Visszatekintve nemzetünk múltjára, már-már jellemző módon választott az általa vélt fehér mellett, és amellett mindvégig kitartott. Végül számára a végkimenetel többször is fekete lett, és annak „itta (issza) levét”. A múlt, a történelem tanít / legyen az 25 év vagy 250 év… / változásra indít. Változtunk? Talán. Legyen a szürke. Talán onnan kijutunk a fehérbe. Vagy a feketébe?

A János apostolnak mennyei jelenésekről való könyvében vigasztalás, intelem, buzdítás, fenyítés olvasható aszerint, amint arra az egyes gyülekezeteknek szüksége van. A Jelenések könyve (3,15-16) pedig így ír: „Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel langymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged a számból”.
Laodicea fölött volt egy gyógyító hatású meleg forrás, amelynek a vize amire a városba ért, meglangyosodott és elvesztette gyógyító erejét. Nemcsak gyógyításra, hanem ivásra is alkalmatlan volt, mert nem volt elég hideg. Ha valaki ivott belőle, azonnal kiköpte a szájából. Ilyen sem gyógyításra, sem szomjúság oltására nem alkalmas víz volt a laodiceai gyülekezet lelki élete.

Krisztusnak forró szívű, lángoló hitű és égő szeretettel megáldott gyülekezetekre van szüksége, ezek tudnak az ő nevében gyógyítani. Krisztusnak az evangélium üdítő, hűvös vizével telített, munkás szolgáló lelkekre van szüksége, akik meg tudják enyhíteni mások égő, nélkülöző kínjait.
E gyülekezet bűnét a közömbösségben, a langymelegségben és az önmagával való megelégedettségben látja Krisztus.
Ennek tudatában, ezzel a lelkülettel válaszoljunk és döntsünk: fehér–fekete, avagy szürke.