Hirdetés

Sasfészek, az emlékőrző

Több szempontból is különleges helyen járok. Egyrészt, egy QR-kóddal ellátott kapu előtt állok, így már belépés előtt megtudom, kik lakták az 1885-ben felépített tornácos házat, másrészt olyan különlegességgel várnak rám a konyhában, amilyenhez hasonlót még nem kóstoltam. Csíkszentmártonban a Sasfészek Kézműves Udvarban jártam, és a sparhelt tetején sült csiripánkót ettem. Az ízben és látványban gazdag időutazáson Potyó Judit volt a kísérőm.

D. Balázs Ildikó
Becsült olvasási idő: 10 perc
Sasfészek, az emlékőrző
Fotó: Veres Nándor

A ház tulajdonképpen Judit férjének családi öröksége. A néhai kerekesmester és felesége otthona 1992-től állt üresen, aztán négy évvel ezelőtt Judit és férje eldöntötte, életet lehelnek az ódon falak közé. Ekkor talán sejtelmük sem volt, hogy milyen nagy fába vágják a fejszéjüket, de egy dolgot már tudtak: valamilyen módon a közösség javára fordítanák az ingatlant. Sok tennivaló van még a Sasfészek portáján, ám az új tulajdonosok nem ijednek meg a munkától, és ötletük is akad bőven.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

„Itt zajlott az élet”
Már az utcáról is magára vonja az arra járók tekintetét az 1800-as évekből fennmaradt régi parasztház. Vele átellenben, rögtön a bejáratnál egy kisebb méretű faház áll, amely hajdanán egyszerre volt a tulajdonos kerekesmester műhelye és nyári konyha.

– Már akkor is ez a kicsi műhely egyfajta közösségi tér volt. Mondta anyósom – ő is nagyon szeretett ide járni –, hogy ide szívesen jöttek az emberek, beszélgettek, régi történeteket meséltek. Volt kemence, itt zajlott az élet. A régi szerszámok mind megvannak a műhelyben

– ismerteti vendéglátóm.

Veres Nándor
Az udvar hátsó részében újra födött, felújított csűr, mellyel kapcsolatban nagy terveket szövögetnek a háziak, mellette egy ma ugyan megsüllyedt, újításra váró takaros kis fészer. Néhány évvel ezelőtt a tornácos ház is igen rossz arcát mutatta, nem is csoda, ha fiatal tulajdonosainak volt, aki azt javasolta, hogy bontsák le, égessék el, a lágyszívűek pedig még láttak fantáziát egy-egy gerenda megmentésében, későbbi újrahasznosításában. Tény, hogy sokak szerint Mámika és Tátika – mert így szólították az egykori tulajdonosokat – háza a 2020-as évek elején lebontásra ítéltetett.

Ahol csak a macska volt
az egyedüli vendég

– Annyira rossz állapotban volt, úgy tönkrement például a pince fölötti gerenda, a padló, hogy itt, ahol most mi ülünk, le lehetett látni a pincébe. Bejártak az állatok. Nagyon rosszul nézett ki. A tisztaszobában mind megvoltak a bútorok, de sok helyen látszott, hogy a macskák is bejártak. Eladni nem szerettük volna, de azt sem akartuk, hogy tönkremenjen. Pályázni akartunk a felújítási munkálatokra, viszont a Covid miatt nagyon elmentek az árak, már nem érte volna meg pályázattal felújítani, így inkább hozzáláttunk önerőből

– magyarázza Judit, amint a konyhaasztalnál helyet foglalunk. A ház régi szerkezetét megőrizték, az erősen megsüllyedt részeket pluszgerendával kiemelték.

Veres Nándor
A szoba-konyhás kis házban a bútorzat nagy része az 1840-es években készült, azokat még a tulajdonos készítette a feleségének, de kiegészül még a gyűjtemény Judit örökségével, illetve van olyan is, amelyet, hallva Judit bútorgyűjtő szenvedélyéről, a falubeliek adományozták a fiatalasszonynak. Ami most a ház régi hangulatát visszaadja, azt mind saját kezűleg renoválták, és mint Judit örömmel megjegyzi, bőven akad még felújítandó darab.

Veres Nándor

Ablakkeretben fényképek

Van, amit rendeltetésszerűen használnak, másnak új funkciót adtak. A régi, igencsak megrongálódott szentképek kereteibe tükör került, az ablakkeretekbe fotók.

