– Érettségi után rögtön Dániában folytatta tanulmányait. Milyen elképzeléssel ment külföldre?

– Én 1996-ban születettem Székelyudvarhelyen, de Szentegyházán nőttem fel. A középiskoláig viszonylag szoros volt a kapcsolatom a városommal, zenéltem a Gyermekfilharmóniában, ahol hegedültem, énekeltem is. A Márton Áron Főgimnáziumban fogalmazódott meg bennem a külföldi továbbtanulás vágya. Ennek érdekében beiratkoztam a ma Spektrum, akkoriban Soros Oktatási Központba, ahol először a B2-es, majd a C1-es fokozatú angol nyelvvizsgát szereztem meg. 
Nem bénított le túlságosan a pályaválasztás kérdése, úgy voltam vele, bármi lesz is, a legjobb tudásom szerint oldom meg a nehézségeket. Egyetlen konkrét célom volt akkoriban, a külföldi élmény. Úgy gondoltam, és most is így érzek, hogy ha ugyanabban a környezetben töltöd el a jó vagy a rossz napjaidat, sosem kérdőjelezed meg azok létjogosultságát. Így sosem tudsz igazán fejlődni.
Dánia mellett főként a kulturális különbségek miatt döntöttem, és tényleg, ott teljesen más társadalmi rendszert ismerhettem meg. Nem mellesleg a CBA – Copenhagen Business Academy működési elve szerint minden dán nemzetiségűnek ingyenes volt az oktatás, de a más országokból érkezettekkel sem kivételeztek, diákmunka vállalása esetén még ösztöndíjat is kaphattunk. Azt kell hogy mondjam, a legnagyobb nehézséget nem a felvételi jelentette, hanem a bent maradás kérdése. A rátermettséget év közben kellett bizonyítani. Rengeteg gyakorlati feladatot kaptunk, nem kellett hatalmas könyveket lapozgassunk. Minden a gyakorlatról szólt, ami nekem óriási kultúrsokkot jelentett.

– A dán oktatási rendszer miben más, mint az itthoni?

– Mindenben. Itthon alap­vetően elitoktatás zajlik. A dánok inkább az átlagos teljesítményű diákokat fejlesztik, nem dicsérik a kimagaslóan jó diákokat túlzottan. Tehát lényeges különbség, hogy nem kapnak több figyelmet a jó tanulók, mint a többiek. Az akadémián sem voltak nagy nevű professzorok, akik előtt meg kellett hajolni, mivel ez nem volt elvárás. Nem diktálnak és írnak fel a táblára, ahonnan visszakérdeznek. Mindenki saját érdeke volt az odafigyelés, az aktuális projektek komolyan vétele. A gyakorlat mellett nagy hangsúlyt fektettek az összkulturális kommunikációra. Számos kelet-európai, távol-keleti és persze dán diáktársam volt, de még az Elefántcsontparti Köztársaságból is érkeztek a CBA-ra tanulni. Mindenkivel szót kellett érteni. 
Kevésbé kérik az objektív, konkrét tudást, inkább a szemléket, improvizáció, adaptáció mentén zajlott az oktatás. Az oktatás szakmai gyakorlattal zárult, amit egy különös véletlen következtében egy székely tulajdonban lévő napelemes cégnél végeztem el Koppenhágában.
Egyébként engem mindig érdekelt ez a technológia, hiszen a szüleim a szentegyházi erdőben felépítettek egy teljesen önellátó, napelemekkel ellátott házat. Ez a tény nagyban motivált arra, hogy napelemes céget hozzak létre.

– Az akadémia elvégzése után mivel folytatta?

– Gyakorlatra bekerültem a már említett céghez, ahová idővel teljes munkaidővel alkalmaztak. Főleg napelemparkokat építettünk, de magánházakat is felszereltünk napelemekkel. Mindeközben úgy éreztem, hogy a megszerzett tudást haza szeretném vinni Székelyföldre.

