Abban egyetérthetünk mind­annyian, hogy eredményes ke­zelések nélkül nem folytathatunk sikeres méhészkedést, a kivite­lezésben már vannak különböző irá­nyok, vannak, akiknek még nem vált szokásukká, és nem zárókezelnek, vagy nem rendszeresen, illetve vannak, akik minden évben fontosnak tartják elvégezni. Ha jobban belegondolunk, akkor rájövünk, hogy a zárókezelés nem csodaszer, de az éves atkairtó stratégia hatékony és megalapozó része lehet vagy kellene hogy legyen még akkor is, ha több kezelést jelent, mint azelőtt.

Láthatjuk azt is, hogy ez a gyakorlat önmagában nem képes megoldani a védekezést, de nem mindegy, hogy kihasználjuk-e azt a lehetőséget, amelyet kínál a fiasításmentes idő­szakban végzett kezelések magas hatékonysága, illetve a jövő év eleji alacsony atkaszám, amiből a következő évi populáció szaporodásnak indulhat. Hogy pár dologra szemléletesebben tudjak rámutatni, segítségül hívom a Randy Oliver által készített Varroa modellt, amelyet bárki felkereshet és használhat a https://www.chickabuzz.com/model.html oldalon. 
Először nézzük meg, mi a kü­lönbség két eset között, amikor az év eleji induló atkaszám például 5 db (1. ábra), vagy amikor 15 (2. ábra), ha nem végzünk kezeléseket az év folyamán.

Láthatjuk, hogy ha az induló atkaszám öt vagy az alatti, akkor a család kezelés nélkül is képes túlélni az adott évet, de év végére 450 fölé emelkedik az adott atkapopuláció szintje. Ha egyetlen atkával indulnánk, akkor is 90 fölé emelkedne az atkaszám. Ha tovább hagyjuk kezelés nélkül az öt atkával indult családot, az a következő év augusztusára összeomlik. 

Ha ugyanezt a dolgot 15 db induló atkaszámmal vizsgáljuk (2. ábra), akkor kezelés nélkül az adott család már novemberre összeomlik, amit a megjelenő vörös sáv jelez, persze ha nem történik más esemény, ami az atkapopuláció fejlődését megzavarja.

A Varroa modell nagyon jól rámutat arra is, hogy mennyire fontosak az eredményes kezelések, és hogy rövid időn belül milyen könnyedén elcsúszhat a dolog, mely hatására a család összeomlása bekövetkezik, még ha késve vagy rendszertelenül, de az elvégzett kezelések ellenére is. Arra is rámutat, hogy mennyire fontos a kezelések hatékonysága, ami nem egyenlő fiasításos időszakban a használt hatóanyagok hatékonyságával, mivel azok csak a szer által elért atkák számához viszonyítva 80-95%-os ha­tékonyságúak, de az atkapopuláció egy-két hetes periódus alatt fordul meg és válik szabadon elérhetővé a kezelések számára a fészekben.
A modellt kíváncsian használva hamar rájöhetünk arra, hogy ahhoz, hogy atkaszámban csökkenő tendenciát tudjunk beállítani, min­­­den ősszel feltehetően ke­ve­sebbel kell zárnunk, mint ami­vel indultunk tavasszal. A stra­tégiánknak legkevesebb három, a populáció 80%-os elhullását okozó kezelésegyüttest vagy kezelést kell tartalmaznia, amelyeket az adott évben a termelési időszakokon kívül, adódó lehetőségek szerint végzünk. Azért írok kezelésegyüttest, mi­vel fiasításos időszakban ez a hatékonyság kevés szerrel  érhető el egy kezelés elvégzésével, ezért leg­több szer esetén több kezelésből kell állnia egy ilyen hatékonyságot megcélzó atkairtásnak.  
De hogyan győződhet meg egy átlagos méhész arról, hogy a fiasításos időszakban vég­zett kezelései elérték a 80%-os hatékonyságot? Ha engem kér­deznek, akkor a gyakorlatban se­hogy, legtöbb esetben, akik meg is tudnák állapítani, azoknak sincs rá idejük, és ha ezen kezelések közül csak egy is 60%-osra sikerül, aminek az esélye nagy, akkor már rögtön újra növekvő tendenciájú az atkapopuláció létszáma az adott évben, és ezt néhány éven át ismételve könnyen ki tudjuk találni, hová jutunk.

Ha 20 db atkáról indulunk, és mindhárom kezeléscsoportunk csak 60%-ra sikerül, akkor a harmadik évben már összeomlik a család. És valljuk be, hogy ennek a lehetősége nem kizárt, ha nem kezeléscsoportokat vagy hosszú távú hatású készítményt használunk.
Ha elfogadjuk ezt a Varroa sza­porodási modellt és azt, hogy köny­nyedén előfordulhat a kezelések alacsonyabb hatékonysága vagy ha­tásossága, akkor ahhoz, hogy biz­tonságosan csökkenő tendenciát tud­junk nagyobb tudományoskodás, de a kezelések hatásosságának ellenőr­zé­se mellett biztosítani, szükségünk van egy, de inkább két 80-90%-os hatékonyságú záró fiasításmentes időszakban végzett kezelésre. Én úgy gondolom, ez a két zárókezelés a többi három kezelésegyüttes mellé ebben az időszakban nem olyan megterhelő, és könnyebben megvalósítható bárki számára, mint a három kezeléscsoport például áprilisban, júniusban és augusztusban, 80%-os hatékonyságának 100%-os biztosítása.

