Hirdetés

Disznóvágástól a pálinkaszakértésig

Rossz pálinkát ivott-e? Igen! Milyen volt? Jó! – fanyaran mosolygunk a viccen és a hasonló pálinkás anekdotákon, de van, akik hivatástudatból isznak rossz, vagyis gyengébb minőségű párlatot, illetve pálinkát: azért, hogy segítsék a termelőket a minőségibb italok előállításában. Ilyen nemzetközi okleveles pálinkaszakértő, sommelier Fabulya Attila, a Magyar Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának munkatársa, egyben a Gyulai Pálinkamanufaktúra kóstolóházának vezetője, akit a csíkszeredai Ákovita Nemzetközi Párlat- és Pálinkaversenyen faggattunk.

Bíró István
Becsült olvasási idő: 6 perc
Disznóvágástól a pálinkaszakértésig
Fotó: László F. Csaba

– Jól tudom, hogy rögösen indult a pálinkák iránti érdeklődése?


– Nagyon érdekes a történetem. Békéscsabán születtem, 13 éves voltam, amikor egy disznóvágás alkalmával pálinkaosztás volt. A nagybátyáim úgy gondolták, már legénysorba kerültem, így töltöttek nekem is. Egy mozdulattal – ahogy szokták mondani – a gallér mögé dobtam. Nem értettem, hogy mit szeretnek ebben a felnőttek, mert az a pálinka iszonyatosan csípett, rúgott, harapott. Ettől arrafelé a fiatalságom nagyjából úgy telt, hogy bárhol, ahol pálinkát kínáltak, mindenütt a nem kellemes mivoltát éreztem. Aztán a véletlen folytán kerültem az italok világába. Először nem is a pálinkákkal kezdtem el foglalkozni, hanem a minőségi prémium italokkal. 2009-ben voltam egy pálinkafesztiválon, és a fesztiváligazgató megkínált pálinkával. Mondtam, ne haragudjon, de nem szeretem a pálinkát. Kérdezte, miért. Mondtam, hogy életemben csak egyszer ittam pálinkát, és az nem volt jó. Végül a kezembe adtak egy szép tulipános poharat, abban akkor az országgyőztes vilmoskörte-pálinka volt. Megkóstoltam – és megváltozott az életem. Ennek immár 15 éve. Úgyhogy igen, komoly kapcsolatba kerültem a pálinkával, azóta sok-sok versenyen bíráltam, illetve a pálinka történetének kutatásával is foglalkozom.


– A kóstolóház vezetőjeként mi a legfontosabb feladata, küldetése?


– A 89 magyar hungarikum közül az egyes számú nem a gulyás, a paprika, hanem a pálinka. Az én feladatom, küldetésem, hogy minél több emberrel megismertessem a pálinka közel 700 éves történetét, illetve azt, hogy mekkora mélységek és magasságok övezték a magyar pálinka sorsát. Ugyanakkor arról sem feledkezhetem meg, hogy folyamatosan ismertessem, miként érdemes pálinkát inni, mit kell tudni a gyümölcsökről, mi az, amit igazából keresnünk kell egy adott pálinkában, illetve milyen a jó pálinka. Különben a jó pálinkát nem hűtve, hanem megfelelő hőmérsékleten, körülmények között kell tárolni, és nagyon fontos, hogy ne rögtön a gallér mögé öntsük, azaz ne hirtelen fogyasszuk, hanem élvezzük az illatát, ízét, és ne a mennyiségi fogyasztást, hanem a minőségit hirdessük.


– Hogy került kapcsolatba az agrártárcával?


