Adorján Attilát tavaly nyáron igazolta le a Csíkszeredai Sportklub. A 25 éves jégkorongkapus először szerepel szülővárosa felnőttcsapatában. A Csíkszeredában született hálóőr 2014-ben került Miskolcra, ahol már második szezonjában, 18 évesen komoly szerepet vállalt a MOL Liga-címvédő csapat újabb sikerében. Mindeközben a romániai válogatott kapuját is védte, emiatt négy év után szerepelhetett magyar színekben. Miskolci csapatával a szlovák Extraligában is szerencsét próbált, majd a finn másodosztályban töltött egy fél szezont. – Minden gyerek focizni akar. Hogy lesz valakiből jégkorongkapus? – Lehet, hogy a legtöbb gyerek vágya ez, de itt Csíkszeredában ez másképp van. Édesapám is jégkorongozott, de az egész város imádja ezt a sportot. Most valami elindult ott a focinál is, de jelenleg a hoki a legnépszerűbb sport. Úgy 4-5 évesen kezdtem el korcsolyázni. Az első két évben a mezőnyben játszottam, de ott is inkább a védekezés érdekelt. Hogyan lehet megállítani, megtörni az ellenfél lendületét, és így ismerkedtem meg a kapus szereppel. Nagyon tetszett, hogy esélyem van kivédeni a lövéseket, és a felszerelés is megragadó volt. Szépen-lassan beleszerettem a dologba. – Nem nehezítetted meg ezzel a dolgod? Hisz a többi játékossal ellentétben kapusból csak egy van. – Ha így tekintjük, akkor talán nagyobb kihívásnak tűnik, de gyerekként nem gondoltam erre. Persze, nem riadok meg a kihívásoktól, kapusként nagy a felelősségem, de szeretem, hogy rajtam van ez a teher. Jó érzés így játszani, hogy a teljesítményemmel akár tartást tudok adni a csapatnak. Egy jó teljesítménnyel nagyban hozzá tudok járulni a győzelemhez. – Mezőnyben sorokat cserélnek, így van lehetőség egy kicsit pihenni. Ezzel szemben neked végig élesnek és koncentráltnak kell lenned. Hogyan tartod a tűzben magad? – Ez minden sportban így van a kapusokkal. Végig koncentrálni kell. Mindenkinek megvannak a gyakorlatai, hogy hozza magát fókuszba, hogy csak a játékkal foglalkozzon és ne vonja el a figyelmét semmi. Ki kell zárni az ellenfelet, az időt, az eredményt. Csak a következő lépés számít. – 2016-ban szerződtél hivatalosan a Miskolci DVTK csapatához, ahol a magyarországi Erste Liga bajnokságában mutattad meg tehetséged már profi szinten, két bajnoki címet is szereztetek. Toronymagasan vezetted a kapusi rangsort mindkét évben. Miben másabb a csíkszeredai légkör, mint más csapatoknál? – Nehéz összehasonlítani, minden csapat más, mindenhol másfajta tapasztalatokkal gazdagodik az ember. Természetesen mindig hazavágynak azok a jégkorongozók, akik itt nőttek fel. Miskolcra nagyon fiatalon érkeztem, örültem, hogy a felnőttcsapatban védhetek. Ide, Csíkszeredában már tapasztaltabb kapusként jöttem, többen vannak a csapatban, akikkel együtt kezdtem a sportot. Nagy élmény újra itt találkozni valamennyiükkel és együtt játszani. – Az Erste liga legnagyobb szurkolótábora áll mögöttetek. Milyen érzés úgy jégre állni, hogy nektek szól a biztatás? – Nagy felelősség ilyen szenvedélyes szurkolótábor előtt jégre lépni, de függetlenül attól, hogy idegenben vagy hazai pályán játszunk, szoros meccseken a szurkolók képesek megadni azt a pluszenergiát, ami képes eldönteni a mérkőzés végkimenetelét. Vereség esetén is számíthatunk rájuk, így velük az is elviselhetőbb. – Miért lettél kapus? Nem féltél a több kilométer per órával száguldó korongtól? – Fiatalkorom óta a védekezés volt számomra a prioritás. Mindig arra törekedtem, hogy megakadályozzam a támadásokat, így számomra természetes volt, hogy a vasak között kötök ki. Az én posztom rengeteg felelősséggel jár, egy apró hiba is gólhoz vezethet, ami sorsdöntő lehet. Az érmének a másik oldalán ott van az, hogy egy jó teljesítménnyel megalapozhatom a csapat sikerét. Mondás is van rá, miszerint egy jó kapus felér egy fél csapattal. Kicsit összetettebb a dolog, én úgy tartom, egy jó védekezés és egy jól szervezett csapat elengedhetetlen a jó eredményekhez. Ami a félelmet illetti, sosem féltem a korongtól, édesapám