Ezzel a címmel hirdette idén túrafelhívását az Erdélyi Kárpát-Egyesü­let csíkszéki szervezete a nők nemzetközi napjához közeledve. Már többéves hagyománya van annak, hogy a március 8-hoz legközelebb eső hétvégén nőnapi túrán vehetünk részt Solti Imrének köszönhetően. Idén Kikelet havának negyedik napján, szombaton indultunk útnak vonattal Csík­sze­re­dá­ból, a lóvészi állo­más­ról gyalogosan haladtunk a Karakó-völgyhídig, ahol népes székelyudvarhelyi csapat csatlakozott hozzánk, ezenkívül sepsiszentgyörgyiek és négyfalusiak is velünk tartottak, így végül 54 kétlábú meg egy négylábú, Pajtás névre hallgató túratárs alkotta a több mint százlábú különítményt.
A völgyhídhoz érve alkalmunk volt közelebbről is megszemlélni az építményt, megismerni a vasútvonal építésének történetét. Túravezetőnk az 1800-as évek közepéig vezetett vissza az időben, hogy rávilágítson a nőnap kialakulásának kezdeteire, aztán verssel köszöntötte a jelenlévőket. Egyik túratársunk Shakespeare 75. szonettjét szavalta el, másik pedig a 40 feletti nők értékeit méltatta rímbe szedve.
A kék kereszt turistajelzést követve haladtunk Lóvész-tető irányába, a közelében lévő forrásnál tartottunk pihenőt. A megállóink alkalmával túravezetőnk mindig megosztott velünk valamilyen hasznos információt az adott helyhez kapcsolódóan. A Bocs-tető alatt haladva egyre vastagabb hótakarón lépkedtünk, lassan elértük a Csíki-havasok főgerincének vonalát, innen már a piros sáv jelzés lett az irányadó.
Délidőben közösen mondtunk hálaadó imát, ezt követően elfogyasztottuk ebédünket Bodorvész-fejében, ahol a korábbi évekből ismert hegyi hajléknak csak hűlt helyét találtuk. Utunk során a nap végig mosolygott ránk, de talpunk alatt még tartotta magát a fagyos, fehér hótakaró, amit helyenként szépen átrendezett a szél, amely útitársnak szegődött a mai túrán. Erejét igazán a Naskalat-gerincén mutatta be, ahol már tombolt rendesen, éppen ezért kellő kihívást jelentett a csúcsfotó elkészítése. Itt a végtelen fehér hómező szépen összeért a Hidegség-völgye felől tornyosuló felhőkkel, különleges látványt nyújtva, a gerinc alatt pedig a szélnek kitett fenyők havas jégpáncélt öltöttek magukra, ez is fényképezésre késztetett, és az a sok, szépen kirajzolódó vadnyom a hóban, amelyekkel az útvonalon találkoztunk. 
Nyugalommal töltött el a Kondra-kereszt közelében kialakított esztenák csendes, téli világának látványa, amelyeket fentről szemlélhettünk. Bűvös hármas fogadott tovább haladva, három fenyő mögött felsejlett a Hármaskő szépen tagolt sziklatömbje. 
Innen már csak lefelé haladtunk, Antalok-pataka irányába, útközben érintettük azt a kedves kis kalibát, amelynek apró ablakában tükröződik a természet, a mellette álló faépület pedig medvebiztos ajtajával hívja fel magára a figyelmet. A mezítlábas málnapásztorok nemrég tehettek látogatást a környéken, termetes tappancsaik nyomát hátrahagyták a hóban, a délceg fenyőfák közötti ösvényen. Kicsit tartottunk attól, hogy jeges lesz az egyre nagyobb dőlésszögű lejtő, ahol be kellett ereszkedjünk, de szerencsénk volt, jól járható terep fogadott szerényen megbúvó százszorszépekkel tűzdelve, és a réteges szerkezetű szürke kövek között még egy pár melegsárga martilapú is hirdette a tavasz közeledtét, megörvendeztetve minket.  
Lassan az út kiegyenesedett, beértünk a völgybe, az Antalok-pataka házai közé, a vasútállomás felé tartva már közelítettük a 20 km-es távolságot és a 800 m-es szintkülönbséget. 
Ezúttal is élménydús volt Patakország eme szépséges szegletében szemlélődni, bolyongani, örvendeni a friss hegyi levegőnek, napsütésnek, ébredező természetnek, egymás társaságának.

Péterffy Ágnes-Katalin
Csíkszereda