„A dzsessz kimeríthetetlen műfaj”
A Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztiválon mutatkozott be a közönségnek a Moonrise zenekar. Az együttes énekesének és frontemberének, Kreiter Helgának fiatal kora ellenére már komoly előadói rutinja van. A gelencei énekesnővel csíkszeredai debütálásukat követően beszélgettünk.
– Miként vezetett az utad a zenéhez? Miért pont az éneklést választottad hivatásul?
– Felsős általános iskolás koromban kezdtem a zenetanulást, ebben az időben zenetagozatos osztályba jártam Kézdivásárhelyen. Innen indult el a zene szeretete az életemben. Ezután középiskolába Csíkszeredában, a Nagy István Művészeti Szakközépiskolába jártam. Érettségi után kimaradt pár év, a Sapientia egyetemen végeztem PR és kommunikáció szakot. Államvizsga után is folyamatosan zenével foglalkozom, foglalkozunk. A zenekarban a basszusgitáros, Tamás (Barabás Tamás, a Moonrise basszusgitárosa, szerk. megj.) és én egy párt alkotunk, autodidakta módon fejlesztjük magunkat továbbra is.
– A zenéből szeretnél megélni hosszú távon?
– Éppen Brassóba készülünk költözni Tamással, de igen, ahogy jelenleg is magánórákat adok, és több zenekarban is énekelek, szeretném, ha hosszú távon ez lehetne a megélhetésem. Jelenleg a Moonrise élvez prioritást, ezzel a zenekarral szeretnénk minél többet elérni.
– Mikor alapítottátok a Moonrise-t?
– Tavaly júliusban alakultunk, de az első projekt, amit együtt elkészítettünk, májusban valósult meg. A Sapientia kért fel, hogy énekeljem el a Gaudeamus Igitur című dalt a végzős hallgatók ballagásán. Arra gondoltam, hogy Tamással ketten, basszusgitárral és énekkel oldjuk meg, de aztán szerettük volna profin megcsinálni, és hívtunk dobost és billentyűst is, Debreczi Norbert és Lukács Márton Örs személyében. Olyan jól sikerült ez a felvétel, hogy elhatároztuk: alkossunk négyen egy zenekart, és készítsünk további felvételeket. Júliusban töltöttünk először együtt több napot, amikor nevet is választottunk magunknak.
– Miért éppen ezt a nevet választottátok?
– A júliusi találkozásunk alkalmával véletlen egybeesések sorozata vezetett a Moonrise, azaz holdtölte elnevezéshez. Például Norbinak a telefontokja is univerzumos volt, Marcin is holdas póló volt, ráadásul próba után éppen telihold jött fel. Szóval mind a négyen nagyon szeretjük az égi jelenségeket bámulni, és mindez hozta magával a nevet.
– Kézdivásárhely, Brassó, Gelence, Csíkszereda… Hol működik valójában a zenekar?
– A dzsesszfesztiválon csíkszeredaiként konferáltak fel bennünket, de tulajdonképpen Tusnádon szoktunk összegyűlni, ott van Tamásnak egy stúdiója kialakítva. A csíkszeredai koncert előtt igazából a Moonrise-nak csak stúdiómunkái voltak, nem játszottunk élőben, közönség előtt. Egyetlen online fellépésünk volt ezelőtt egy nemzetközi egyetemistarendezvényen, azonkívül felvételeket készítettünk, gyakoroltunk.
– Mi a zenekar stílusa? Milyen műfaj áll hozzátok a legközelebb?
– Alapvetően fúziós dzsessz az, amit játszunk,
közel áll hozzánk a soul, a funky. Ezeket szeretjük és kevergetjük össze.
– Nem kisebb helyszínen debütáltatok, mint a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál. Hogyan jött ez a lehetőség? Milyen élmény volt?
– A főszervező, Szilágyi Nóra hívott fel és hívott meg. Csak miután letettük a telefont, akkor éreztem a súlyát, hogy ott lehetünk fellépőként ezen a fesztiválon, ahova évek óta járunk koncerteket hallgatni. Mindegyikünknek hatalmas lehetőség volt ez. Megtisztelő volt, sokat készültünk és nagyon izgultunk a fellépés miatt. A koncepciónk az volt, hogy teljes előadást adjunk elő, legyen egy kerete a produkciónknak. Nagyon jól éreztük magunkat, nagyon élveztük, boldogan és jó szájízzel jöttünk le a színpadról. Mindegyikünkben megerősödött, hogy ezt ilyen formában tényleg komolyan akarjuk folytatni. Szeretnénk minél több saját szerzeményt, a koncerten is elhangzott két saját dalunk. Albumot is készítenénk majd, komoly terveink vannak.
[caption id="attachment_131159" align="aligncenter" width="2560"] A Moonrise zenekar. Az együttes a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztiválon mutatkozott be[/caption]
– Hol szeretnétek megvalósítani a terveiteket, hiszen nem egy helyen éltek a zenekar tagjaival…
– Azért is nehéz összeszervezni a zenekart, mert Marci, a billentyűs, Budapesten él és tanul, a dobosunk székelyudvarhelyi. Tamással az a terv, hogy a tusnádi stúdiót is Brassóba költöztetjük. Egyébként amikor Marci itthon van, akkor mindig azonnal egyeztetünk, hogy tudjunk próbálni. De az ötleteket folyamatosan mindenki megosztja a többiekkel otthonról, és ez ilyen formában fog működni a továbbiakban is.
– Miért éppen a dzsesszt választottad, választottátok?
– A dzsessz iránti érdeklődésem 2014 körül kezdődött, amikor részt vettem a sepsiszentgyörgyi dzsessz- és improvizációs táborban. Egyébként szerettem volna Budapesten, a Bartók Béla Gimnáziumban dzsesszéneket tanulni, de ez nem sikerült. A műfaj izgalmasnak tűnik, kihívásnak érzem. Nagyon szívesen hallgatok más dzsesszénekeseket, de mindenki közel érzi magához ezt a zenét az együttesből. Azt
a fajta zenét keressük, amiben találkozik az elmélet,
a tudás, az érzelem. Ez egy kimeríthetetlen műfaj, és rengeteget lehet benne kísérletezni, lehet ötvözni a stílusokat.
– Hol láthat benneteket legközelebb a közönség?
– Egyelőre nem dúskálunk a felkérésekben. Brassóban próbálkoztunk bejutni pár helyszínre, de ezek elég foglaltak már. Szeretnénk minél több fesztiválra jelentkezni, ezzel is szívesen foglalkozunk. Igyekszünk megismertetni magunkat, tervezzük a további felvételeket, szeretnénk újabb tartalmakat készíteni a Youtube-csatornánkra. Ott vagyunk a Facebookon és az Instagramon is.
Farkas Endre