Lázár Zsolt jelenleg testnevelői pályája tizenegyedik évében jár, Székelykeresztúron, a Petőfi Sándor Általános Iskolában tanít. Számos sportágban és szerepkörben kipróbálta már magát, szereti aktívan élni az életét, viszont családi állapotának változásával néha fontos döntéseket kell meghoznia. Nagyon szeret a gyerekekkel foglalkozni, ezért is választotta hivatásának a testnevelést. A labdajátékokat figyelembe véve több sportágban is kiemelkedő eredményeket tud felmutatni. – Hogyan és mikor alakult ki a sport iránti szeretete? – Székelykeresztúron tömbházban nevelkedtem, a sport iránti szeretetem már egészen kiskoromban kialakult. Gyerekkoromban nem igazán ültünk otthon, hat-hét évesen az utcákat jártuk, mindig ott voltunk, ahol a labda pattogott, sokat játszottunk a nagyobbakkal is, ennek következtében hétéves korom óta futballozom is, több sportággal megismerkedtem már egész fiatalon. Mondhatni, gyerekkoromban az időm nagy részét „tekergéssel”, a szabadban való játékkal töltöttem el. Nagyjából tizenkét éves koromig laktunk tömbházban, majd azt követően költöztünk családi házba, de továbbra is Székelykeresztúron laktunk. A sportot tekintve szüleimet inkább közömbösnek mondanám. Úgy igazából sem ellene, sem pedig mellette nem voltak a sportkarriernek. Nem voltak kifejezetten sportkedvelők, azonban eléggé aktív életet éltek. Munkás, dolgos emberek voltak, és sohasem ellenezték, hogy sportoljak vagy éppen kint maradhassak a többiekkel játszani, egészen addig, amíg a tanulás rovására nem ment. Persze időnként az is megtörtént, amiből aztán adódtak kisebb konfliktusok, de mindig megoldottuk. A sport iránti elkötelezettségemet azonban nem tőlük örököltem. – Mikor döntötte el, hogy testnevelő tanárként szeretne dolgozni? – Tanulmányaimat a Székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumban végeztem első osztálytól egészen az érettségi diploma megszerzéséig. Középiskolában, tíz-tizenegyedik osztályos koromban fogalmazódott meg bennem, hogy testnevelő tanárként helyezkedjem el a későbbiekben. Vagy hogyha nem is testnevelőként, de mindenképpen gyerekekkel foglalkozni és edzőként dolgozni valahol. Az egyetemet Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem testnevelés és sport szakán végeztem. A három év alapképzés után ugyanitt a mesterképzést is elvégeztem. A mesterképzés második évében a versenyvizsgát is sikeresen vettem és elkezdtem tanítani. – Van egy olyan gondolat, esetleg mottó, amely szerint az eddigiekben alakítani próbálta az életét? – Mottóm nincs, ugyanakkor aszerint próbálok élni, hogy csupán egyszer élünk, egy életünk van. Ezt az egy életet próbáljuk meg maximálisan kihasználni. Az életemet tartalmasan szeretem élni, sok élménnyel és változatosan. Nem szeretek egyik napról a másikra ébredni és lefeküdni, mindig vannak kisebb-nagyobb célok az életemben, és szeretem kipróbálni az újdonságokat. Értelemszerűen vannak rossz élmények is néha, de nem számít, azokat is meg kell élni, legyen szó sportról, munkáról vagy bármi egyébről. – Hogyan alakult testnevelői pályája a kezdetektől egészen a jelenig? – Testnevelői pályám első állomása Farkaslakán, a Tamási Áron Általános Iskolában volt. Egy erős közösség része lehettem, és volt szerencsém három évet abban az iskolában tanítanom. Nagyon jó képességű gyerekekkel dolgozhattam együtt ez idő alatt, viszont mindenképpen szerettem volna az otthonomhoz közelebb elhelyezkedni. A második versenyvizsga után a Székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumban kaptam testnevelői állást, ezt is akartam, hiszen ebben az iskolában tanultam tizenkét évet. Remek időszak volt, számos versenyen és kiránduláson vettünk részt a gyerekekkel, azonban mivel nem címzetes állásom volt, öt év után váltanom kellett. Egy rendkívül sikeres versenyvizsgának köszönhetően 2018-ban Székelykeresztúron, a Petőfi Sándor Általános Iskolában szereztem címzetes állást, ahol jelenleg is tanítok. Lassan tizenegyedik éve vagyok a testnevelői pályán. Összességében elégedett vagyok pályám alakulását illetően, bár kezdetben kissé csalódott voltam, hogy el kellett hagynom az előző iskolát, ahol szinte a fél életemet töltöttem. De első pillanattól kezdve jó fogadtatásban volt részem az új iskolában, a kollégák, az igazgatóság és a diákok részéről