– Az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának az a célja, hogy a hungarikumokat Magyarországon és külföldön is népszerűsítse, bemutassa azok történetét, történelmét, és a fiatalabb generációk is megismerjék a magyar gasztrokultúra értékeit. Mivel a Gyulai Pálinkamanufaktúra sok-sok terméke a különböző versenyeken kiemelt kitüntetést kapott, így a minisztérium sokszor népszerűsítette is azokat külföldön. Időközben megtudták, hogy egész jó a beszélőkém, és idegen nyelveken is jól beszélek, így egy alkalommal megkértek, hogy Németországban az egyik városban a magyar napokon mutassam be a pálinkáinkat. Azóta számos helyen ismertettem a hungarikumokat. Nagy öröm számomra, hogy sok olyan rendezvény van, ahol a fiatalokkal meg tudjuk ismertetni, hogy milyen a jó magyar pálinka, miért kell fennmaradnia, és hogy a pálinkakészítés szempontjából is milyen fantasztikus helyen élünk itt a Kárpát-medencében, hiszen kiváló gyümölcseink vannak.


– Magyarország a borok hazája is...


– Igen, valóban a borok hazája. Nemzetközi pálinkaszakértőként és sörbíraként tevékenykedem, de az alapvégzettségem sommelier (borszakértő – szerk. megj.). A magyar ember borissza, de fontos tudni azt is, hogy a borkészítés kultúráját a rómaiak honosították meg Magyarországon. 1332-ben a pálinka gyógyszerként, a magyar királyné vizeként került a magyar gasztrokultúrába. E két kultúra jól kiegészíti egymást.


– Egyébként hogy lett nemzetközi okleveles pálinkaszakértő?


– Erre a kérdésre két dolgot szoktam említeni. Az egyik, hogy erre a feladatra kicsit születni is kell, mert nem mindenkinek adatik meg a képesség, hogy jól el tudja különíteni az illatokat, ízeket és zamatokat. Szerencsésnek tartom magamat, hiszen a felsoroltakra érzékenyebb vagyok, mint az átlagember. A másik pedig, hogy a tömérdek elméleti tudást a gyakorlatban is alkalmazni kell, ez esetben sokat kell kóstolgatni. A különböző pálinkaversenyeken több mint tíz éve vagyok zsűritag vagy zsűrielnök. Így évente sok-sok ezer pálinkát bírálok. Számos különböző képzési lehetőségek, iskolák, nemzetközi szervezetek is igen komoly tudást biztosítanak arra, hogy valakiből okleveles pálinkaszakértő legyen.


– Miként látja az Ákovita párlat- és pálinkaversenyt?


– Először kaptam meghívást erre a versenyre, és öröm számomra, hogy itt lehetek. Először 1998-ban jártam Erdélyben, majd persze többször is, és számos versenyen is bíráltam már. Azt látni, volt fejlődés az elmúlt negyed évszázadban a pálinkakészítés terén is, jó az irány. A mostani versenyen is azt tapasztaltam, kimondottan szép, szakmailag és technológiailag is kiváló párlatokat küldtek a termelők. Persze voltak hibás tételek is, de azért vagyunk itt, hogy a hibákat feltárjuk, illetve javaslatokkal, tanácsokkal lássuk el a készítőket.


– Hogy gondolkodik a szeszes ital felelős promóciójáról?


– A kóstolóházban is azt szoktam mondani, hogy a 17 hektáros gyümölcsöskertünkben a gyümölcsök mind pálinkák szeretnének lenni, de egyesek feladják az álmaikat, így lekvárok és befőttek lesznek. Mi arra törekszünk, hogy minden gyümölcsnek teljesüljön az álma. Fontos hangsúlyoznom, a pálinkának nagyon magas élvezeti értéke van, fogyasztásakor ne az legyen a cél, hogy minél hamarabb, minél komolyabb alkoholos befolyásoltság alá kerüljünk, hanem élvezzük minden szépségét. A manufaktúránkban az a szabály, hogy ami ott történik, ott is marad, de annyit elárulhatok, hogy nagyon-nagyon jó munkám van, mert tőlünk mindig mosolygósan és csillogó szemmel távoznak a látogatók.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!