Korond azok közé a világviszonylatban is ritka települések közé tartozik, amelyeken még ma is élő mesterség a taplófeldolgozás. Bár korábban több mint hetven család foglalkozott vele, megélhetést, jövedelemkiegészítést biztosítva, mára csupán hét család maradt, amely ezzel foglalkozik. Fábián Zoltán és felesége, Tófalvi Erzsébet jövedelemkiegészítésként kezdtek a taplófeldolgozásba, -megmunkálásba évtizedekkel ezelőtt. – 1977-ben, mellékfoglalkozásként kezdtem a taplógomba megmunkálásával foglalkozni, ugyanis mindketten dolgoztunk a feleségemmel, munkába jártunk – kezdett bele történetük mesélésébe a kézműves. Mint mondta, apósától leste el a mesterség csínját-bínját, megtetszett neki a taplászat. Nyugdíjasként több időt tud már rááldozni, meglátása szerint azonban mostanra leáldozóban van a mesterség csillaga, megélni belőle nem lehet, több okból sem. Hiánycikké válik az alapanyag A 150-200 éves bükkfaerdők lassan kezdtek elfogyni, és ezekben nő a jó minőségű, gazdagon rétegzett taplógomba, ezért az ország távoli vidékeit kell bejárni az alapanyagért. Fábián Zoltán a máramarosi hegyektől, a Zsil völgyétől egészen a baróti, bánffyhunyadi erdőkig mindenhova járt évente kétszer, júniusban és októberben, mostanra azonban már csak évi egyszer indul neki taplógombát gyűjteni. Mint mondta, az erdők is elfogytak, de az üzemanyagárak is úgy megemelkedtek, hogy már nem éri meg. – Sok a kiadás, kevés a bevétel – mondta –, és a késztermékeket sem fizetik meg úgy, ahogy kellene. A taplógombák minősége is jelentősen romlott a változékony, szélsőséges időjárás miatt. Ennek a gombafajtának is kell a meleg, a megfelelő csapadék, ha megkapja ezeket, fejlődik, ha nem, nem. Ha elindul a növése, majd megfagy, már nem tudunk olyan értékes dolgot készíteni belőle. Valamikor 30-40 sapkát lehetett készíteni egy zsák taplóból, mert a sapkák, kalapok egy darabból készülnek, most örülünk, ha egy zsáknyiból három-négy darabot tudunk csinálni, de olyan zsák is van, hogy egy kalapra sem alkalmas a tartalma – mondta szomorúan Fábián Zoltán. Mint mondta, nagyon sokat kell utánajárni, dolgozni vele, ezért sem fognak hozzá a fiatalok, ez ugyanis már nem biztosítja a megélhetést, ráadásul sok idő és sok munka, míg elkészül a végtermék. – Soha nem tudjuk előre, mit készítünk belőle. Van, hogy fél órát dolgozom vele, s akkor derül ki, hogy semmit sem ér – panaszolta. Hozzáteszi, aki ezzel foglalkozik, annak szeretnie kell a természetet, az erdőjárást, és nagyon jól kell tudnia tájékozódni is. Mint mondta, egész térképek vannak a fejében, így pontosan tudja, hová kell visszatérnie, ám sokszor érte már kellemetlen meglepetés is: az ősszel lepucolt fának tavaszra már csak a hűlt helyét találta. A begyűjtéstől a megmunkálásig A taplógombákat hagyományos vászonzsákba gyűjtik, amit a füllesztési időszak követ: a nyers tapló két hétig nejlonzsákban van, ezt követően lehet megmunkálni. Ha azonban nem dolgozzák fel rögtön, akkor megszárítják, különben egy hónap alatt elkorhad. – A megszárított gombákat megmunkálás előtt forró vízben újranedvesítik, mivel csak a puha taplóval lehet dolgozni – részletezte a kézműves. Elmondta azt is, hogy a barna tapló kimondottan bükkfán terem, melynek szintén két fajtája van. A meleg vidéken, azaz tengerszint feletti ezer méterig gyorsan nőnek, törékenyek, nem megmunkálhatók. Ahhoz