A böjtre egy szavunk van, de az egyházi gond­ol­ko­dás­ban két­fé­le böjt létezik: a jejunium – ebből ered a franciák böjt szava is – ez szigorúbb: mindenből kevesebbet eszünk, és bizonyos dolgokról teljesen lemondunk. Az absztinencia magyarban már csak az alkoholra vonatkozik, de korábban azt jelentette, hogy bizonyos dolgoktól tartózkodunk. A húsvét előtti időszakra az előbbi, az adventi időszakra az utóbbi vonatkozott: a téli böjt nem jelentett teljes hústilalmat, csak szerdán, pénteken és szombaton tartózkodtak a húsevéstől. Ez nem esett különben a családoknak nehezére, mivel egész évben sem került mindennap hús az asztalra. Az én gyerekkoromban is hetente legfeljebb kétszer fogyasztottunk húst. A szerzetesek az advent első szombatjától tartották a húsmentes böjtöt. Természetesen ebben az időszakban is lehetett enni halat, ami télen különösen fontos fehérjeforrásnak számított. Túró, sajt gomba is kerülhetett az asztalra, a tojás viszont állati fehérjének minősült. Mára teljesen feledésbe merült, hogy valójában december 24., karácsony vigíliája, előes­téje böjtös napnak számított, az éjféli mise után oldódott fel a tilalom. A karácsony előtti nagybevásárlásoknál nem gondolunk az észszerű mennyiségre, így mind a nyers, mind pedig a megfőzött étel nem kis hányada kerül kukába. A régi konyhákban az emberek sokkal visszafogottabban és értelmesebben táplálkoztak, mint napjainkban; hiszen mindent a maguk kezével termeltek meg. Azt ették, amit az évszak kínált, annyit főztek, amennyit meg tudtak enni, s a maradék is mindig hasznosult: vagy beledolgozták a vacsorába, vagy egy másnapi étekbe. Ami ezután is megmaradt, az az állatoknak jutott.

Szemétbe semmi sem került; nézetük szerint ’az étel szent’, elfogyasztása előtt áldást is mondtak rá. Az ünnepeknek természetesen megadták a módját, de ez is sokkal puritánabb volt. Csak a legfelsőbb osztályok engedhették meg maguknak a nagy lakomákat. A karácsony természetesen a húsbőségben telt el, mivel Szent András napján elkezdődnek a disznóvágások. A hús egy részét – amennyiben enyhébb volt a tél – gyorsan el kellett fogyasztani, a disznóvágás napján a vért, a malac fülét készítették el legelőször. A többit pácolással, füstöléssel tartósították. A disznó egyébként az az állat, aminek minden porcikáját hasznosítani lehetett. Ugyanez volt a helyzet a ’szegény ember disznócskájával’, a libával.” Végezetül egy újabb, ínycsiklandó receptet ajánlunk a Ferencesek főztje című kötetből. Természetesen ezúttal böjtös ételt kínálunk.

Hal tiszta borssal

„Egy csuprocskában hasogass szép vékonyon pet­re­se­lyem­gyü­keret, metélly veres hagymát bővön, ted fel vízben, jól főzd meg, ted belé az halat, főzd meg benne, az után fa olajban pergelly kis lisztet, tölcs reá; abba bors, gyömbér, szerecsendio virág, és a savát meg adván lapos szeltre ad fel.”