Gombóc Artúr, Sajdik Ferenc rajzfilmhőse igencsak szerette a csokoládét: „A kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét…” A nemrég elhunyt grafikus jutott eszembe, mikor Modenában október végén a hetedik Csokoládéfesztivál kavalkádjába cseppentünk. A hideg beálltával összefüggésben az időzítés is gondosan tervezett, nyáron valószínűleg az olvadozó csodákat senki sem kívánta volna.
A megnyitó előtt már napokkal korábban kezdődött a méricskélés, a szállítóvállalatok méretes sátrakat pakoltak le, s ügyes kezek állítottak fel pavilonokat. Október 1-jén aztán életre kelt a mesevilág. Olaszország minden részéből, Firenzétől Szicíliáig érkeztek kiállítók, akik több száz standnál mutatták be termékeiket, amitől a szemlélő cukra igencsak felment. Új olasz szavakat is megtanulhattam, mint például a cannoli siciliana, a csokoládéval megbolondított tésztacsoda.

Az első nap időjárása nem volt kegyes a kiállítókhoz, a szemerkélő esőben az árusok nagy fóliákat feszítettek ki. Másnap viszont megindult az élet, több ezer turista hömpölygött az utcákon és a főtéren. Az árusok elemükben voltak, s egy-egy falat nyalánksággal csalogatták a kuncsaftokat, így ha az ember mindent végigkóstolt, otthon már mindenre vágyott, csak csokira nem.
Természetesen az általam ismert slágerek is az érdeklődés középpontjában voltak, a belga csokoládé vitte a prímet. A méregdrága dubaji csoki is igen népszerű volt, jóllehet az a hír járja, hogy divatját nem az ízének, hanem a gyártók kommunikációs tudásának és leleményének köszönheti.

A fajtáknak se szeri, se száma nem volt. Golyók tízezreit a legkülönfélébb töltéssel állították ki, volt köztük diós, rumos, zselés, és még sorolhatnám. Mások a formára összpontosítottak, a kreatív cukrászok cuclisüvegeket, gitárokat, karórát, menő autókat formáltak az alapanyagból, Walt Disney-figurák keltek életre, máshol kis szökőkútból tört elő a barna csoda.
Külföldi kiállítók is beszálltak a ringbe, a portugálok csokoládés, leveles tésztából készített süteményeket kínáltak, a dél-tiroliaknál pedig az almás süti s a bejgli vonzotta a vásárlókat. Kérdésemre az eladó elmondta, hogy az utóbbit nem ismerik Dél-Tirolnál messzebb, de ha valaki megkóstolja, rögvest vásárol is belőle. 
Az árak azért elgondolkoztattak, a már említett csokigitár tíz eurót kóstált, s a csoki szökőkútból csapolt édes finomság pohara is ugyanennyibe került. A figyelemre méltó árak ellenére mindenki vásárfiával tért haza.
A szervezők díjakat is kiosztottak, s a fesztivál szerves része volt egy konferencia, amelynek középpontjában természetesen az édes kísértés állt.