Hirdetés

Sakksuli (431.)

HN-információ
Győzelem a világbajnok ellen Mihail Botvinnik tizenkét évesen ismerkedett meg a sakkal, melyet édesanyja ellenzett és egyik alkalommal szemrehányóan megjegyezte: „Talán Capablanca szeretnél lenni?!” A sors iróniája, hogy Botvinnik első jelentős sikere két év múlva éppen José Raúl Capablanca elleni győzelme volt, mikor a moszkvai tornán játszó kubai világbajnok 1925. november 20-án 30 táblás szimultánt adott Leningrádban. A jelenlévő szakértők észrevették, hogy Capablanca már a játszma elején váratlan nehézségekkel találta magát szemben. A 14 éves Mihail – aki ekkor csak másodosztályú minősítésű sakkozó volt – olyan lépéseket tett, amelyek hamarosan veszélyeztették a világbajnok hadállását. Capablanca egyenletes lassú léptekkel táblától tábláig sétált. Amikor azonban újra és újra Mihail elé ért, egyre hosszasabban álldogált a táblánál. Sokan szurkoltak a leningrádi diáknak, főleg iskolatársai, akik titokban remélték, hogy meglepetésnek lehetnek tanúi. A kis Misa egyre jobban állt a nagy ellenféllel szemben, aki egyszer a bábok feldöntésével ismerte el vereségét. Capablanca – Botvinnik Vezércsel 1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Hf6 4.Fg5 Hbd7 5.e3 (Persze nem 5.cd5 ed5 6.Hd5?? Hd5!! 7.Fd8 Fb4+ 8.Vd2 Kd8 9.e4 Be8 10.Fd3 Hf4!! miatt.) Fb4 6.cd5 ed5 7.Vb3 c5! (Élesre tölt.) 8.dc5 Va5 9.Ff6 Hf6 10.0-0-0? (Minden későbbi bajok forrása. 10.Fd3 Fd7 11.a3 Fc3+ 12.Vc3 Vc3+ 13.bc3 Ke7 egyenlő végjáték lenne.) 0–0 11.Hf3 Fe6 12.Hd4 Bac8 13.c6 Fc3 14.Vc3 (14.bc3 He4 15.Vb2 bc6 sötét előnyével.) Va2 15.Fd3 bc6 16.Kc2 c5 17.He6 Va4+!! (17…fe6?! 18.Ba1! d4 csak döntetlen.) 18.b3 Va2+ 19.Vb2 Vb2+ 20.Kb2 fe6 21.f3 Bc7 22.Ba1 c4 23.bc4 bc4 24.Fc2 Bb8+ 25.Kc1 Hd5 26.Be1 c3 27.Ba3 Hb4 28.Be2 Bd8 29.e4 Bc6 30.Be3 (30.Ba7 Bd2!! nyer.) Bd2 31.Bec3 (31.Fa4 Bg2!! nyer.) Bc2+ 32.Bc2 Bc2+ és a kubai világbajnok feladta (0–1). Tárgyalások Aljechinnel 1938-as év nevezetes Botvinnik számára : a hollandiai AVRO-tornán nyer Aljechin és Capablanca ellen. Aljechinnel páros mérkőzésről tárgyal, melyről később így emlékezett meg: „A verseny zárónapján közöltem a világbajnokkal, hogy szeretnék vele bizalmas megbeszélést folytatni. Aljechin azonnal megértette, hogy miről van szó, és a találkozóra a következő napot jelölte meg. Úgy tűnt fel nekem, hogy a világbajnok szemében elégedettség villant fel. Ez reménnyel töltött el engem, de fiatalságom miatt nem értettem meg azonnal, hogy Aljechin azért igyekszik páros mérkőzést vívni éppen szovjet nagymesterrel, mert az ő szempontjából ez a legkényelmesebb út a hazájába való visszatérésre. Másnap egy csésze tea mellett egy óra alatt megállapodtunk, hogy a világbajnok díja 6700 dollár. Aljechin beleegyezett, hogy megbeszélésünk