José Raúl Capablanca és Alexander Alekhine egy 1914-es mérkőzésen A harmadik hivatalos sakkvilágbajnok José Raúl Capablanca (1888–1942). A „kubai gépsakkozó” – ahogyan elnevezte a sakkvilág – a forró éghajlatú Havannában született 1888 november 19-én egy sokgyermekes, tehetős családban. Édesapja spanyol, édesanyja francia. Előbb ismerte meg a sakkozás szabályait, mint az ábécét. Édesapja sokszor hívott meg egy spanyol katonatisztet, akivel órákig sakkozott. A kis Raúl José a gyerekágyból hetekig szótlanul nézte a felnőttek szórakozásait, elleste a bábok menetmódját és a játék szabályait, egyszer egy szabálytalan lépésre is felhívta a felnőttek figyelmét, majd így szólt: „Én is játszani szeretnék!” Talán hihetetlen, de a négyéves gyerek legyőzte a felnőtteket! Apja elvitte négyévesen a gyerekét a híres havannai sakk-klubba, ahol rövid időn belül mindenki meggyőződött róla, hogy vezérelőnyt adva nem tudják legyőzni. A Kubában vendégeskedő francia–lengyel mester, Jean Taubenhaus a későbbiekben szerette ezt emlegetni: „Én vagyok az egyetlen sakkozó a világon, aki Capablancának vezérelőnyt adok!” Havannában ideális sakkozási feltételek voltak a fiatal tehetség fejlődéséhez. Capablanca elmondása szerint két esemény volt, amelyek felgyújtották benne a sakk iránti szenvedélyt: Steinitz – Csigorin történelmi havannai mérkőzése (1892), melyet évekig tárgyaltak, valamint Pillsbury vakjátszmái (1899). „Könnyű elképzelni azt a hatást egy gazdag képzelőerejű gyerekre, amit egy olyan ember vált ki, aki egyidejűleg képes 16 vagy még több vak sakkjátszmát, egyidejűleg vak dámajátékot játszani és közben whistelni! Pillsbury játéka szó szerint elektromos töltéssel töltött fel” – emlékezett vissza Capablanca. Tanulmányaival párhuzamosan gyorsan haladt felfelé a sakkozás ranglétráján, tizenkét éves korában 7–6 arányban legyőzi Juan Corsót, Kuba bajnokát. Középiskolái elvégzése után az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol vegyészmérnöki tanulmányokat folytatott. Tanulmányai miatt – 1905 és 1908 között – csak a karácsonyi szünidőben tudott időt áldozni a sakkra, de később a jó tanulmányi előmenetele lehetővé tette ezt számára. 1909 januárjában nagy szimultánkörutat tartott az amerikai városokban és 590 játszmából 560-at megnyert, a helyi sakknagyságokkal vívott 130 partiból 126 győzelem, 2 vereség és 2 döntetlen volt a mérlege. Még ebben az évben kihívta a földrész legjobb sakkozóját, Marshallt és 15–8 arányú diadala előre jelezte, hogy az egykori „csodagyerek”-ből „csodafelnőtt” lett. Új sakkcsillag fenyegeti az európai sakkhegemóniát. Szűk lett számára Amerika. Capablanca életkörülményei szerencsésen alakultak ahhoz, hogy elérhesse mindazt, amit csak akar. Diplomata lett, nyelvtudása, műveltsége, széles látóköre és nemzetközi tapasztalata, amelyet sok külföldi utazása alatt szerzett, erre alkalmassá tette. Kedvezményeket is kapott: Kuba párizsi követségére osztották be, de lehetővé tették számára, hogy akkor és ott versenyezhessen, ahol éppen kedve tartja. Kortársai szerint Capablanca a legfrissebb londoni divat szerint öltözködő igazi világfi volt, nagyvonalú, udvarias, kellemes társalgó, érdekelte mindenféle játék, szeretett bridzselni, teniszezni, lovagolni és táncolni. Capablanca a szerencse fia volt, mert amikor az első világháború kitört, akkor éppen hazafelé hajózott. Ugyanebben az időben vetélytársait, Aljechint, Bogoljubovot és másokat a félbeszakadt mannheimi verseny után a németek internálták, és csak hosszú diplomáciai tárgyalások után jutottak haza. Újabb dicsőség várt rá 1911-ben az óceán túlpartján, a színhely San Sebastian. Az ellenfelek között Európa legjobbjai. Ca­pa­blanca „jött, látott és győzött!” 