– Miért döntöttél úgy, hogy egy hónapot Csíkszeredában töltesz? 

– Akkor született meg az ötlet, amikor tavaly Szabadkáról érkezett hozzánk egy Makovecz-programban részt vevő hallgató. Felkeltette az érdeklődésemet a program. 

– Mi a kutatásod legfőbb célja? 

– A székelyföldi magyarok hírszerzési szokásait vizsgálom, különös figyelmet fordítva arra, hogy hogyan viszonyulnak az itt élő emberek a magyarországi médiához. Kérdőíves kutatással dolgozom, mely elsősorban egyetem­istákhoz jutott el, bár nem ez volt az eredeti célom, csupán őket tudtam leghamarabb megszólítani. Emellett interjús kutatást is végzek, különböző, médiában dolgozó szakemberekkel készítek interjúkat. A kutatás végén egy átfogó képet szeretnék kapni az itteni hírszerzési szokásokról, ez a legfőbb célkitűzésem. 

– Miért választottad ezt a kutatási témát?

– Szerintem nagyon érdekes az, ahogyan megváltozott a hírszerzés módja az idők folyamán, korábban a hagyományos médiafelületek voltak a dominánsak, most pedig a közösségi média terjedésével, ezek az oldalak veszik át a szerepet. Média szakos hallgatóként különösen érdekes számomra, hogy itt, Székelyföldön hogyan alakulnak a médiakövetési szokások, és hogy a magyar média népszerűbb-e, mint a román platformok.

– Van-e segítséged a kutatásban, a helyi oktatók, hallgatók közreműködnek-e? 

– Amikor megérkeztem, kijelöltek egy mentor tanárt, de mellette rengetegen segítették a munkámat, akik nélkül nem haladtam volna egyről a kettőre. Mind a diákok, mind a tanárok számos információval, ötlettel, jó tanáccsal segítettek a szakirodalmat, az interjúalanyokat vagy akár a módszertant illetően. Így lassan kezd kialakulni a kutatás teljes képe. Szeretném, hogyha ez lenne a szakdolgozati témám jövőre, és ezzel tudnék tovább dolgozni, meglátjuk, hogy sikerült-e ehhez elég anyagot gyűjtenem, de ez a cél. 

– Miért választottad  épp Csíkszeredát? 

– A döntés mögött nem volt semmilyen különösebb ok. Amikor eldőlt, hogy Erdélybe szeretnék jönni és a Sapientiára, akkor megnéztem a különböző szakokat, és a kommunikáció szak tűnt számomra a legszimpatikusabbnak, ennek a kommunikációja fogott meg leginkább. 

– Hogyan értékelnéd az eddigi tapasztalataidat Csíkszeredában? 

– Úgy gondolom, jól döntöttem. Elsősorban ez az embereknek köszönhető, akik rendkívül befogadók, barátságosak, nyitottak, segítőkészek voltak. Mind a hallgatók, mind az oktatók. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy jól érezzem magam.

– Vannak hasonlóságok vagy különbségek az otthoni egyetemedhez képest? 

– Persze, van számos hasonlóság és pár különbség is. Ami a szakhoz kötődik, talán az, hogy mi is a kommunikáció és média területével foglalkozunk, de nálunk, Egerben inkább a média kerül előtérbe, míg itt a PR és közéleti kommunikáció hangsúlyosabb. Ami meglepő volt az egyetemmel kapcsolatban, hogy itt egy épületben található minden, a könyvtártól kezdve az irodákon át, a kollégium, a tantermek, minden egyben van, ami a hideg időben sokkal komfortosabb. Nálunk, Egerben több különböző épületben szétszórva vannak az egyetemi helyszínek. 

– Milyen kihívásokkal találkoztál eddig a program során? 

– Leginkább az időbeosztás okozott számomra kihívást. Mivel nincs fix órarendem itt, saját magamnak kellett kialakítanom a kutatási tervemet és beosztanom az időmet. Az interjúk megszervezése is nehézséget okozott, mivel mindkét félnek megfelelő időpontot kellett találni.
– Mennyire más a mindennapi élet Csíkszeredában, mint amit megszoktál? 

– Az időbeosztásom meg a napirendem főként azért más, mert nemcsak órákra járok, hanem a kutatással is foglalkoznom kell. Egyébként a mindennapi életem sok szempontból hasonló az otthonihoz. Szerencsém volt bekapcsolódni itt is a hallgatói életbe és különféle egyetemi programokon részt venni, megismerni kicsit jobban az itteni diákokat. 

– Van olyan különleges élményed vagy történeted, amit megosztanál a csíkszeredai tartózkodásodról?

– A legnagyobb meglepetés Brassó volt számomra, és az, hogy ott mennyire más a hangulat. Nyilván a város mérete is jelentősen nagyobb, de leginkább az volt számomra a meglepő, hogy másfél óra utazás után teljesen más közeg fogadott, ahol eltűntek a magyar feliratok és a magyarul beszélők. Ez megtanított arra, hogy ne vonjak le általános következtetéseket abból, amit itt tapasztaltam, mert nem mindenhol természetes az, hogy kimegyek az utcára, és mindenki magyarul beszél körülöttem. 

– Mit üzennél azoknak, akik gondolkodnak a Makovecz-prog­ramra való jelentkezésen? 

– Ne habozzanak! Legyenek bátrak. Azontúl, hogy kutatási tapasztalattal leszel gazdagabb, rengeteg új embert meg lehet ismerni, akikhez később vissza lehet térni, vagy akik segíteni tudják majd a munkádat. Rengeteg élményt, tapasztalatot szerezhetsz, nem tudnék olyant mondani, amiért nem érné meg.