Jön a tél, ilyenkor pedig jogosan aggódhatunk a méhcsaládokért, hogy hogyan vészelik át a hidegeket. Sokan pozitívan állnak a téli takaráshoz, mások viszont teljesen ellenzik azt. A takarás pozitív és negatív hatásairól is beszélhetünk, viszont nagyon fontos, hogy télen semmiképp nem zavarhatjuk a méhek nyugodt pihenését. A vélemények megoszlanak: van, aki úgy tartja, hogy jó a téli takarás, mások pedig a takarás ellen szavaznak. De nézzük meg, miből is adódhatnak telelési gondok egy méhészetben! A kemény hideg a méh immunrendszerének és áttételesen a méhész gondosságának a tesztje. Ha az őszi méheknél minimálisra csökken a varroa száma, továbbá megfelelő minőségű és mennyiségű mézzel teleltünk be, fölösleges aggódnunk. Ehelyett inkább gondoljuk át, mit tehetünk a következő évben a varroagyérítési stratégiánkkal, a méhes elhelyezésével a méhek egészségére vonatkozóan. Az utóbbi években az enyhének induló tél szinte már mintaszerűen előbb vagy utóbb akár több hétig tartó, szokatlanul hideg időt hozhat. A méhész aggodalma jogos, de ilyenkor már többnyire fölösleges, és az ad hoc, átgondolatlan „mentési” akciókkal inkább ártunk, mint használunk. A mínusz 15-25 fokos hideget, bár igénybe veszi immunrendszerüket, a méhek könnyen elviselik, hatvanmillió éves evolúciós fejlődésük során kialakult bennük az a képesség, hogy túléljék a nagyon hideg telet is. Természetesen a telelésben adódhatnak fajtabeli különbségek, de a hazánkban őshonos karnika és sűrűn előforduló olasz, illetve északi vérvonalnak a tél nem jelent problémát. A takarás, oldaltakarás témában „ahány ház, annyi szokás”, de az extrém hideg kapcsán érdemes erről is néhány szót szólni. Mivel a telelő fürt nem a kaptárt fűti, hanem egy remek stratégiával önmagát – a fürt egy-egy csoportja a gazdaságosság és munkamegosztás elvén néhány percig fűt csak –, a hő a fürtben mérnöki pontossággal hőpazarlás nélkül oszlik szét, és egy méhekből alkotott „szigetelő” réteg védi. Ezért a takarásnak a jó telelés szempontjából egyetlen szerepe lehet, és mára már minden méhész tudja, hogy a hagyományos nézetnek ellentmondóan ez nem a melegen tartás, hanem annak biztosítása, hogy a méhek fűtési stratégiájukat nyugodt körülmények között, maradéktalanul megvalósíthassák. Extrém hidegben a túlzó takarás védelmet nyújthat tehát a fészeknek, mert elzárja a környezeti behatásoktól, de egész télen, változékony időben biztosan nem használ. Az utóbbi időben elterjedt, nagyon helyesen, az a nézet, hogy késő ősszel és télen a takarás inkább káros, mint hasznos. Egyrészt mert ha túl jól sikerül, a fiasítás le sem áll, vagy hamar beindul, és mint tudjuk, az sem jó. Másrészt épp a szükségtelen páralecsapódásnak kedvezhet. Ezért vannak, akik nyitott aljdeszkával és teljesen nyitott, kátránypapír által védett bejárattal (egértől és cickánytól védő dróthálóval, nem egérráccsal!) telelnek, és nagyon meg vannak elégedve a méhek telelésével. A fiasítás előrehaladásával viszont, amennyire lehet, védik a fészket szűkítéssel, oldaltakarással, takarással, kijárószűkítéssel, illetve a nyitott aljdeszka lezárásával. Lássuk kicsit közelebbről, hogy mikor adódhatnak gondok, és mit tehetünk, vagy hogyan előzhetjük meg ezeket! Az alábbi pontokat akkor is ajánlom átgondolásra, ha már vége a télnek, és azzal szembesülünk, hogy valamelyik méhcsaládunk nem élte túl. Túl sok varroa Ha az ősszel kikelő méhek még túl sok varroával találkoznak a kaptárban, ezek átszúrják a méhek kitinpáncélját, és szívogatják őket. Ezzel nemcsak utat nyitnak a káros baktériumoknak vagy vírusoknak, melyek a „seben” keresztül bekerülhetnek