– Például a régi fa mosószekrény a fürdőbe került, bevágtunk egy mosdótálat. Volt egy asztal görbe lábakkal, annak szereztem társat. Próbáltam egységesíteni a bútorzatot, miközben arra is figyeltem, hogy ne múzeumjellege legyen a háznak. A konyhabútor a nagymamámtól maradt, s mivel nagyon alacsony asszony volt, az ő magasságához volt igazítva az asztal. Annak, hogy ilyen alacsony, a gyermekeim örvendtek a legjobban, mert kényelmesen felérték ők is

– mosolyog, miközben szeretettel végigsimít rajta.

Veres Nándor
Nevetve eleveníti fel, hogy a konyhabútor ma különleges világoskék színben pompázik, ami egy szavazás eredménye. A legnagyobb közösségi portálon hirdetett szavazást, két szín közül lehetett választani, s elismeri, ha a játék résztvevői nem a kék mellett döntenek, ő bizony nem merte volna azt bevállalni. De most örül a „merészségnek”, igazán jól mutat, s tökéletesen kiegészíti színben egymást a kék konyhabútor a retró típusú hűtőszekrény sárga színével és a zöldre festett ablakokkal. A falat csempe helyett falvédő védi, a tálason egy, az ezerkilencszázhúszas évekből fennmaradt szakácskönyv, ami még ma is tartogat hasznos recepteket a gazdaasszonynak.

Tetőcserépből padlóburkolat
Bármerre néz Judit, bármin végigsimít, eszébe jut egy-egy történet, elsősorban a felújítási munkálatokról, mert igen sok időt, energiát és nem utolsósorban anyagiakat fordítottak a düledező házra ahhoz, hogy ma a konyhában beszélgethessünk. Rengeteg munka van egy ilyen felújítás során, ismeri el, s ezúttal nemcsak a fizikai munkára gondol, amikor például egyenként kellett átvizsgálni, csiszolni, lefesteni minden gerendát, deszkát, hanem arra a szellemi tevékenységre, amely során kutat, olvas, információkat gyűjt, szakemberekkel beszél, egyeztet, véleményt kér.

– Érdekessége a háznak – meséli –, hogy kőzetgyapottal belülről is szigetelték, hogy jobban megőrizze a benti hőt, illetve padlófűtést is beépítettek. Az már a helyzet komikuma, hogy padlófűtés került a kamrába, s kimaradt a rendszerből a fürdőszoba

– nevet nagyot. – Mivel pályázattal volt tervezve, és mi tulajdonképpen egy sajtkészítő látványkonyhát szerettünk volna beüzemelni, mert önfenntartó gazdálkodást folytattunk, ennek megfelelően alakítottuk ki a belső teret. Terveztünk fekete-fehér öltözőt, fürdőt, de mivel a pályázatot egy idő után visszavontuk, a látványkonyha terve is meghiúsult, így okafogyottá vált az öltöző. Mivel kamra csak kell a házban, noha a befőtteket nem itt tartjuk, az öltöző helyére került a kamra padlófűtésestől. Kompromisszumokat kötöttünk, jó sokat. Utólag született meg az az ötlet is, hogy a padlóburkolat tetőcserép legyen, hiszen már nem kötött a pályázat, csak sajnos a felújításkor a cserepet elajándékoztuk hasonló célra. Így hozzánk a szomszédból megmentett cserép került – mondta.
Judit szerint az egyik legnehezebb munkafolyamat az volt, amíg előkészítették a cserepet, vágták, csiszolták, hogy megfelelő módon tudják felhasználni. Bizony sokat kísérleteztek, kezelték a felületét, mindaddig, amíg jelen állapotát elérték.

Veres Nándor

A mestergerenda üzenete
A gerendákat sikerült megmenteni, a deszkákat már válogatni kellett, eljárt fölöttük az idő, sok volt közte a szúette, a korhadt, de így is össze tudtak válogatni egy szobára valót. A hiányzó részeket kiegészítették.
Az ablakkereteknek is történetük van. Valamikor az 1900-as évek közepén „modernizálták” a házat tulajdonosai, ami abban nyilvánult meg, hogy a régi ablakkereteket lecserélték újabbakra, a régi keretek a padlásra kerültek.

