Koszti István Miklós képzőművész az alkotói szabadságot mindennél fontosabbnak tartja. A Nagy István Művészeti Szakközépiskola tanárával beszélgettünk karrierről, munkamódszerekről és a négy fal közé zárt alkotói folyamatokról. – Bár hosszú ideje Csíkszeredában él, Marosvásárhelyen született. Hogyan vezetett ide a család útja? – Tulajdonképpen a családot helyezték ide valamikor a hetvenes évek első felében. Akkoriban divatban voltak a kihelyezések, nem volt mese, menni kellett oda, ahol munkát kapott az ember. Az iskolát Vásárhelyen kezdtem el, és itt folytattam. Azóta nagyjából itt élem az életemet. – A művészeti képzést már Csíkszeredában kezdte el… – Igen. A második vagy harmadik évfolyam voltunk mi, akik ötödik osztálytól már a művészeti iskolába járhattunk. Akkoriban 5–8. osztály volt csak. Aki ezután akart, mehetett Vásárhelyre líceumba, de mi néhányan Csíkszeredában maradtunk a középiskola idején is és Márton Árpád irányítása alatt folytattuk a tanulást. A mostani Márton Áron Főgimnáziumban érettségiztünk, de közben naponta bejártunk minden délután dolgozni. Hetente ki volt adva a téma, és Márton Árpád felügyelte, korrigálta a munkánkat. – Tudatosan készült a művészeti pályára? – Érettségi után felvételiztem Kolozsvárra. Először festészetre, de ott a vonal alatt maradtam, a következő évben grafikára mentem. Úgy gondoltam, szélesebb körű ismereteket kaphatok. Több mindent tanultunk, összetettebb volt a grafikai képzés, mint a festészet. Legalábbis akkoriban így volt. – A diplomaszerzés után visszatért Csíkszeredába… – Akkor még kihelyezések voltak. Érdekes módon a kolozsvári végzősöket utoljára hagyták. Akkoriban Bukarestben, Jászvásáron és Kolozsváron volt képzés, Temesváron akkor nem működött. A megmaradt helyekből lehetett választani. Én pont ide kerültem Csíkszeredába, a kultúrházhoz, utána átkerültem a megyei turisztikai hivatalhoz, a reklámosztályra. – Mióta tanít a művészeti iskolában? – Amikor 1990-ben elindult a középiskolai képzés is, akkor hívtak oda. Gaál Andrással, Márton Árpáddal, Ercsei Ferenccel együtt kezdtem el tanítani, azóta is ott vagyok. Eleinte kevesen voltunk, mindent kellett vállalnunk, még osztályfőnök is voltam. Kínlódunk, mert az időt illetően egyre szűkebbek a lehetőségek. A mennyiséget tekintve a középiskolás diákoknak is általános iskolás órarendje van, kevés a szakóra. – Többféle technikával alkot. Hogyan alakult ki ez? – Az egyetemen az utolsó év előtt egy páran már a szobrászatban is elmerültünk. Összejártunk, rajzoltunk, órák után maradtunk és jártunk egymáshoz a különböző szakosokkal. Tanultunk egymástól, kialakult egy ilyen átütéses dolog. Mostanában amúgy is mindenki mindennel foglalkozik, vannak szobrászok, akik festenek stb. Én is amit jónak érzek, annak nekifogok és csinálom, idővel aztán letisztul a dolog. – Magyarországon történelmi témájú szobrai is állnak több helyen. Hogyan jött a lehetőség ezek megalkotására? – A kilencvenes években Ercsei Ferencet keresték meg Magyarországról, általa kaptam az első megbízást. Először egy templomba kellett szenteket megalkotni, ezzel indult el, aztán az egyik dolog hozta a másikat. Egy időben társult Nagy Ödön is hozzám, vele sokáig együtt dolgoztunk, később