Ellenfeleket kaptak

HN-információ
Dublinban tartották meg tegnap délben a 2020-as labdarúgó Euró­pa-bajnokság selejtezőinek sor­solását. A magyarok öt-, míg a ro­mánok hatcsapatos csoportba kerültek, az ellenfeleket tekintve nem túl nehéz a csoportjuk, viszont merész lenne kijelenteni, hogy kijutnak az Eb-re. Dublinban tartották meg tegnap a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolását. Az ötvenöt ország válogatottját öt ötcsapatos és öt hatcsapatos csoportba sorsolták, a csoportok első két helyezettje, vagyis húsz csapat jut ki a 2020-as kontinensviadalra. négy válogatott pedig a Nemzetek Ligája 2020-as rájátszásából kvalifikálhatja magát az Eb-re. A tornát rendhagyó módon tizenkét országban játsszák, köztük Magyarországon és Romániában is lesznek mérkőzések. Az UEFA a sorsolási kalapokat a Nemzetek Ligája végeredménye alapján alakította ki. A magyar válogatott az E csoportba kapott besorolást, ahol a papírforma alapján a világbajnoki második helyezett Horvátország pályázik reálisan az első helyre, míg Wales, Szlovákia és Magyarország között dől el majd a második helyezés. Viszont Azerbajdzsánnak is nagy szerepe lesz a végső sorrendben, hiszen bármikor meglepheti főleg hazai pályán a nála erősebbnek ítélt többi csapatot. A románok az F csoportban kaptak helyet, itt reálisan a spanyol–svéd kettős hajt az első helyért, míg Norvégia és Románia leginkább abban bízhat, hogy sikerül majd pontokat rabolni az első két gárdától, így pedig elcsípni a második továbbjutást érő helyet. Feröer és Málta azonban bekavarhat a nagyok dolgában, a két válogatott már okozott selejtezőkön sok csapatnak kellemetlen meglepetést. A selejtezőket 2019. márciusa és novembere között játsszák le. A csoportok A csoport: Anglia, Csehország, Bulgária, Montenegró, Koszovó. B csoport: Portugália, Ukrajna, Szerbia, Litvánia, Luxemburg. C csoport: Hollandia, Németország, Észak-Írország, Észtország, Fehéroroszország. D csoport: Svájc, Dánia, Írország, Grúzia, Gibraltár. G csoport: Lengyelország, Ausztria, Izrael, Szlovénia, Macedónia, Lettország. H csoport: Franciaország, Izland, Törökország, Albánia, Moldova, Andorra. I csoport: Belgium, Oroszország, Skócia, Ciprus, Kazahsztán, San Marino. J csoport: Olaszország, Bosznia-Hercegovina, Finnország, Gö­rög­ország, Örményország, Li­ech­­tenstein. HN-összeállítás


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!