Egy Hargita megyei kis faluban, Székelyszenterzsébet határában százas létszámban élnek szürkemarhák. A jószágok gazdája Kincses Kálmán, aki lelkipásztori tevékenysége mellett a pásztorság ezen műfaját is jó szívvel műveli. Látogatásunk során beszéltünk a fiatal generációról, megismerkedtünk szürkemarha-állományával, megtudtuk, hogy mennyi mindennel gazdagodhat egy gazda, nem utolsósorban pedig betekintést nyertünk egy olyan gazdaságba, ahol az állatok természetközelben, szabadtartásban élik mindennapjukat Székelyföld egyik legnagyobb szürkemarha-állományához látogattunk el, amely Székelyszenterzsébet határában helyezkedik el. A gazdaságban Kincses Kálmán vezetett körbe, aki nemcsak lelkipásztorként tevékenykedik, hanem a pásztorság azon műfaját is végzi, ahol a jószágokra kell hogy gondja legyen. – Nem szerepelt a gyerekkori álmaim között semmilyen szarvasmarha tenyésztése. A mezőgazdaság témaköre sem állt hozzám közel, nem úgy nevelkedtem, hogy szoros kapcsolatban legyek ezzel az ágazattal. Elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag ők kerestek meg engem, amikor 2007-ben Ördög András lovas barátom felajánlásából három szürkemarhaborjúval gazdagodtam. Mivel erről a fajtáról volt szó, nyitottam álltam a dolgokhoz, hisz mindig is csodáltam ezt a fajtát, akár képes könyvekben vagy képernyőn nézve. Láttam benne fantáziát, így zöld utat adtam nekik – számolt be a kezdetekről Kincses Kálmán. A tiszteletes elsősorban lovakat tenyésztett, hisz mindig is az volt a vágya, hogy ha vidékre költözik, akkor lehessen saját lova. Volt, amikor akár kilenc lovat is kitelelt, de fel kellett ismernie a lehetőségei határait, így mára csak annyi lovat tart, hogy a család összes lovasának lehessen saját állata. A gazdálkodás tehát a lovak szeretetéből kezdődött, bár viszonylag különbözik ez a két dolog, mégis vannak közös pontok. [caption id="attachment_138958" align="alignnone" width="1600"] Kincses Kálmán. Nemcsak lelkipásztorként tevékenykedik[/caption] Fontos óvni területeinket – Visszaemlékszem, hogy amikor megérkeztek az első borjak, egy talpalatnyi földterületem se volt, amit a magaménak tudhattam volna. Mindig óvatos vagyok, amikor azt mondom, mennyi föld van a tulajdonomban, mert 43 éves vagyok, a föld pedig több millió éves. Úgyhogy a ki kié kérdéskör és viszonyrendszer mindig izgalmas feszültséget szül az emberben. Inkább a rám bízott földnek nevezném, amit megpróbálok élőnek, szervesnek, élethozó földnek megtartani és nyilván olyan gazdálkodást folytatni, amellyel nem pusztítok semmit – jegyezte meg Kincses Kálmán. Mint megtudtuk, igyekeznek a bió eszméket előtérbe helyezni, vegyszermentes gazdálkodást folytatni. A földeken úgy szeretnének gazdálkodni, hogy hosszú távon, akár száz év múlva is teremni tudjon. Kincses Kálmán véleménye szerint nagyon fontos lenne ennek több figyelmet szentelni, hisz ha különböző vegyszerekkel fertőzzük a termőföldet, akkor nem biztos, hogy a dédunokáknak is olyan könnyű lesz a termelés. Fejlesztések, jövőbeni tervek Kincses Kálmán gazdaságában az elmúlt tizenkét év az állomány és a gazdaság fejlesztéséről szólt. – Három borjúval kezdtük, és mára már százas nagyságrendben beszélhetünk. Nyilván az elmúlt évek arról szóltak, hogy megfelelő körülményeket teremtsünk nekik, és lehetővé tegyük a természetes szaporulatot. Természetesen a fejlesztések terén mezőgazdasági gépeket kellett beszerezni, szénatárolót építeni, illetve olyan helyet kialakítani, ahol a téli etetést szenvedésmentesen lehet elvégezni – tudtuk meg. Mivel a szürkemarhák szabadtartásban élnek, ezért éjjel, nappal, nyáron és télen is a szabadban tartózkodnak. Az elején számos nehézséggel kellett szembenéznie a lelkésznek, hisz ezek a jószágok mindig gulyában vannak, így a csapadékos időben elég nagy