kiskoromban mindig ügyelt, hogy korszerű felszerelésem legyen, így sosem érhetett komolyabb sérülés. – Volt olyan pillanat, amikor úgy érezted, nem ez az út, amit követned kellene? – Nagyon szeretem ezt a sportágat, mindig és most is az a véleményem, hogy csak úgy lehet valamit jól csinálni, ha szereted. Nem lehet félig, nem lehet kedvetlenül játszani, folyamatosan meg kell próbálni a száz százalékot nyújtani. Mindig hittem abban, hogy egyszer profi jégkorongozó leszek, ennek ellenére természetesen számos akadállyal kellett szembenéznem. Vannak olyan pillanatok, amikor az ember megkérdőjelezi önmagát és képességeit, de a körülöttem álló emberek segítségével sikerült átlendülnöm a nehézségeken. – Szerinted mi a siker titka? – Úgy gondolom, rengeteg külső tényezőnek is szerencsésen kell alakulnia ahhoz, hogy valaki profi jégkorongozóvá váljon. A szerencse mellett elengedhetetlen a kemény munka, kitartás, tehetség. A jégkorongban nagy kihívás felnőttcsapatokba bekerülni, abban a korban már nagyon fontos, hogy céltudatosan nap mint nap dolgozzunk azért, hogy kiharcoljuk a helyünk. Ott meg bizonyítani kell, hogy meg tudjuk állni a helyünk, és számíthatnak ránk. – Mi a véleményed a mostani csapatodról? Csapattársaidról? – Nem véletlenül nagyok az elvárások a csapattal szemben, a klubvezetés kivételesen erős és tehetséges keretet hozott össze idén. Számos nagy múlttal és kiváló adottságokkal rendelkező jégkorongozó játszik a csapatban. Ez önmagában nem elég ahhoz, hogy sikeresek legyünk, igazi csapattá kell válnunk, és mindenki maradéktalanul el kell végezze a rászabott feladatot. Szerintem jó úton haladunk afelé, hogy mindenki megtalálja a helyét a csapatban. Annak ellenére, hogy milyen különböző személyiségek vannak a csapatban, nagyon jó a hangulat, és mindenki egy irányba húz. Kezd összeállni a csapat szíve. – Milyen egyéni célokat fogalmaztál meg magadban, amikor Csíkszeredába érkeztél? – Elsősorban az a legfontosabb, hogy kiharcoljam a csapattársaim bizalmát, megmutassam, hogy számíthatnak rám nehéz szituációkban is. Emellett szeretnék minél több meccsen szerepelni, a játék minél több területén előrelépni és fejlődni. Továbbá, ha sikerül itt jó teljesítményt nyújtani, szeretném kiharcolni a helyem a magyar válogatottban is. – Egy nehéz mérkőzés után mi az, ami kikapcsol? – Próbálok mentálisan is, nem csak fizikálisan megpihenni. Gyakran meditálok, laza testmozgás is segít levezetni. Egy hosszú nap, mérkőzés után leginkább a családommal, szeretteimmel szeretek kikapcsolódni, de például a kutyasétáltatás is tökéletes módszer a pihenésre. – Tudod már mivel szeretnél foglalkozni profi karriered befejezése után? – Egyelőre nem gondolkozom ilyeneken, hiszen remélhetőleg még hosszú évek sora áll előttem a kapuban, leginkább az elkövetkezendő időre fókuszálok. Természetesen fontos és kell gondolni a távoli jövőre is, szeretnék a jégkoronggal foglalkozni profi karrierem után is. Mindenképp a sport területén helyezkednék el, Egerben két éve elvégeztem az egyetemet az Esterházy Károly Katolikus Egyetem Sporttudományi Intézetének sportszervezési szakán. Az egyetem nyitott pár lehetőséget számomra, amelyeket majd szeretnék kihasználni, ha eljön az ideje. – Egy kapusfelszerelés akár 20 kilogrammot is nyomhat? Hogyan lehet ekkora súllyal villámgyorsan mozogni? – Edzés és kondíció, meg persze megszokás a kezdetektől, a biztonság az első, így amekkora teher, akkora „áldás” is. A mai felszerelések már olyan technikákkal és korszerű tervezéssel készülnek, hogy amennyire csak lehet, megkönnyítsék a dolgunk. – Tudsz tanácsot adni a fiatalabb kapusoknak? Hogyan gyűjtöd az energiát meccs előtt? – Erre a kérdésre nincs szerintem egyértelmű válasz. Minden kapus másképp van programozva, mindenki azt csinálja, ami neki jó. Ha valami segít egy kapusnak, az nem biztos, hogy segít egy másiknak. Meccsek előtt szeretek egyedül lenni, összeszedni a gondolataimat, és mentálisan ráhangolódok a mérkőzésre.

Vlaicu Lajos