egyaránt. Most már úgy érzem, megtaláltam a helyemet, és itt szeretném folytatni a pályafutásomat, ameddig csak lehet. – Milyen a kollégákkal és a diákokkal a kapcsolata? – A kollégákkal remek a kapcsolatom, főleg azokkal, akikkel megtaláljuk a közös kapcsolódási pontokat. Azt viszont megjegyzem, a diákokkal szemben szigorú tanárnak tartom magam. Az óráimat szeretem változatosan, minél élménydúsabban tartani, hogy élvezzék a testnevelésórákat és minél több jó élménnyel távozhassanak az óráimról. Természetesen vannak diákok, akik nem igazán kedveltek meg, ezzel sincs semmi gond, hiszen nem mindenkinek tetszik a karakterem, nem mindenki szereti a sportokat. Vannak viszont ellenpéldák is, akik annak ellenére, hogy már végeztek az iskolával, még úgy is jó kapcsolatot ápolunk a mai napig, baráti viszony is kialakult néhány esetben. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy meglegyen a kapcsolódás, a rokonlelkűség, egyfajta sportbeállítottság. Mindenekelőtt persze a legfontosabb, hogy az alapvető emberi értékek, mint a becsület, rendszeresség és következetesség meglegyenek. – Milyen jelentőséggel bír, mi a szerepe a sportnak az életben, a környezetében? – A sport, mint már említettem, gyerekként megfogott, rengeteg sportágat és játékot kipróbáltunk. Néha mutatok olyan játékokat a gyerekeknek, amiket az én gyerekkoromban játszottunk, de ők most nem ismerik. Miután az egyetemről hazaérkeztem, a sportot a Székelykeresztúr Egyesülésnél folytattam a megyei labdarúgó-bajnokságban. Nagyon szép eredményeket értünk el, többek között kétszer megyei bajnokok lettünk, illetve zsinórban négyszer megnyertük a Románia-kupa megyei szakaszát. A koronavírus-helyzet beköszöntét megelőző kilenc év a futballban felejthetetlen számomra. Számos élménnyel és baráttal gazdagodtam ebben az időszakban, jó eredményeket értünk el ezzel a csapattal, a megyei teremlabdarúgó-bajnokságot is négyszer-ötször megnyertük, és számos kispályás tornán vettünk részt az ország és az anyaország különböző pontjain egyaránt. Egészen jó eredményeket sikerült begyűjtenünk. Legtöbb esetben mindig a tornák élmezőnyében zártunk. A foci mellett egy idősebb társaság körében jó pár évet lábteniszeztem is, ezt az időszakot nagyon szerettem, talán ennek is köszönhetem egyrészt a későbbi sikereimet. 2017-ben megismerkedtem a teqballal, megragadva a lehetőséget, megpróbáltam a legtöbbet kihozni a sportágból. Napi több óra edzésen vettünk részt. Még abban az évben kijutottunk az első teqball-világbajnokságra, amelyet Magyarországon tartottak, itt nagy meglepetésre párosban sikerült világbajnokok lennünk, egyéniben harmadik helyezést értem el. A következő két évben is kijutottunk a világbajnokságra, és páros versenyszámban mindkét alkalommal a dobogó harmadik fokára állhattunk fel. Ezenkívül részt vettem még számos nemzetközi tornán és sportgálán, ahol több dobogós helyezést szereztem és találkozhattam híres focistákkal, amelyek felejthetetlen élményt jelentenek. Mindemellett eljárok teniszezni, lábteniszezni, asztaliteniszezni, bár mindegyik sportra egyre kevesebb időm jut, mivel időközben a család is gyarapodott, és az embernek döntenie kell, hogy mire mennyi időt tud szakítani. Szeretek minél több időt eltölteni a természetben, az egyik általam kedvelt szabadidős tevékenységem, hobbim a horgászat. – Rendkívül aktív a sportélete. Jut egyáltalán idő a családra is? – Az elmúlt időszakban családunk létszáma négy főre gyarapodott, van egy kedves feleségem és két kisgyerekünk. Kislányom hároméves, a kisfiam nyolc hónapos. A gyerekeim születése előtt aktívabb életet éltem, nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, tartottam már foci-, kézilabda-, tenisz- és kosárlabdaedzéseket is. Viszont most már mérlegelni kell, hogy mire mennyi időt szakítok, meg kell találnom az egészséges utat. A sport eléggé háttérbe szorult, de ezt nem bánom, hiszen most a legaranyosabbak a gyerekek, a nullától nagyjából nyolc-kilenc éves korukig, később már nem biztos, hogy majd annyi időt akarnak a szüleikkel tölteni. Éppen ezért meg kell ragadni minden alkalmat, hogy minél többet lehessünk velük. Nem egyszerű, de mindenképpen fontos, hogy az ember eldöntse, mivel mennyi időt foglalkozik, főleg az idő múlásával érződik ez igazán.

Vlaicu Lajos