a méh „véráramába”, de károsítják zsír-fehérje rétegét is. A huzamosabb ideig tartó mínusz húsz fokos hideget az ilyen méhek nem élik túl. Ebben az esetben már nem lehet sokat tenni, csak bízni abban, hogy tavaszra marad valamennyi méhecske az érintett családban, és elhatározni, hogy következő évben jobb varroagyérítési stratégiát alkalmazunk. Lehetőleg olyat, amely elősegíti, hogy már őszre minél kevesebb atka legyen a családban. Persze ha tehetjük, és még van értelme, továbbá az időjárás engedi, pincézzük, vagy vigyük nagyon óvatosan, rázkodás nélkül, védett helyiségbe a méheket, ahol nem érik őket az extrém mínuszok. Fiasítás Kevés mézkészlettel telelt be a méhész, és már korán elkezdődött a fiasítás. A fiasítás még a régi „szép” időkben is elkezdődött február közepén. (Mostanában előfordul, hogy az enyhe idő következtében szinte le sem áll, ami a varroa túlszaporodásának rendkívüli módon kedvez.) Szokássá vált, hogy február közepén – márciusban a méhészek mézlepényt készítenek, és beteszik a fiasítás fölé, a fürtre. Extrém hidegben azonban ezzel is óvatosan bánjunk, inkább várjunk néhány napot, és csak enyhébb időben tegyünk be mézlepényt! Ha viszont biztosak vagyunk benne, hogy méheinket az éhhalál fenyegeti, óvatosan betehetjük a lepényt, vállalva a rizikót, hogy akciónk megbontja a fürtöt. Mézharmat jelenléte Rossz minőségű a mézkészlet, például ha mézharmatból áll. A mézharmattal kevert, többnyire virágmézből álló készlet vagy szeptember közepéig feletetett cukorszirup nem okoz gondot. Ha azonban nyár végén és ősszel virágtalan időszakban azt látjuk, hogy hordás van, akkor a fedelezetlen mézet (egyik ismérve a tájainkon hordott késői mézharmatnak a fedelezetlenség) természetesen még ősszel, pörgessük ki, és csakis azt. A közhiedelemmel ellentétben a napraforgóméz igencsak jó a telelésre. Nagy mennyiségű és kiváló minőségű fehérjéinek köszönhetően a méhek immunrendszerére a napraforgóméz, kutatások alapján, jó hatással van. Penész és baktériumok jelenléte a kaptárban A kaptárak rossz minősége vagy helytelen elhelyezése miatt nagy mennyiségű páralecsapódás keletkezik a kaptárban, mely kedvez a penész-, illetve egyéb gombáknak, baktériumoknak, vírusoknak. Ezt a kaptárak figyelésével könnyen észleljük, hiszen a bejáratnál vizesedés látható, esetleg megjelenhet penész vagy méhhullák. Erre a problémára az extrém hideg még jó hatással is van, hiszen a pára ilyenkor megfagy a kaptárban – a méhfürt sohasem a kaptárt fűti! –, korlátozva a károkozók szaporodását. Viszont az ilyen kaptárakban vagy helyeken a méhek immunrendszere legyengülhet. Figyeljük meg ezeket a helyeket és kaptárakat, és a következő évben ilyen helyekre (pl. északi szélnek extrém módon kitett helyek, de egyéb körülmények között is előfordulhat fölösleges páralecsapódás) ne tegyük a kaptárokat! Gyors beavatkozásként enyhébb időben vegyük le a fóliát, takarást a fiasításról, és tegyünk a fészekre lazán elhelyezve több kartonréteget, mely el tudja szívni a nedvességet. A kaptár hátulját is emeljük meg enyhén, hogy biztosítsunk folyamatos elfolyást a keletkező nedvességnek. A bejárat megnagyobbítása is hasznos lehet (egérráccsal vagy rácsos dróttal, továbbá kátránypapírral védve). Az igazi megoldás erre a problémára persze a jól elhelyezett és jó minőségű kaptár. A fenti megjegyzések fontosak, de mindenekelőtt vegyük figyelembe, hogy a méheknek télen nyugalomra van szükségük. Ne bontogassunk kíváncsiságból télen kaptárt, és vigyázzunk arra is, hogy állatok, gépek ne zavarják meg őket!

Zöldi István, Csíkszéki mézlovag, Hargita Megyei Méhészegyesület