Brnói városnézésünk során számos múzeumot és kiállítást felkerestünk. A Morva Múzeumban például egy érdekes tárlatot láthattunk: Közép-európai útkereszteződés, Mor­vaország a XX. században. Az első világháborút köve­­tően országaink sorsa kettévált, a második világégés után viszont (sajnos) történelmünk igencsak közös lett. E sötét korszak emlékeit gyűjtötték össze a kiállítás szervezői. Sajátos múltidézésem kezdődik a termekben. Miközben sétálok a tablók között, a hangszórókból lelkesítő zene szól.
Az ötvenes évek nyomasztó képei vezetik be a gyűjteményt. Gotwald és Sztálin fizimiskájával díszített zászló idézi az ottani személyi kultusz időszakát. Egy másik grafikán egy öntudatos munkás utasítja vissza az Észak-atlanti paktumot (NATO), mögötte a zászlókon a „Sokáig éljen a Szovjetunió” felirat szerepel. A másik plakát az imperialistákat pocskondiázza, az előtérben puskával a kézben áll a mindenre kész csehszlovák harcos, a háttérben az Egyesült Államok szekértolói jelennek meg. Egy nagy, lesújtó mancs a „Munkásököl-vasököl, oda csap, ahova köll!” magyar fenyegető rajzszellemi testvére. Arról, hogy a munkásosztállyal szövetséges parasztságot se hagyják ki a buliból,egy kis idilli kép gondoskodik. A vidám parasztok zászlóval kezükben indulnak az aratásra, mögöttük egy kiglancolt kombájn vár bevetésre. A másik oldalon már a frissen aratott búzát teszik zsákokba. A „Munkára, harcra kész mozgalom” itt is megjelenik, a kor jellegzetes fegyvereit – mint a PPS-41 dobtáras géppisztolyt, ahogy itthon mondták, „davaj gitárt” – csodálhatjuk meg, mellette egy ottani ávós egyenruha idézi az egykori szörnyetegeket.
A pártvezetők arcképcsarnokát nem taglalnám – Klement Gottwaldon kívül – senkit sem ismertem.
A május elsejét, a felvonulást éltető plakátokat mintha Magyarországon tervezték volna: a munka dicsé­retét sugall­ják a sablonos képek. A bájos szőke, jól fésült parasztlány mögött hatalmas kalapácsot emelő munkást álmodott meg a művész. Közös bennük, hogy mindketten bizakodva néznek a jövőbe, mögöttük Csehszlovákia zászlója lobog a tavaszi szélben. Az 1960-as felvonuláson morva népviseletbe öltözött csinos lányok mosolyognak a kamerába egy díszes ünnepi kapu alatt. Közben a másképp gondolkodók is előkerülnek, ennek bizonyítéka egy apró tévéképernyővel kombinált világvevő rádió, minden bizonnyal egy helyi intellektuel használta egykoron. A tulajdonos reakciós voltát a készülék mögé pakolt szamizdat újságok és Kundera-kiadványok is hangsúlyozzák. Hrabal Harlekin milliói című kötete jut eszembe, amiben az idősotthonba került öregember csak a Szabad Európa Rádiót hallgatja.