titokban maradjon. Megállapodtunk, hogyha megjönn a hivatalos kiírás, a bejelentést a szovjet sakkszövetség teszi meg. Elbúcsúztunk, és többé sohasem láttuk egymást…” Világbajnoki címszerzés Aljechin 1946-ban bekövetkezett halála miatt megüresedett a sakkvilág trónja, ezért 1948 tavaszán a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) úgy dönt, hogy Hágában, majd Moszkvában hat nagymester 4-4 mérkőzésen döntse el az új világbajnok kilétét. Közben az amerikai Reuben Fine egyetemi professzor úgy dönt, hogy abbahagyja a versenysakkot és visszalépése miatt a 17. világbajnoki torna résztvevőinek száma 5 főre csökkent, a küzdő felek 5-5 partit váltottak egymással. Botvinnik 3 pont előnnyel előzte meg Szmiszlovot és a sakkozás hatodik világbajnoka lett. Az 1938-as AVRO torna győztesét, az észt Paul Kerest négyszer is legyőzte. A hágai 10. fordulóban 1948 március 25-én bástyaáldozattal gyűjtötte be a teljes pontot barátja és nagy vetélytársa ellen. Botvinnik – Keres Nimzoindiai védelem 1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0–0 5.a3 Fc3+ 6.bc3 Be8 7.He2 e5 8.Hg3 d6 9.Fe2 Hbd7 10.0–0 c5 11.f3 cd4? (11...Hf8 kellett.) 12.cd4 Hb6 13.Fb2 ed4 14.e4! (Ezt nézte el Keres, aki 14.cd4 d5! ellenlökést, vagy 14.Vd4 Ha4 15.Fc1 Vb6 változatot tervezte.) Fe6 15.Bc1 Be7 16.Vd4 Vc7 17.c5 dc5 18.Bc5 Vf4?? (18...Vd8 után 19.Vb4 Bd7 20.f4 futópár és mozgó gyalogszerkezet biztosít előnyt világosnak.) 19.Fc1 Vb8 20.Bg5 Hbd7?? (Végzetes hiba, de 20...He8 21.Hh5 f6 22.Hf6+ Hf6 23.Vf6 után sem rózsás sötét állása.) 21.Bg7+!! Kg7 22.Hh5+ Kg6 (22...Kh8 23.Hf6 Ve5 24.Fb2 nyer.) 23.Ve3!! és sötét feladta (1–0). Sakkhumor Johannes Hermann Zukertort (1842–1888), a XIX. század egyik legjobb sakkozója – az egyik „koronázatlan világbajnok” – kénytelen volt egy ízben karddal megvédeni a sakkal kapcsolatos kijelentését. Zukertort lekicsinylően nyilatkozott arról, ahogyan porosz diákok játszottak egy általuk rendezett versenyen. „Ha egyáltalán följegyeznénk valamit erről a versenyről, az a gyászkrónikába kivánkozna. Annyi halva született ötletet és siralmas erőlködést láthattunk” – jelentette ki a mester. Zukertort a véleménynyilvánítást nem úszta meg párbaj nélkül, de nem esett baja, mert kitűnően forgatta a kardot. Tanulmány Mihail Botvinnik tanulmányok szerkesztésével is foglalkozott. Az ábrán látható kombinációt 14 éves korában, a világbajnok Capablanca ellen elért leningrádi szimultán győzelmének évében, 1925-ben okoskodta ki. A tiszthátrányban lévő világos mattot ad, a végállásban sötét királyát három „káros bábja” akadályozza a menekülésben: 1.g4+ Kh4 2.Fh6!! Vh6 (2…Hb4 3.Vh2 matt.) 3.Vh2+ Kg5 4.Vd2+ Hf4 (4…Kf6 5.Vh6 vezérnyerés.) 5.Vd8 matt.

Biró Sándor



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!