1911 végén miután a díjalapot (10 ezer dollár) a bőkezű kubai mecénások biztosították, határozott lépést tett: hivatalos kihívást intézett Laskerhez a világbajnoki címért. Néhány nap múlva Lasker válaszolt, hogy elvben ő kész megvédeni címét, de számára néhány előnyös feltétellel, melyeket Capablanca becstelennek nevezett és visszautasított. Az első világháború kényszerszünet volt a sakkozásban, éppen úgy, mint a többi sportágban. A háború után egy vesztes ország sakkozóival nem akartak a győztesek mérkőzni, így Lasker egy ideig nem kapott versenyajánlatot. Tíz év telt el, 1921-ben újra terítékre kerül a Lasker – Capablanca világbajnoki páros mérkőzés gondolata. Lasker nyolcezer dollárt kért, de húszezer dollár gyűlt össze, melyből a győztes 60%-ot kap. Egy hosszú huzavona következett, talán Lasker érezte a vesztét, talán a korábbi igazságtalan követelését szégyellte, játék nélkül lemondott a trónról. Capablanca ezt nem fogadta el (!), végül létre jött a találkozó. A havannai klímára panaszkodó Lasker a 20 évvel fiatalabb ellenfele 9–5-ös vezetésénél feladta a harcot. Capablanca a világbajnoki címet 1927-ig uralta, akkor viszont Buenos Airesben az „Évszázad mérkőzésén” az orosz származású Alexander Alekhine a hat győzelemig tartó maratoni, 34 mérkőzés után 6–3 arányban legyőzte és később sem fogadta el a kubai visszavágási kísérleteit. Szentpétervári csata Szentpéterváron 1914 tavaszán rangos tornát rendeztek, melyen II. Miklós cár a világ öt legerősebb sakkozójának „nagymesteri” címet adományozott. Bár a Nemzetközi Sakkszövetség (melynek létrejöttét Capablanca is szorgalmazta) csak tíz évvel később alakult meg, a cár sakkminősítéseket adományozó kom­petenciáját senki sem vitatta. A cár kegyéből nagymester lett Lasker, Capablanca, Alekhine, Tarrasch és akkor a kissé kakukktojásnak tűnő Marshall. 1914 elején a mester Moszkvába látogatott, ahol bemutató partikat játszott Ossip Samuel Bersnstein ellen. A következő gyors győzelem után ránézett az órájára és felkiáltott: „Csodás! Még odaérek a balettra!” És a lovas hintón a Nagy Színházba hajtatott. Bernstein – Capablanca Vezércsel 1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Hf6 4.Hf3 Fe7 5.Fg5 0–0 6.e3 Hbd7 7.Bc1 b6 8.cd5! ed5 9.Va4 Fb7 10.Fa6 Fa6 11.Va6 c5 12.Ff6 Ff6 13.dc5 bc5 14.0–0 Vb6 15.Vc2 c4! 16.Bfd1 Bfd8 17.Hd4 Fb4! 18.b3?! Bac8 19.bc4 dc4 20.Bc2 Fc3 21.Bc3 Hd5! 22.Bc2 c3 23.Bdc1 Bc5 24.Hb3 Bc6 25.Hd4 Bc7 26.Hb5Bc5! 27.Hc3?? (27.Hd4 kellett.) Hc3 28.Bc3 Bc3 29.Bc3 Vb2!! és világos feladta (0–1). „Egyszerűen zseniális!” – vélekedett Botvinnik. Az alapsori mattfenyegetéssel bástyát nyer. Capablanca életfelfogása „Úgy gondolom – mondta egyszer –, hogy a sakkmestereket külön kellene arra nevelni, hogy miként éljenek és viselkedjenek. Napról napra ott ülnek egy dohányfüstös zugban, és nem gondolnak másra, csak a sakkra és megint csak a sakkra. Ez teljesen elhibázott életmód. Szervezetünk, bensőnk harmóniáját csak úgy tudjuk megtartani, ha szellemi erőfeszítés után fizikai megterhelést vállalunk. Ezért teniszezem én kora reggel, vagy kimegyek lovagolni a terepre, ahol zöld a fű és jó a levegő. Tartós szellemi erőfeszítés után az újabb és újabb erős koncentrációt igénylő szellemi tevékenység mindenképpen káros. Ezt ugyanúgy illene tudni minden mesternek, mint a különféle megnyitásokat.” Sakkaforizma „Én sok sakkozót ismertem, de köztük csak egy zseni volt – Capablanca! Az ő ideálja – manőverezés útján győzni. Capablanca zsenialitása abban rejlik, hogy képes volt kitapogatni az ellenfele pozíciójának gyenge pontjait. A legkisebb gyengeség sem menekül az ő éles szeme elől” – vélekedett Emanuel Lasker.

Biró Sándor