A vonatból szemlélve a cseh főváros környékét, szépen karbantartották, de később már változott a kép. A vidék egyre sivárabbnak, lerobbantnak tűnt, a kiselejtezett vonatkocsik és mozdonyok tömege, elhanyagolt házak szegélyezték a pályát. A kép rögtön megváltozott, amint átléptük a német határt: zongorázni lehetett a különbséget. A németek mindig mesterei voltak a rendnek, ezen a Zwinger képtár Canaletto-gyűjteményét szemlélve gondolkodtam el. A mester az akkor még gazdag Velencét és Drezdát is megörökítette, míg az Adria királynője a festményeken igencsak kopottasnak tűnik, addig a szász fővárosban minden a helyén van. Most is ezt tapasztaltam. Az utcák tiszták, szemetet csak a turisták dobnak el. A toalettek szintén ragyognak, a legtöbb mosdóban papír és légfúvós szárító áll a betérő rendelkezésére. Az egyik toalett előterében egy táblára lettem figyelmes: azt sugallta, hogy foglaljunk helyet az illemhelyen, s ne guggoljunk fel rá cipőben. 
A múzeumokban nem volt nagy tömeg, viszont a kultúra szerelmesei között nagyon sok volt az ázsiai család. Ezt a drezdai dalszínházban, a Semperoperben is tapasztaltam, mikor egy dél-koreai művész koncertjét néztük meg, a közönség soraiban minden tizedik zenerajongó keletről származott. Ennél többen voltak a nagy bevásárlóközpontokban. A központban található Centrum-Galéria igencsak hatalmas, föld alatti város. Mint mindenütt Európában, itt is ismert márkák sorakoztak egymás mellett. Az utcákon hömpölygött a tömeg, a szezon végi leárazások ugyancsak megnövelték a vásárlókedvet. Pedig az árak, még így csökkentetten is, riasztónak tűntek. Az élelmiszereknél is alaposan ki kellett nyitni a pénztárcát. Talán egy bolt volt kivétel: az Aldi. Szerényen húzódott meg egy nagyobb szupermarket közelében, de vonzó feltételeinek köszönhetően mindig tele volt. Egy érdekes sörösdoboz-plasztiküveg visszaváltó is állt a sarkában, voltak, akik kocsiszámra hordták ide az otthon szemétnek szánt flakonokat. 
A politikával egy tüntetésen találkoztunk. Az operaház előtti téren a jobboldali AfD és Pegida a békéért, s a bevándorlás ellen tüntetett, egy maroknyi csoport hangos füttyszóval fejezte ki ellenvéleményét. A két társaságot kordonok választották el, s nagyon sok rendőr vigyázott a rendre.
Kevés bevándorlóval akadtunk össze a városban, elképzelhető, hogy a külvárosokban többen élnek. A már említett Aldiban viszont egy tízévesforma barna bőrű gyerekre szólt rá egy idős házaspár, s a srác igen durván válaszolt. Kifelé menet a mozgólépcsőn láttam, hogy a fiú egy tábla csokit vesz ki a zsebéből, minden bizonnyal a „konzervatív” német pár a lopást konstatálta.