A kezelések egyenkénti hatá­sos­sága is fontos kérdés, amit csak az atkahullás minden alkalommal tör­ténő ellenőrzéséből és annak szerváltás utáni alakulásából tudunk kikövetkeztetni. Azt sem felejthetjük el, hogy a három leggyakrabban használt hatóanyagaink közül talán csak az oxálsav esetében nem figyeltek meg még eddig rezisztenciakialakulást. Így a szerek váltakoztatása elengedhetetlen az atkairtás hatásosságának vissza­ellenőrzésében, de az eredményes stra­tégia kidolgozásában is.
A modell rámutat arra is, hogy mennyire fontos, amikor fedett fia­sításos időszakban kezelünk, lefed­ni egy fedett fiasítási ciklus idejét, hogy az ez idő alatt kikelt fiasításból előbukkanó atkák zömének ne legyen alkalmuk visszabújni és újra­szaporodni, mivel csak így érhetjük el a kívánt hatékonyságot. Érdemes odafigyelni arra, hogy a használt hatóanyagtól, kereskedelmi terméktől függően a külső hőmérséklet is befolyásolja az időtartamot, ameddig az atkák hullanak egy kezelés al­kalmával, nagyon sok esetben ez az idő csak pár nap, ezért nem ölelhet fel egy fedett periódust, ami két hét. Így az adott kezelés atkairtási hatékonysága a teljes populációra vetítve ehhez mérten lehet elvárható, és nem egyezik meg az adott szer hatékonyságával, mivel az a kezelés által elérhető atkák számához viszonyított adat, ami csak a fiasításmentes időben várható el a teljes atkapopulációt tekintve. A tar­tós hordozón kijuttatott kezelések beillesztése a megszokottak közé hosszabb távú fedettséget biztosíthat.
Az év közben fiasításos idő­szakban elvégzett kezelések ugyan kisebb hatékonyságúak, mégis elen­gedhetetlenek és nem helyettesíthetők a zárókezeléssel, bármennyire is ha­tékony vagy bármennyivel is haté­konyabb az. Mivel még akkor is, ha olyan kis atkalétszámmal indulunk, amivel a család túlélne a következő zárókezelésig, akkor is őszre már nagy fertőzöttség alakul ki, ami a fiasítás leállási idejét is kitolhatja a magas fertőzöttség miatti stressz okán. Ha más okból, mint a magas fertőzöttség, túl későn jönne el az affinitásmentes időszak, azokban az években vagy esetekben választhatunk a kifedelezés vagy az anyazárkózásos módszerek között is. De a cél az, hogy erre a periódusra a lehető legkisebbre szorítsuk az atkalétszámot, hogy a lehető legkisebb mennyiség mellett zárókezelhessünk, és az áttelelő méhek is minél alacsonyabb fertőzöttségnek legyenek kitéve az életük során.
Az egyik legfontosabb kérdés az, hogy milyen áttelelő atkaszámot tudunk elérni a zárókezelést magában foglaló stratégiával és az anélküli atkairtás esetén. Aki figyelt meg már zárókezelés alkalmából hullottatka-számot, az tudja, hogy nem ritka, amikor elég jelentős atkaszám fi­gyelhető meg ez alkalommal is.

A fiasításmentes időszakban több szer és módszer használható. Ajánlott legalább két kezelést végezni a lehető legkisebb atkaszám eléréséhez, mivel az ilyenkor végzett kezelések se 100%-os hatékonyságúak.
Az Amitráz hatóanyagú készít­mények hatékonysága >95%, a tau-fluvalinat hatóanyagúak 88% körüli, az oxálsav >90% hatékonyságot mutatnak a kezelés által elért atkák számához viszonyítva. Az első két hatóanyag esetében azonban ne felejtsük el, hogy rezisztencia kialakulására számít­hatunk, ha nem váltakoztatjuk.
Ha valamelyik ködölőkészülékes megoldást választjuk, akkor figyeljünk arra, hogy minél több méh bent legyen a kaptárban, de még ne legyenek fürtbe húzódva, mivel a fürt belsejébe nem fog eljutni megfelelően a hatóanyag. 
Az oxálsavas csurgatás haté­konysága tűrhető és könnyen bejut­tatható, legkönnyebben akkor, ami­kor a méhek már fürtbe záródtak, viszont csak korlátozott alkalommal ajánlott ezt a módszert használni, és egyes források szerint a tavaszi fiasítás mennyiségét kedvezőtlenül befolyásolja, ezért azt javaslom, hogy inkább szublimáljuk az oxál­savat. 
Oxálsav-szublimálás esetén a csur­gatásos módszer hátrányai el­ma­­radnak, és egy jó 90% fölötti hatékonyságú kezelést végezhetünk, akár több alkalommal egymás után, így csökkentve a minimumra az áttelelő atkák számát. Hátránya, hogy védőfelszerelés elengedhetetlen hozzá, mint ahogy a ködölő meg­oldásokhoz sem lenne hátrány. 
Összegezve bátorítok mindenkit a zárókezelések elvégzésére, a ha­tó­­­anyagok váltakoztatására, illet­­­­ve a fen­tebbi linken található Varroa mo­dell használatára. Segít­ségé­­vel átláthatóbbá válik, és jobb rálátásunk nyílik a varroa elleni védekezési stratégiánk kialakí­tá­sára. Jobban érzékelhetjük, és ha­mar meggyőződhetünk a keze­lé­sek iránt támasztott elvárá­sok szintjéről hatásosság, illetve haté­kony­ság tekintetében. Se­gít­sé­gé­­vel modellezhetjük a saját el­kép­ze­léseinket, bevett gyakorlataink fel­­­­té­­­telezhető hatékonyságát, eredmé­nyességét az atkairtást illetően, mert ezáltal jobb és eredményesebb lehet a munkánk.

Kiss Miklós méhészeti szakember, falugazdász,
Székely Gazdaszervezetek Egyesülete