A kedvességet nem lehet a szeretettől elválasztani. A ked­vesség a szeretet megnyilvánulásának egy bizonyos formája, mégpedig az, amelyben az ember mosolygós arccal, jóakaró lelkülettel fordul embertársai felé. Amikor valakiről azt mondjuk, hogy kedves, a legszebb jellemzés egyikét mondottuk el róla. A kedvességgel le lehet fegy­verezni az embereket, még az ellenségeskedőket is, dur­vasággal viszont ellenséggé lehet tenni akárkit. Petőfi Sándornak van egy kedves allegóriája a napról és a szélről. Ki az erősebb? Ez a vita tárgya. Jön a vándor, azon próbálják ki. Ki tudja levenni róla a ruhát? A szél hiába fújt, a vándor egyre jobban magához szorította ruháját, mert fázott is. Elég volt a napnak, hogy rámosolyogjon, mindjárt melege lett a vándornak, és levetette ruháját. Mert a meleg, a kedvesség lecsal rólunk mindent.
Érthető tehát, hogy Istennek nem besavanyodott, mogorva szentekre van szüksége, hanem derűs lelkű, mosolygós arcú emberekre. Olyanokra, akikre a zsol­táros szavai találnak: „Szebb vagy, mint bárki az emberek közül, mert kedvesség árad el ajkadon.” (Zsolt 45/44,3) Jézusról azt mondja az evangélista: „Növekedett kedvességben és bölcsességben Isten és az emberek előtt.” (Lk 2,52) Elgondolkodtató tény számunkra, hogy miért van annyi durcás ember. Hogy az irodákban, üzletekben miért fogadják az embert olyan mogorva arcok? Miért sajnálják az emberek annyira a mosolyt, amikor nem kerül az semmibe?  Érdemes elgondolkodni ezen, mert még sokszor minket is az a vád ér, hogy nem tudunk egymásra mosollyal nézni!

Két dolgot kell nagyon elmélyítenem magamban ezzel kapcsolatban. 
Phil Bosmans írja: törődjünk többet lelkünk koz­metikájával. „Szép summát tenne ki az az összeg, amit szinte szó nélkül fizet ki az ember, hogy szebb és megnyerőbb legyen. A külső szépség igézete, a láttatás csalfa fegyvere tudatalatti kényszerrel kerget a kozmetika karjaiba. Pedig mindannyiunknak eszébe juthatna, hogy a fölösleges kozmetika hiábavaló, csak költséges és fáradságos. A helyes testápolás kötelességünk, a kozmetikai szerek sem tilosak, csak tudnánk a mértéket megtartani. Bár sose felejtenénk el, hogy minden külső megjelenésnél és szépségápolásnál fontosabb lenne lelkünk belső szépségének ápolása. Hiszen egyetlen szép, tiszta mosolyunkkal is elbűvölhetjük egész környezetünket, bárkit leszedhetünk a lábáról és a magunk pártjára: a jóság, az igazságosság és szépség oldalára állíthatjuk. Törődjünk ezért többet lelkünk kozmetikájával.”
Ne azt várjuk, hogy mások legyenek kedvesek hozzánk, mások mosolyogjanak ránk, mi te­gyük ezt előbb. S ha én teszem, akkor mások is vissza­mosolyognak és kedvesek lesznek.
Egy kedves gyermekmese mondja, hogy egy kisfiú egyszer beletekintett a tó vizébe, s aztán anyjához szaladva így szólt sírva: egy bácsi a tóból olyan csúnyán nézett rám. Az anya rájött a dolog nyitjára, s azt válaszolta: menj vissza és mosolyogj rá a bácsira, s akkor meglásd, ő is mosolyogni fog. 
Uram, minden embert, aki csak találkozik velem, úgy akarok fogadni, mint akit te küldöttél hozzám. Senki se távozzék tőlem anélkül, hogy legalább egy jó szót ne kapott volna. Add meg, hogy mindig megnyerő modorú legyek, és éljen bennem szikrányi humor, hiszen erre oly nagy szükség van a szomorú világban. (Szent XXII. János)