A címben szereplő dalciklus Robert Schumann örökbecsű alkotása. A német zeneköltő Adalbert von Chamisso német polihisztor, költő, természettudós versére komponálta a művet. „Mióta láttam őt, vaknak hiszem magam” – kezdődnek a veretes sorok (Gábor Ágnes fordítása), a poéta egy asszony szerelmének történetét írja le a kiteljesedéstől az egyedül maradásig.
Robert Schumannt is megihlette a tragédia. A zeneköltő elmondása szerint életét a zongora töltötte ki, de Clara Wieck iránti szerelme a dalköltészet felé tereli, szívének lángolásában 1840-ben 138 dalt komponál. Az elemzői szerint e dalok zongoraműveinek testvérei, mély gondolatai, lírája és érzelmei testesülnek meg bennük. Az Asszonyszerelem, asszonysors e sorsfordító korszak első időszakában látott napvilágot. Azóta a dalirodalom egyik legismertebb műveként tartják számon, míg egy másik feldolgozás árnyékban maradt.

Carl Loewe egy évvel Schumann előtt zenésítette meg a verset. A komponista nevét ismertem, de nagyon keveset tudtam róla. Pedig balladái olyan népszerűek voltak, hogy szerzőjüket az „északnémet Schubert” megtisztelő címmel ruházták fel. Mivel mindkét művet a Zenebeszéd sorozatban mutatták be a Dohnányi Ernő Zenei Központban, így a Loewe-ciklus ismertetésére a szólistát, Baráth Emőke operaénekest kértem fel.
„Loewe dalciklusa merően különbözik a schumanni műtől. Úgy érzem, van benne egy erős népies hatás, szépsége az egyszerűségében rejlik. Valóban egyszerűbb a felépítése zeneileg, harmóniailag, nagyobb meglepetések nem érik sem az előadót, sem a hallgatót. Jellemző rá a strófikusság, a dalokban sok az ismétlés. A művet eredetileg alt hangra írta a szerző, erre az alkalomra transzponáltuk szopránra, így technikailag jelent némi kihívást, mind az előadónak, mind pedig a zongoristának.”

A koncert igazi élményt jelentett a Zenebeszéd hallgatóinak. A Bartók Rádióból ismert Kovács Sándor szakavatottan vezette fel a művet, amit Baráth Emőke Virág Emese kíséretével vitt sikerre. Az énekesnő jelentős karrierrel felvértezve vette kezébe a darabokat. Váltásai, hangszíne belső érzelemvilágából, lényéből áradtak, kísérője méltó társa volt az előadásban.
A költő és a cím másokat is megihletett. Kezembe került gróf Nádasdy Borbála Asszonyszerelem, asszonysors című önéletrajzi írása. Jóllehet a kékvérű hölgy életében a zene és a tánc fontos szerepet játszott, a címválasztást csupán egy kurta lábjegyzetben indokolja. A könyv – finoman szólva – elég eklektikus, úgy tűnik, az emlékező az első öt kiadványában már elsütötte puskaporát, s az említett kiadványba már csak a maradék, pestiesen szólva a „reszli” jutott. Az író különböző témákat vet föl, amik kidolgozása igen felületes. Számos arisztokrata visszaemlékezéseit olvastam, ez a kötet viszont csalódást keltett. Ráadásul, mikor a kiadótól kértem, hogy küldjék el a könyv borítóját, még csak nem is válaszoltak.