kárt tudtak tenni bizonyos területekben. Mint megtudtuk, bár villanypásztor védi az állatokat, csoportosulva védekeznek az esetleges vadtámadásoktól, segítség nélkül hozzák világra a borjakat. A minimális törődést igénylik, és Kincses Kálmán azon igyekszik, hogy megmaradhassanak természetes körülményeik között. Nehézségek, mint minden gazdaságban, itt is adódtak, hisz a település eléggé vízszegény, így távolról kellett vizet vezessenek a szarvasmarháknak. – A jövőbeni tervekre azt szoktam mondani, ha mi nem fogyasztjuk el őket, akkor ők fogyasztanak el minket. Szép dolog a szaporítás, de mint mindennek, ennek is van egy felső határa. Muszáj felismernünk a saját képességeinket és felmérni, hány jószág kitelelésére van lehetőségünk. A szaporítás mellett el kell indítani a feldolgozás műveletét is, hiszen vétek lenne, hogy ezt az egészséges húst veszni hagyjuk. Egy pályázat révén tervben van egy feldolgozó építése is, hisz felelősek vagyunk azért, amit előállítunk. Ahogyan a földet sem, úgy embertársainkat sem akarjuk mérgezni. Ez is nevezhető egy szolgálatnak, hisz a sok ismeretlen élelem mellett az egészséges, vegyszermentes termékek előállítása mindenképp előnyt élvez – vélekedett Kincses Kálmán. Eszmei és lelki feltöltődés Kívülállóként talán az ember nem is feltételezné, milyen megfoghatatlan értékeket ad egy gazdaság, az állatok közelsége. Ezzel nincs másképp Kincses Kálmán sem, hisz elmondása szerint a mai napig tanul tőlük valami újat. – Nagyon sokat tanultam a jószágaimtól. Amikor az állat saját természete szerinti létezés feltételeit tudja élni, akkor ez nekem a békességet és a harmóniát juttatja eszembe. Kijövök, elnézem a marhákat, ahogyan békésen legelnek, látom, ahogyan egymás között kialakították a hierarchiát. Ahogyan egy anyaállat védi a borját, ahogyan pedig lábra tud állni, ősi ösztönökből adódóan az anyaállat rögtön elviszi és a legelső bokorba elrejti őt. Amikor ezt látja az ember, ezekkel az ősi és eredendő törvényszerűségekkel, energiákkal találkozik, kiegyensúlyozza azt az életformát, amelyet napjaikban eléggé túlpörgetve élünk – mondta el. A kitartás a kulcsa mindennek Mostanában eléggé elterjedt kérdéskör a fiatalok itthon maradása. A fiatalabb generáció valamilyen oknál fogva nem mindig itthon látja a jövőjét, ez pedig igaz a mezőgazdaságra is, hisz sokaktól távol áll ez a tevékenység. A lelkipásztort arról kérdeztük, hogyan vélekedik erről a témakörről, mit lát a probléma forrásaként. – Van egy generáció, amelyik az iparosodás miatt kiesett az állattenyésztés világából, ráadásul nem is látja értelmét az egésznek. Egyrészt azért, mert az örökségként maradt istállós és pár tehenes megoldásról érzik, hogy nem jövedelmező, a másik pedig, hogy az ember óhatatlanul is rabja a saját állatainak, mert reggel, este és ünnepnapokon is enni kell adni, el kell látni őket. Nem kis munkát igényel, és valószínűleg ez elvette az emberek kedvét. Valóban, néhány esetben kínszenvedéssé válik az egész történet, az ember belevág egy pályázatba, és végeláthatatlan bürokratikus folyamatokon kell végigmennie. De ha az ember abból indul ki, hogy akkor születtek a nagy dolgok, amikor bátrak voltak, akik mertek, akkor elindul és azt mondja, ha fát vágnak a hátamon, ezt akkor is végigviszem. Csakis így láthat fényt a kínkeserves út legvégén. Nyilván vannak, akik megcsömörlenek ettől az egésztől és inkább félreállnak, de azt gondolom, ha kellő akarattal fog neki az ember, akkor bármi teljesíthető – fejtette ki véleményét Kincses Kálmán. Hozzátette, hogy ideje lenne ismét szövetkezetekben gondolkodni, hisz az idei év számára is azt bizonyította, hogy ha az emberek segítenek egymásnak, akkor számos, heteken át tartó munkafolyamat akár pár napon belül elvégezhető közös munkával.

Szilágyi Dalma-Orsolya