borús égbolt
A harmadik leütés elmaradt
Pál Laci emlékére
Valamikor a hetvenes évek elején (Istenem, nem is hiszem, ez még a múlt században volt…), a csíkszeredai gimnáziumban Mezey tanár úr hokiosztályában tanulva már az első év első hónapjaitól kezdve benne voltunk a város sportéletének a sűrűjében. Perceken belül mindent tudtunk, ami a megyeszékhelyen történt. Igaz, nem volt olyan sok történés… Kisváros voltunk akkor is, a jégkorongon kívül volt itt még foci, kézilabda, női röplabda…, és itt kérek bocsánatot a többi sportág képviselőitől, elsősorban a téli sportoktól, hiszen azért volt itt még sí, sífutás, biatlon, szánkó… nem folytatom. Aztán egyszerre egy csillagszemű, de anélkül is furcsa tekintetű, fanatikus fiatalember, az úttörők konokságával, komolyságával és hitével új sportágat honosított meg a városban. Tánczos-Gaál József két-három éve érkezett a megyeszékhelyre és 1968-ban alapította meg azt a sportágat, amelyről az egyik korabeli alapítóatya úgy emlékezik meg, hogy,,olyan volt akkortájt a mi cselgáncsunk, mint Móra Ferenc herepfedénye – sokan hallottak róla, de senki sem tudta, hogy mi is tulajdonképpen…” Rá egy évre már országos bajnokságon szerepeltek sikerrel a csíki dzsúdósok – és a sportág megállíthatatlanul elindult a sikerek felé. Pál László a hetvenes évek elején csatlakozott a fehér kimonós harcosokhoz. Az évek során sok mérkőzését láttam, szurkoltam végig. Őszinte barátok lettünk, mint sporttársai legtöbbjével. Pályája töretlen volt, katonasága idejét a Bukaresti Dinamónál töltötte, majd sporttanári diplomája megszerzése után elévülhetetlen érdemeket szerzett a csíkszeredai cselgáncs utánpótlásának kinevelésében. Versenyzőként a 86 kilogrammos súlycsoportban a földharcban volt szinte verhetetlen, a dzsúdó szabályainak értelmében ellenfeleinek bizony sokszor kellett háromszor ráverni a tatamira annak jeléül, hogy feladták a mérkőzést. Laci inkább elájult, de szinte soha sem adta fel. Életében mindig példát mutatott szerénységből, küzdeni akarásból, emberi tartásból. Akkor is, amikor a legkegyetlenebb ellenséggel, a pusztító betegséggel kellett szembenéznie. 68 éves korában maradt alul ebben a harcban. Méltósággal tudott itt is veszíteni. Nem ütötte le a hármat, emelt fővel győzte le a halál. Nyugodjál csendesen barátom, Pál László tanár úr! Emlékedet mindig megőrizzük.Aczél Péter László
