A diákoknak különleges élményben volt részük a leg­utóbbi szerdai napon, hiszen a szokásos tantermi előadás helyét a Mikó-vár váltotta fel. A tízfős csapatnak, Pieldner Judit tanárnő vezetésével, a múzeum állandó és időszakos kiállításai közül is sikerült néhányat felfedeznie. Lehetőségük volt megtekinteni a 8. Székelyföldi Grafikai Biennálén a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóinak modern képeit, melyeket a zenés, animációs kíséret tett még különlegesebbé. Ezt követően pedig a csíksomlyói ferences nyomda és könyvkötőműhely ereklyéit nézték meg, majd a Mikó-vár történetét bemutató kiállítással zárták a látogatást. Szaktársaimat arról kérdeztem, mi az, ami leginkább megragadta figyelmüket.
Albert Zsuzsa a színes diskurzusokért és a különleges pillanatokért mondott köszönetet a tanárnőnek, hangsúlyozva, hogy mennyire inspiráló volt a változatos élményeket nyújtó kiállítás. 
– Számomra mindig csodálatos és izgalmakkal teli bármilyen kiállítás megtekintése vagy múzeum meglátogatása. Mindenik kor vagy stílusirányzat, történetét, alkotásait szívesen megtekintem, mert szomjazom a tudásra és szeretném, ha minél szélesebb rálátásom lenne a múltra. Ez segít abban, hogy jobban megértsem a jelent és képet alkossak a lehetséges jövőről. A kiállítás során volt keserédes ízelítő a rendszerváltás előtti időkről, a jelenleg aktívan alkotó elmék képzeteiről és arról, hogy miként látják a jövőt a velünk egykorúak a Partiumi Keresztény Egyetemen – fogalmazta meg gondolatait Zsuzsa.
Demeter Emese kiemelte a Képelmélet tárgy keretén belül tanultak hasznosíthatóságát is.

– Számomra mindig élmény, ha művészetek feltárásával találkozom. Nagyon örültem, hogy a szürke hétköznapoktól szabadulva ellátogattunk a Mikó-várban található kiállításokra és a Képelméletből tanultakat végre élesben, „terepen” is alkalmazhattuk. Valóban jogos kérdés: vajon mit tudnánk felhasználni a tanultakból? A képek értelmezésének van egy bizonyos különleges képelemzési hermeneutikai módszere. Ez azt jelenti, hogy a képet nagy részletességgel, megfigyelve nézzük, nem rápillantunk és elhaladunk mellette. Röviden: ízlelgetjük. Egy-egy kép képes arra, hogy metatextusként egy másik műre utaljon. Ahány ember, annyi értelmezése van a képnek, egy kép nem ugyanazt jelenti két különböző embernek. A nézőpont, megfigyelési készség is fejlődik hasonló gyakorlatok alkalmazása közben. Reméljük, lesz még ilyen – nyilatkozta izgatottan Emese.
A tanárnőt arról kérdeztem, hogy miért tartja fontosnak az ilyen rendhagyó óráknak a szervezését, és hogy számára mit nyújtott a látogatás.
– Újabb csodás élmény volt, remélem a hallgatók számára is! A múzeumlátogatás rövid távú célja „a múzeum terében” témához kapcsolódik. Órán beszéltünk arról, hogy melyek általában a múzeumlátogatás kihívásai, és hogyan lehet ezeket áthidalni, a szelekció és a figyelem fókuszálása révén. Az volt a hallgatók feladata, hogy a látottak közül válasszák ki azt a műalkotást, amely a leginkább „megszólította” őket, és próbáljanak meg „dialógusba kerülni” vele alapos megszemlélés, elidőzés révén. Hosszú távú célja megkedveltetni a hallgatókkal a múzeum- és képtárlátogatást, hogy személyes élménnyé váljon a kép, a képzőművészeti alkotás, hogy az irodalom tanulmányozása mellett a társművészetek világába is betekintést nyerjenek. Így majd a későbbiekben bármilyen szakmában elhelyezkedve kövessék a művészeti eseményeket, és turistaként a nagyvilágban se hagyják ki ezeket – összegezte Pieldner Judit.
Mindent összevetve elmondható, hogy a múzeumban töltött rendhagyó óra nemcsak „kiszabadulást” jelentett a harmadév sűrű, hétköznapi feladataiból, hanem egy olyan program is, ami a diákok figyelmét élesítheti és hosszú távon akár hozzájárulhat a művészetek iránti érdeklődésük elmélyítéséhez.