Biró Sándor az élmezőnyben zárt

HN-információ
Bled adott otthont november 17. és 30. között a szenior sakkozók világbajnokságának. A ötven év fölötti sakkozók viadalán a csíkszeredai Biró Sándor is részt vett, a Caissa SK sportolója az előkelő hetedik helyen zárta a világversenyt. November 17–30. között a hatezer lakosú szlovéniai Bledben tartották meg szenior sakkozók világbajnokságát, amelyen a csíkszeredai Biró Sándor is részt vett. A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) 1991-ben a németországi Bad Vörishofenben indította útjára a hatvan év feletti sakkozók számára kiírt világbajnokságot, az első kiírást a férfiaknál az akkor 70 éves Vaszilij Szmiszlov ex-világbajnok, a nőknél pedig a 69 éves Karakas Éva nyerte meg. A még nagyobb pénzbevétel céljából azonban öt évvel ezelőtt, 2014-ben a FIDE tíz évvel lecsökkentette a szenior korhatárt, nagyon megnehezítve ezzel az idősebb sakkozót éremszerzési esélyeit. Bledben ötvenhét ország háromszázharminc sakkozója – közöttük harminc nemzetközi nagymester, 44 nemzetközi mester és 47 FIDE-mester – küzdött a nagymesteri címmel is járó 50+ és 65+ világbajnoki koronáért. A versenynek a Bledi-tó partján fekvő Grand Hotel Toplice adott otthont, a nagy sakkmúlttal rendelkező szállóban rendezték 1931-ben a 14 fős tornát, melyen Aljechin világbajnok 5,5 pont előnnyel győzött, Tal 1,5 pont előnnyel nyerte az 1959-es vb-jelöltek tornáját, ahol négyszer is legyőzte a 16 éves Bobby Fischert, 1961-ben Tal egy ponttal megelőzte az őt legyőző Fischert, 2002-ben pedig itt rendezték a 35. Sakkolimpiát, ahol a magyar fiúk ezüstérmesek lettek. A Bledben tartott szenior sakk-világbajnokságot a 65 év fölöttieknél a férfiaknál a cseh Vlastimil Jansa, a nőknél pedig a grúz Nona Gaprindashvili nyerte meg, az 50 év fölöttieknél a nők között a luxemburgi Elvira Berend, a férfiak között pedig az örmény Karen Movsziszian nyerte meg a vébécímet. Biró Sándor nemzetközi mester Csíkszereda önkormányzatának támogatásával jutott el a bledi világbajnokságra, ahol az 50 év fölöttiek korcsoportjában a 106 fős csoportban tíz nagymester, tizenöt nemzetközi mester és tizenöt FIDE-mester társaságában játszott. A Caissa SK sakkozója mindvégig betegséggel – influenzával – is küzdött, de mesterhármassal fejezte be a versenyt: 7,5 ponttal a 11 lehetségesből 13 Élő-pontot nyert, a holtversenyes hetedik helyen végzett és csak a Buchholz-értékeléssel szorult a 12. helyre. Eredménye a tavalyi olaszországi világbajnoksághoz képest nagy előrelépést jelent. HN-összeállítás


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!