egyedül végeztem a dolgokat tovább. – Mivel foglalkozik jelenleg? Milyen alkotás van folyamatban épp? Van-e tervben kiállítás? – Az elmúlt évben egy kicsit minden leállt, a fióknak dolgoztam leginkább. Most úgy tűnik, megvannak a szükséges engedélyek, és ősszel el fog készülni egy szobrom Budapesten. Szeretnék kiállítást a szülővárosomban, Marosvásárhelyen. A Barabás Miklós Céhhel készítjük a tárlatot, amelynek tavaly volt első kiállításának a 90 éves évfordulója. Egyébként Csíkszeredában sem volt soha, és úgy tűnik, itt is bemutathatjuk az idén ezt az anyagot, amiben vegyes technikával készült műveim szerepelnek majd, számos erdélyi művész munkája mellett. – Nem vágyott soha nagyvárosi művészéletre? – Az igazság az, hogy folyamatosan járok külföldön, tartom a kapcsolatot emberekkel, ismerősökkel. De amikor alkotsz, úgyis saját magad vagy a műteremben. Egy nagyvárosban is el kell vonulni, a saját kis zárt helyiségedben csinálod a dolgaidat. Szép és jó a nagyváros, elmész, találkozol, beszélgetsz, de mégis vissza kell térj a négy fal közé, a saját falaid közé. Azt a világot beviszed magaddal oda, utána megmutatod, kiviszed. – Ön mit visz be a világból a műterembe? – Mindent, ami a külvilágban történik. Összegyűjtöm, átfuttatom az agyamon, leszűröm, kirostálom és megpróbálok dolgokat megvalósítani. Vagy meglesz, vagy abbahagyom és újat kezdek, nincs recept. – Sokan könnyednek látják a művészek életét… – Ez az egész a könyvek és filmek hatása. Ha megnézzük az igazi nagy alkotókat, ők keményen dolgoznak, nem a léhaság és a könnyelműség a jellemző. Ezekből a könnyedebb momentumokból lehet filmet készíteni, könyvet írni. – Azért az alkotás kemény munka. – Nem mondanám, hogy kemény. Ha szereted és szívesen csinálod, akkor nem fárasztó. Állandó kihívások vannak valami megvalósításához, létrehozatalához, de ha szereted, nem lehet azt mondani, hogy fárasztó, nehéz. Ha nem csinálod szeretettel, élvezettel, öntudatosan, akkor abból nem lesz semmi, egy idő után lapossá válik. Különbözők a munkamódszerek, van, aki éjszaka dolgozik, van, aki fix programmal, van, aki három-négy napot dolgozik egyfolytában, aztán nem. – Mi az Ön munkamódszere? – Először belül össze kell álljon a kép. Ha összeáll, akkor kiborítom. Az agyamban, a gondolataimban csiszolgatom a műveimet. Nem tudom úgy csinálni, hogy nekifogok, aztán majd lesz belőle valami. Persze, amikor megvalósítom az elképzeléseimet, akkor még változhatnak a dolgok. – Milyen álmai, tervei vannak művészként? – Szeretnék továbbra is dolgozni, alkotni. Az idő hozza majd, egymás után alakulnak és születnek meg az újabb és újabb dolgok. A művészet nem olyan, mint a sport, ahol ki lehet tűzni egy időeredményt, egy végcélt. Az alkotásban szerintem nincs ilyen végcél, míg élsz, csinálod. Lehet, hogy még az utolsó pillanatban is pörögni fog az agyad valamin. – Mennyire fontos az alkotói, szellemi szabadság? – Nagyon fontos az alkotó embernek, hogy szabadon tudja a dolgait csinálni. Alapvető dolog, hogy szabadon tudjál gondolkodni és csinálni. Ne legyél senkinek a befolyása alatt, semmilyen más idegen körülmény ne kötelezzen, hogy Te készíts valamit azért, mert… Csinálj amikor, ahogy, amit akarsz.

Farkas Endre