– Ezt a kezdetektől így gondolta?

– Hát ezt nehéz megmagyarázni. Tényleg komolyan gondoltam azt, hogy én csak a külföldi diákélmény miatt mentem el másik országba tanulni. Számomra Dánia egy buszmegálló volt. Itt én tudatosan nem akartam kötődni semmihez, így nem volt nehéz elszakadni sem. Mindig a következő lépésért dolgoztam, végül 2022 nyarán az akkori barátnőmmel, most már menyasszonyommal hazaköltöztünk. A cégemet az unokatestvéremmel, Süket Hunor mechatronikus mérnökkel indítottunk el. Már itthon telepítjük a mindenféle napelemes rendszereket Hargita és Kovászna megyében. 

– Nem bánta meg a hazaköltözést?

– Nem. Annak ellenére, hogy nagyon kevés rosszat tudok Dániáról elmondani, végig olyan érzésem volt, hogy abban az országban túlságosan rendben van minden. Én nem akartam csak azért ott élni, hogy gyarapítsam a Teslát vezetők csoportját. Nem éreztem, hogy szükség lenne rám, a tudásomra. Főként ezért nem volt opció számomra a letelepedés. Annyira könnyű, kényelmes, bürokráciamentes rendszer van ott, hogy könnyen belepunnyad az ember, és én azt nem akartam. Rájöttem, kell egy kicsi nehézséget, szenvedést tapasztalni az életben, hogy fejlődni tudjon a személyiség. Egyébként csak felületes, gondolkodni nem képes vagy nem akaró fogyasztókká válunk.

– A dán rendszer után milyen volt újra megtapasztalni a hazai ügyintézés velejáróit?

– Hát igen! Én megszoktam, hogy Dániában mindenre van platform, sőt van egy vizuális webes felület is, ami könnyen kezelhető, és semmi nincs túlbonyolítva rajta. Sőt elmondhatom, hogy egyetlen formanyomtatványt sem fogtam a kezemben a kint töltött hét év alatt. Itthon viszont rengeteg papírt, eredeti és másolt dokumentumot kértek a cégem bejegyzéséhez. Mindenesetre az jólesett, hogy a cégbíróságon voltak fiatal, segítőkész alkalmazottak, és összességében egyfajta kulturális frissülést láttam a közintézményekben.

– Miben változott meg a mentalitása a dán környezet hatására?

– Már nem igazán adok a tekintélyre és a megjelenésre, főként szavaimmal-tetteimmel szeretem elmondani azt, hogy ki vagyok. Senkit nem helyezek magam fölé, és nem alacsonyítok le másokat sem. 

– Említette a kultúrsokkot, mi volt a legmeghatározóbb?

– Sosem felejtem el, hogy édesanyám felpakolta a legszebb öltönyömet a vizsgaidőszakra, de amikor megláttam, hogy a dánok rövidnadrágosan jönnek vizsgázni, átértékeltem az addigi életemet. Nagyon érdekes volt megtapasztalni azt, hogy Dániában tényleg mindenkit egyenlően kezelnek. De azt is el kell mondjam, hogy az elfogadás közepette senki nem érdeklődik a másik ember iránt. Mindenki teszi a dolgát, a másiktól függetlenül.
Na és ami még kezdetben nagyon furcsa volt, az a függönyök hiánya. Teljesen mindegy volt, milyen méretű ablak volt az adott tömbházon vagy magánházon, egyiket sem takarta függöny. Ezt kicsit nehéz volt megszokni, de idővel már nem zavart. Az ottaniak nem szólnak bele mások dolgába, nem kíváncsi senki senkire, így nem is szégyenlősök.
Minden mellett azt is el kell mondani, hogy a dán rendszer nagyon jól működik, de rideg is. Arra ösztönzöm a fiatalokat, érettségi előtt állókat, hogy merjék vállalni a kalandot, és a külföldön megtanultakat itthon adják át a felnövekő generációknak.