Felelős gazdaként kötelesség a háztartáshoz tartozó állatok jólétének biztosítása. Meg kell teremteni azt a környezetet, amelyben növekedésük és táplálkozásuk is megfelelőképpen biztosított. Az alábbiakban a csikónevelés fontos támpontjairól esik szó, nem utolsósorban a kifutólegelős csikónevelésről. Csikókorban a rendszeres mozgatás azt jelenti, hogy a csikóknak minél többet kell tartózkodniuk a szabad levegőn, és elegendő tér kell rendelkezésükre álljon a szabad mozgásra, hancúrozásra, játékra. Ebben az időszakban az intenzív mozgásra való késztetés, a túlzott tréning kifejezetten káros, mivel a fejlődő csontozat és a képlékeny inak maradandó károsodását okozhatja. A csikónevelés során tartsuk be a következő öt alapelvet: szakszerű takarmányozás, rendszeres mozgatás (tréning) és pataápolás, az emberben való bizalom megalapozása, védekezés a sérülések ellen, védekezés a kórokozók, betegségek ellen. A szakszerű kifutólegelős csikónevelés kisebb állományok, illetve kisebb kiterjedésű, de intenzív gyepgazdálkodás mellett szinte mindenütt alkalmazható. A hagyományos ménesi tartásban 0,75-1 hektár legelő szükséges egy számosállatra (500 kilogramm élősúlytömeg), ezzel a módszerrel azonban a területigény negyedére-ötödére csökkenhet. Erre a célra lehetőleg ne sík helyen, hanem változatos terepű domboldalakon legyen a kijelölt terület. A sík területtel szemben ennek számos előnye van: nem áll meg rajta a víz, így hosszabb esőzéskor sem válik sártengerré; a csikóknak mindig felfelé vagy lefelé kell haladniuk, így állandó erőkifejtésnek vannak kitéve, aminek jótékony, erősítő hatása van a szívre, a tüdőre és a végtagokra; a változatos terep az ügyességet is fejleszti, amire főként a sportlótenyésztésben van szükség; változatos domborzatú területen az állat bármilyen időjárásnál megtalálhatja a legkedvezőbb mikroklímájú helyet stb. A területet villanypásztorral vagy stabil karámmal ajánlott felosztani, legkevesebb négy egyenlő nagyságú, egyheti ellátást biztosító (létszámtól függően 4-6 hektár) szakaszokra. Az állatok védelmére egyszerű fészert a terület – úttal megközelíthető – legmagasabb pontján helyezzünk el. Itt folyik az abrakolás (lekötve), a szükség szerinti szénaetetés és a kezelések is. A csikók a terület túlsó, legalacsonyabb pontján itathatók. A csikó így az etető- és itatóhely között állandó mozgásra kényszerül, s a domborzati adottságok miatt ez állandó erőkifejtéssel jár. A terület körül célszerű mesterséges terepakadályokkal élénkített jártatópályát, illetve valamennyi területen néhány fából álló facsoportot létesíteni. A fákat megrágás ellen körül kell keríteni. A szakaszokat – azok számától függően – három-négy naponként, illetve hetente kell váltani. A legeltetett szakaszon tisztító kaszálást és fogasolást kell végezni, szükség esetén pedig műtrágyázni kell. Ugyanarra a szakaszra legkorábban négy, de inkább csak hat hét múlva térhetnek vissza az állatok. Az élősködőkkel való esetleges újrafertőződés megakadályozása céljából a lelegelt szakaszról tisztító kaszálással letakarított fű más állatfajjal megetethető. Ez a munkaerő- és területtakarékos módszer bármely üzemben viszonylag szerény áldozatok árán megvalósítható, s a természetest megközelítő módon edzett, egészséges, sportra és gazdasági használatra egyaránt alkalmas csikók nevelhetők.

Dr. Suba Kálmán állattenyésztő mérnök, falugazdász, Székely Gazdaszervezetek Egyesülete