A multitasking csak egy „egyszerű”, angol kifejezés, mégis sok mindent fejez ki. Egy évvel ezelőtt viszont azt sem tudtam, mit jelent. Körülbelül egy éve egy kurzuson említették először, és akkor döbbentem rá, hogy biza én is képes vagyok több tevékenységet végezni egy időben. Elég csak a középiskolás éveimre visszatekintenem, hiszen már akkor is űztem. Sok esetben tanultam úgy, hogy a háttérben ment a zene, ha jobban belegondolok, szinte mindig. Kevés volt az az alkalom, amikor ténylegesen „csak” tanultam. Mindez folyatódott az egyetem alatt is, sőt akkor kezdődött igazán.

Az egyetemi élet jóval „lazább”, mint a középiskolai volt, így könnyen elsajátítottam a jelenséget. Multitaskingnak nevezném azt is, hogy néha egy-egy órán egyidejűleg figyelek és telefonozok is. Ám nem mindig, hiszen vannak órák, amelyeken képtelenség úgy figyelni, hogy közben egyebet is csinálok. Másik szemszögből számomra az is érdekes, hogy mostanában egy-egy tanóra alatt jön meg az ihletem, akár ahhoz, hogy írjak, akár ahhoz, hogyan megvalósítsak egy feladatot. Emellett, persze, az órára is figyelek, fejben mégis máshol járok. Ebben a felgyorsult világban sokszor azon kapom magam, hogy nemcsak a tanulási szokásaimra, egyes tevékenységeimre, hanem a gondolkodásmódomra is egyre inkább ez jellemző.

Megfigyeltem, hogy egy időben több dolgon is képes vagyok „agyalni”. Ezt főként most, vizsgaidőszak közeledtével észleltem magamon. Bevallom, mindez kissé ijesztő számomra, elgondolkodtató, vajon csak én járok ebben a cipőben, vagy vannak mások is hasonló helyzetben. Mindenesetre eléggé megnehezíti a dolgok mikéntjét az, ha egyszerre több mindenen is elmélkedünk. Lehetne ezen változtatni, vagy így van rendjén? El kell egyáltalán fogadnunk a multitasking jelenségét? A kérdés nyitott, mindenki maga dönti el, hogyan birkózik meg vele.