– Amikor levertük a vakolatot, akkor láttuk, hogy hol volt a régi ablak, és mi ezt a formát őriztük meg. A régi keretek mintájára készíttettük el az újakat Tordán

– meséli.
Annyi módosítás történt, hogy nem az eredeti szürke színre festették azokat, hanem zöldek lettek. Egyértelmű, hogy a régi keretek is megkapták a helyüket, a tisztaszobában például egy ilyen régi keretben látható két fotó, egy a ház felújítás előtti állapotáról, egy másik a felújítás utáni állapotot örökíti meg.
„Isten segedelméből építette Darvas Ferenc 1885-ben 4/28-án” – olvasható a tisztaszoba mestergerendáján. A két régi pad Judit anyósáé, rajta S. J. monogramos liszteszsákok (Serbán Júlia volt Judit anyósának leánykori neve – szerk. megj.) a hozományból, az asztalterítő még a dédnagymamájától maradt meg.

– A keresztszemes párnahuzatot édesapám varrta. Szőni is tudott

– büszkélkedik.
Nem csoda, ha féltett kincs, erre ráülni a világért sem szabadna. A katonakoffer, a fűzfából font iskolatáska – ami csíkszentmártoni jellegzetesség – az apósáé volt. A régi szalonnatároló faszekrényben ma gyógynövények száradnak.

– Akkor kezdhették meg régebben a szalonnát, amikor a kakukk tavasszal megszólalt, addig nem. Van egy családi történetünk, a férjemnek a nagytatája mondta a feleségének, hogy Regina, kellene a szalonnát megkezdeni. Amire a felesége válaszolt, hogy nem lehet, amíg a kakukk meg nem szólal. Felment a padlásra az öreg, majd le-lekiáltott, hogy kakukk, amire azt mondta a felesége: jöjjön le, vén bolond, s hozzon szalonnát is

– kacag Judit.
Körülöttünk a falon fotók Tátikáról és Mámikáról, de ha okostelefonunkkal leolvassuk a kapun látható QR-kódot, akkor többek között Tátika katonafényképeit, emlékplakettjeit, kitüntetéseit szemlélhetjük meg.

– A lassan kétszáz éves tálast nagyanyámmal újítottuk fel. Tizenhat éves lehettem, akkor már fanatikus voltam. Csiszoltuk, súroltuk, jöttek a kíváncsi szomszédok, hogy mit csinálunk, hogy három napja szőnyeget mosunk, s egyet sem teregetünk

– nevet.

Kád helyett káposztáshordó
A fürdőszobában hordóban állva lehet zuhanyozni, így lett részese a Sasfészek mindennapjainak egy régi káposztáshordó, amelynek alja a családi kirándulásokon összegyűjtött kövekkel van kirakva.
A háromgyermekes család otthona a Sasfészek Kézműves Udvartól néhány háznyira van, így itt igazán otthonra leltek a község közösségi eseményei. Az udvaron rendszeresen szerveznek palántanapot, a tisztaszobában próbálnak a színjátszók, de volt itt angoltábor, bútorfestés. Arra is volt példa – nevet Judit jóízűen –, amikor odakint az udvaron eseményre gyűltek be a falubeliek, a házban pedig gőzerővel dolgoztak a mesterek.

Veres Nándor
Kényszermegállókból, keserű tapasztalatokból sem volt hiány, amikor ugyanis elkészült a fürdőszoba, ázni kezdett a fal. Fel kellett szedniük a „kínkeservesen” lerakott padlóburkolatot, és akkor derült ki, hogy nem voltak megfelelően összeillesztve a csövek.
A házban Judit gasztropontot képzelt el, lelki szemei előtt máris látja azt a népes csapatot, amelynek helyi jellegzetességeket főz háztáji alapanyagokból. Közben tekintete az udvarra kalandozik, tervezget, hol lesznek majd a magaságyások, hol lesz a fűszerkert, a veteményeskert.

– Kérdezik, hogy miért Sasfészek. Sas Ágostonnak és Juliannának hívták a ház utolsó tulajdonosait, s mivel nem volt gyerekük, kitaláltam, hogy a Sasfészek névvel az ő nevük is fennmarad

– mondja, s elismeri: Tátika és Mámika büszke lenne az itt látottakra, „ha feltámadnának, nem lennének rosszul”.
Kanalazzuk a mákos csiripánkót, ami tulajdonképpen egy pi­tyókás tészta, sparhelten sütik, majd vaníliás-mézes tejben áz­tatják, és mákkal megszórva tálalják. A vállfán ott pihen egy rend régi női ruha. Mintha a gazdájára várna, aki bármikor beléphet az ajtón, és Judit jó szívvel kínálná meg csiripánkóval.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!