Erdélyből származik, a medgyesi üveggyárban készült. Egy kolozsvári boltban akadtam rá, s mikor a família bővült, a medgyesi plébános segítségét kértem, s kaptam utánpótlást. Az üveggel a Salgótarjáni Öblösüveggyárban jegyeztem el magam, úgy kilencéves koromban. Egy osztálykirándulás alkalmából látogattuk meg a szocialista ipar egyik központját. Lenyűgözött, ahogy az üvegfúvók manuálisan dolgoztak, a munkások hosszú csővel alakították a különböző formákat. Látván érdeklődésemet, nekem is kezembe adtak egy ilyen fúvókát, s valami torzót ki is ügyetlenkedtem a végén.

Többször jártam Velencében, s a közelében fekvő Muranóban, a középkori üveggyártás központjában. A kis szigeten a XIV. század óta készítik egész Európa számára a szebbnél szebb üvegtárgyakat, amik – helyben egy eredeti műhellyel együtt – kiállításokon szemlélhetők meg. 
A tüzes foglalkozás nem véletlenül sok művészt is megihletett, az izzó kemencét Josep Losey filmrendező az 1979-ben bemutatott Don Giovanni című mozijában is a szoknyavadászt elnyelő pokollal azonosította.
Egy másik emlék is eszembe jut. A Kovászna megyei Za­lánpatakról legtöbbünknek Károly király puritán rezidenciá­ja jut eszünkbe, de ha már ott vagyunk, egy igazi kis helytörténeti kiállítást is érdemes felkeresni. A gyűjtemény Préda Barna helytörténész lokálpatriotizmusát dicséri, az odalátogatóknak a szakember nagy lelkesedéssel mesél az egykori üveghutáról, ami a XVII. századtól egészen az 1860-as bezárásáig jelentős hírnévre tett szert a határokon kívül is. Néhány szép darabját meg is lehet tekinteni a falusi tárlaton, de a települést járva mindenütt üvegdarabokat lehet találni.
Talán legnagyobb üvegélményem az észak-olaszországi Aquileiához (Friuli-Venezia Giulia tartomány) kötődik, a római korból folyamatosan kerülnek elő a kincsek. Különösen emlékezetes a helyi Régészeti Múzeum üveggyűjteménye, a kiállítók egy teljes termet töltöttek meg antik üvegtárgyakkal, amik között nagyobb, épen maradt vagy restaurált példányok is szép számban akadnak. 
Egy kissé elkalandoztam, a beígért szombathelyi tudósítással az Olvasó a következő részben ismerkedhet meg.

(Folytatjuk)