tehát, hogy megmunkálható gombákat tudjanak begyűjteni, 1200 méter feletti erdőket kell keresniük. – A taplógombák megmunkálása sarló alakú késsel történik, mivel felülete domború, ívelt, ezért egyenes késsel nem lehet lepucolni – részletezte Fábián Zoltán, miközben kézbe vett egy kisebb darabot, és szorgosan nekikezdett a megtisztításához. Térdére egy darab gumiabroncsból készült védőt kötött, így megtámasztva pucolta le a gombát, hogy kinyerje annak értékes részét. – Ezt csak így görnyedten lehet megpucolni, úgy, mint ahogy ezelőtt kétszáz évvel is csinálták. Kemény fizikai munka – tette hozzá. A kinyert rétegeket előbb megkopogtatta egy kalapáccsal, majd kézzel húzta szét, nyújtotta meg. A nyújtás több napig is eltarthat. Minél szélesebb a réteg, annál nagyobbra nyújtható, az így kapott nyers taplóból készülnek a különböző tárgyak. A barna színű bükkfatapló mellett nyírfataplót is használnak. A fehér színűt nem lehet nyújtani, azt csak szeletelni lehet, és kimondottan díszítőelemként használják. Hagyományos és modern darabok A munka megoszlik a Fábián házaspár között, a tárgyak elkészítése, díszítése Erzsébet feladata. Mint mondta, ez egy állandó, az ember minden percét betöltő tevékenység, amelyhez elengedhetetlen a kézügyesség és a szép­érzék ahhoz, hogy ízléses, szemnek tetsző termékek születhessenek. – Rengeteg ollómunka van benne, nagyon sok lapit kell kivágni a díszítésekhez. Hagyományosnak a táskák, sapkák, kalapok, asztaldíszek és a fésűtartók számítanak, ezek mellett számtalan, a mai igényeknek megfelelő dísz- és ajándéktárgyat készítünk fiatalok kérésére: például karkötőket, telefontokokat, ékszeresdobozokat, hűtőmágneseket stb. Tíz évvel ezelőtt bekapcsolódtunk egy programba, melynek keretében itt, a kis műhelyünkben csoportokat fogadunk, megmutatjuk nekik a mesterséget – jegyezte meg Erzsébet. A program vezetőjének javaslatára vannak olyan tárgyak is, amelyeket helyben meg lehet vásárolni, hogy aki ellátogat a műhelybe, a termelőtől is tudjon venni, ne csak az út mellett, többszörös árért. Mint mondja, a kinyújtott, benedvesített taplódarabokat egy fasablonra helyezi, amelyen levelek, virágok szirmai vannak, majd a forró vasalót addig tartja a taplón, ameddig megszárad, így benne marad a sablon mintája. Ezeket aztán ollóval kivágja és a tárgyak díszítésére használja fel. A díszeket csontenyvvel ragasztják a termékekre. – A csontenyv is természetes anyag, akárcsak a tapló, s ma már különleges dolognak számít, hogy semmiféle vegyszert nem használunk a munka során; minden természetes, kézzel készül – mondja a kézműves. Bár Erzsébet a munkaidőt még sosem számolta, azt már tudja, hogy amíg például egy kistáska elkészül, 28 alkalommal veszi kézbe és dolgozik rajta. A taplóból készült sapkák egyetlen darabból állnak, a megfelelő méretre nyújtást követően ráteszik egy gömbölyű csutakra, és várják, amíg megszárad, elnyerve a formát. Ezt követően feldíszítik, és máris kész a taplóból készült fejfedő, amely nyáron könnyű viselet, az esőtől azonban óvni kell, hiszen a víztől elveszíti formáját. A taplót valamikor hajó tömítésére használták, de fertőtlenítő hatása miatt az elmúlt évszázadokban kötszerként, illetve vérzéscsillapítóként is alkalmazták. A használhatatlan részeit a méhészetben máig is füstölésre, a méhek elbódítására használják.

Hadnagy Éva