Azon szerencsés hallgatók között tudhatom magam, akik ugyan csak megfigyelőként, de részt vehettek a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencián, melynek Humán Tudományi Szekcióját idén a Szegedi Tudományegyetemen szervezték meg. Sokszínű előadásokat hallgathattam; hálás vagyok a művelődési „üdülésért”.

Különösképpen kedvező helyzetbe kerültem, avagy az élet azon „véletlen” egybeeséseinek egyikét tapasztalhattam meg, amikor pár nappal a magyar költészet napja után József Attila emlékét elevenítettük fel Szegeden. Tudniillik József Attila magyar–francia szakos hallgató volt a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, tanárnak készült. Érdekes egybeesés, vagy az élet iróniája, hogy az OTDK humán tudományi szekciójának előadásait ugyanabban az épületben tartották, ahol anno József Attila tanult és alkotott. További „véletlen”, hogy a szegedi Belvárosi Moziban megtekinthettem az új, idén forgatott mozifilmet, a Reménytelenül – József Attila pszichoanalízisét. Ahogy a cím is sugallja, József Attila személyét egy más megközelítésből mutatták be, melyben a költőóriás egy mentálisan és lelkileg roskadozó, öngyilkos hajlamú, feltehetőleg más embertársában is kárt okozó alakként jelenik meg. A film a költő nem költői oldalát hivatott kiemelni; egy olyan alkotás, mely tükröt tart a néző elé. A költő személyének egyik tükörvetülete a mestersége, a másik pedig az emberi, mélyebb, sorstépte arca. Erről a József Attilát játszó színész is többször említést tesz: „A költőt szeretik […], de nem engem. Engem senki se szeret, mert engem nem lehet szeretni.”

A film nagyon mély, olykor általam szinte követhetetlennek vélt, cikázó gondolatokkal van tele, ám folyamatosan ugyanahhoz a motívumhoz tér vissza: József Attila énje, miszerint nem lehet őt költői mivolta nélkül emlegetni. A produkció számtalanszor utal a költői énjére és a költő általános feladatára, az igazságkeresésre: „A szépirodalom nem tudja leírni az igazságot. Arra a költészet képes.” József Attila pedig váltig állítja, hogy ő csak a valóságot írja le, azt, amit és ahogy a körülötte lévő világot látta.

Összességében, mélyen elgondolkodtató filmet láthattam, melyben teljesen más megközelítésben mutatkozott meg József Attila személyisége, mint eddig bármikor. A film nem a költőt emelte ki és dicsőítette, hanem inkább egy olyan ember bemutatására összpontosított, akit a sors megviselt. Bomlott elméje ellenére József Attila úgy maradt meg nekünk, mint aki képes volt maradandót alkotni, a nyomorból irodalmi ékkövet kovácsolni.