Sakksuli (509.)

HN-információ
Harc a sakkvilág trónjáért A legutóbbi Sakksuliban megemlítettük, hogy a nézők nemtetszését váltotta ki a világbajnoki döntők történetében rekordnak számító 19 döntetlen sorozat. Carlsen tanult a „dorgálásból”, a hatodik játszmát győzelemig „nyúzta”, a megtett 136 lépéssel pedig a vébék történetének leghosszabb játszmáját alkotta Dubajban. Carlsen előbb vezért áldozott két bástyáért, de Nyepomnyascsij pontos játékkal tarthatta volna a döntetlent. Az addig nagyon szívósan játszó Nyepo „megpuhult”, láthatóvá vált, hogy az orosz nagymester nincs szokva a páros mérkőzésekhez. Magnus Carlsen norvég világbajnoknak ilyen tekintetben sokkal nagyobb a rutinja, hiszen ötödik trónvédésére készül. Egy erőtlen kihívót láthattunk a 7. játszmában is, aztán ellenfele durva hibáit kihasználva Carlsen újabb két partit nyert, és 6–3 arányú vezetésre tett szert. Nyepomnyascsijnak a hátralévő öt mérkőzésből legalább hármat meg kell nyernie a döntetlen kiharcolásához úgy, hogy a norvég klasszis 54 világbajnoki meccséből csak kettőt veszített el. A 14 játszmára tervezett csatában a győztes az lesz, aki eléri a 7,5 pontot. Döntetlen (7–7) esetén rövidített játszmák következnek. A vb-döntő összdíjazása 2 millió euró, amelyből a győztes 60 százalékot, a vesztes 40 százalékot kap. Ha rövidített játszmák döntenek, a pénzelosztás aránya 55–45 százalék. A párharc, amelyet a Dubajban zajló világkiállítás keretében rendeznek meg, legkésőbb december 16-án zárul. Vezéráldozat December 3. és 12. között tartják a London Chess Classicot, amelyen Anglia – Világválogatott mérkőzést is játszottak. Utóbbi csapat Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett francia válogatott 27 éves játékosa, Maxime Lagarde (2638) vezéráldozattal nyert a házigazdák 37 éves nagymestere, Luke J McShane (2655) ellen. A francia nagymester három könnyűtisztet kapott a vezérért, és erre szokták mondani, hogy „sok lúd disznót győz”. McShane – Lagarde Szicíliai védelem 1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.g3 d5 4.ed5 ed5 5.d4 cd4 6.Hd4 Hc6 7.Fg2 Fc5 8.Hc6 bc6 9. 0–0 Hf6 10.c4?! (a logikusnak tűnő lépés helyett 10.Be1+ Fe6 11.Hc3 0–0 12.Ha4 Fe7 13.Fe3 kellett a c5-mező birtokba vételével) 0–0 11.cd5 Fa6 12.Be1 cd5 13.Hc3 Vb6 14.Fe3?? (besegít sötétnek az örökzöld kombináció alkotásába, de 14.Vc2 Bac8 után is sötét kezdeményezne) d4 15.Ha4 de3!! 16.Hb6 ef2+ 17.Kh1 fe1V+ 18.Ve1 Fb6 19.Fa8 Ba8 20.h3 (a nyúlcipő sem segít már, 20.Kg2 Be8 21.Vd1 Be2+ 22.Kh3 Fc8+ 23.g4 Fg4+ 24.Kg3 Fc7+ 25.Kh4 Bh2+ 26.Kg5 h6 és „parasztmatt”) Be8 21.Vd1 Be2, és világos feladta (0–1). Miniatűr játszma A tavaly októberben bemutatott netflixes sorozat, A vezércsel, no meg a járványügyi helyzet hatására nagyon elterjedt a világhálós (online) sakkozás. Ennek lebonyolítására több platform is létrejött, közülük a Chess.com a legismertebb, de az ingyenes Lichess.org oldalnak is sok követője van, és pszeudonim alatt naponta több millió partit játszanak. A sakkot kedvelő Sógor Csaba tizenhárom évig (2007–2019 között) volt EP-képviselő Brüsszelben, Kaszparov exvilágbajnok szimultánján is játszott. A négygyerekes református lelkész a Lichessen (https://lichess.org) 1811 pontszámot gyűjtött össze, és sötéttel annyi lépésből adott mattot 1873 pontos ellenfelének, ahány évig szorgalmazhatta az EU-ban a sakk iskolai bevezetését. GerardoAN10 – Csaba64 Kettős huszárjáték 1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Hf6 4.Hg5 d5 5.ed5 Hd4! (Alexander Fritz német mester ötlete) 6.d6 Vd6 7.Hf7?? Vc6!! 8. 0–0 (8.Hh8?? Vg2 9.Bf1 Ve4+ 10.Fe2 Hf3 fojtott matt) Vc4 9.Hh8 He2+! (jobb 9…Vc2!! vagy 9…Hc2!!) 10.Kh1 Fc5 (10…Hc1!) 11.d3 Vg4 12.f3?? (12.Be1 kellett) Hg3+!! 13.hg3 Vh5 matt. Sakklexikon A sakkban használt kifejezések megismerése nélkülözhetetlen egy babérokra vágyó sakkozó számára. Az áldozat saját báb ütésre való felkínálása valamely cél érdekében, mint például tempónyerés, királyállás szétroncsolása, támadóesélyek teremtése. Ha az áldozat a megnyitásban történik, „cselnek” nevezik. Ha mindkét fél legjobb játéka esetén sikeres, akkor korrekt, ha nem, akkor inkorrekt áldozatról beszélünk. Félénk, passzív játékosok ellen még akkor is sikerre vezethet, ha egyébként inkorrekt. Némely játékos természettől fogva agresszív – Tal például, aki híres volt intuitív áldozatairól, azt mondta, nem annak bebizonyítására törekszik, hogy egy áldozat korrekt, hanem csak arra, hogy az nem inkorrekt. Koltanowski, Sir George Thomasnak arra a kérdésére, hogy elnézte avagy áldozta-e a minőséget, így felelt: „Ha vesztek, elnéztem, ha nyerek, akkor áldoztam.” Sakktanulmány Az ukrajnai születésű Ernest Levonovich Pogosiants szovjet-örmény sakkszerző 24 éves korában, 1959-ben szerkesztette az ábrán látható tanulmányát, melyben mindkét fél királyát veszély fenyegeti. Az anyagi egyensúly ellenére világos futó és vezéráldozattal gyűjti be a teljes pontot: 1.He5+ (felfedett sakk) Ka5 (1…Kb5 után 2.Vb3+ Kc5 3.Vb4 matt) 2.Vd8+!! Kb5 (2…Vd8 után 3.Hc6+ Kb6 4.Hd8 nyer) 3.Fc4+!! Bc4 (3…Kb4 után 4.Fd5+ Kc3 5.Va5+ mattig megy) 4.Va5+!! Ka5 5.Hc4+ Kb5 6.Hd6+, és a sötét bástya is lekerül a tábláról.

Biró Sándor



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!